Vajdai Vilmos már két évvel ezel?tt kitalált egy változatot a Capulet kontra Montague viszályra, amelyben a két család haragját a méretbeli különböz?ség is f?ti: kicsik és nagyok, mint óriások és törpék álltak volna szemben egymással.
Két év alatt lehet manapság összepályázni egy darabra valót itthon, ennyi id? alatt a koncepció is változik. Annyit aktualizálódott a történet, amennyit sokan elhittek a magyar politikusok tavaszi hadjárataiból, miszerint kettészakadt az ország és lövészárkok húzódnak közöttünk. Így a színen is leginkább jobbról és balról gyalázzák egymást a családok, néhol aktuálpolitikai célzásokkal is felvértezve. 
A színészek és a táncosok virtuális díszletben mozognak, inkább a vetített háttér dominál. Animációban és mozgóképben mélyül el a szerelem és a háború. De az erkély még itt sem hiányozhat: épít?ipari állvány lesz az, ami belefér a koncepcióba. Hiányzik azonban sok minden, és nem csak abból, amit beígértek. 
                                        


    Humor és klipszer?ség még csak-csak, és ha   töredékeiben teljesült is
  néhány ígéret, a            
  kevesebb tán most is több lehetne. Vajdai legnagyobb fájdalma, (ami a 
  Trafó társalgójában rendezett alkotói interjú során volt látható az arcán, és 
  a kérdez?,
  Till Attila szenvedés történetnek (?) titulálta) mégis inkább az lehet, hogy 
  a  tervezett képregény/tánc/színház-ból keveset láthattunk. Gróf Balázs és 
  társainak flash animációi ugyan jót tettek a darabnak, de nem épültek be
  igazán. A képregényszínház majd egy következ? el?adáson vonulhat be a
  köztudatba. Persze, csak ha lesz rá pénz és id?, máskülönben akkor sem
  lesz érdemes er?ltetni. Mert ezek hiányában jellemezhették az el?adást 
  többen is így: ?mint amit két nap alatt raktak össze?. Mert ha próbára is
  futotta a Közép-Európa Táncszínházban, a Trafóban tényleg csak két nap
  jutott az összegyúrásra (csupán ennyi terembérletre telt a támogatásból).
  Úgyhogy talán az egyszer?ség az, ami dicsérhet? mindenek felett. 
  Közérthet? nyelven fogalmazott - táncolt - érzelmek. Pepita jelmezben 
  fekete - fehér háború, névtelen h?sökkel. Még az is belefér, hogy több 
  Rómeónk és Júliánk is van. Megjelennek a figurák, akiknek kortól függetlenül a szerelem mindennél fontosabb. Átélhet?, követhet? jelenetek 90 percben, az unalom és a fáradtság nyomasztó jelei nélkül.
Talán egy kicsit több összpróbával, a Sziget Fesztivál ifjú közönsége el?tt jön majd a várt siker, ami kisimítja Vajdai ráncait. Vagy egy olyan lehet?ség, amire - a körülmények függvényében - nem a rohammunka jelz? illik leginkább. 

Fotók: Csibi Szilvia 

TÁP Színház: Rómeó és Júlia
színház, 2002. május 21-22. Trafó

Szerepl?k: Czakó Klári, Tóth Anita, Takátsy Péter, Horváth Ákos, Szabó Simon, Janza Márton, Nadin
Táncosok: Rakotomalala Mirjam, Kuli Éva, Sándor Éva, Jantner Emese, Krausz Alíz, Halász Anna, Fülöp Tímea, Lisztóczky Hajnalka, Vati Tamás, Tokai Tibor, Vislóczky Szabolcs
Látvány: Vajdai Vilmos, Sosa
Jelmez: Sosa
Képregényrajzolók: Gróf Balázs, Rásanyi Ábel, Móczár Krisztián, Sosa, Mango, Brunszkó László
Videó: Juhász András
Diavetítés: Paksi Endre
Rendez?asszisztens: Digi
Rendez?: Vajdai Vilmos és Bozsik Yvette