A Pilinszky életm?höz most már elszakíthatatlanul hozzátartoznak bizonyos sztereotípiák. A háború, a fogolytáborok, a költ? katolicizmusa, sérülékenysége és kifinomultsága, egy bizonyos (ezt Nemes Nagy Ágnes hangján kell elképzelni) angyali lebegés, amely senki máshoz nem hasonlítható a magyar líratörténetben. Talán az egy Toldalaghyt kivéve, aki egyébként közeli barátja volt a költ?nek, és akivel római ösztöndíjuk alkalmával nem is igen hagyták el azt a kávéházi asztalt, amelyet törzshelyül választottak. Ott ültek, amíg le nem telt az id?. Beszélgettek. Azt is mondják Pilinszkyr?l, méghozzá meglehet?sen egybehangzó módon, hogy kit?n? humora volt. Bár ezt a róla készült barna és szomorú csomagolású dolgok kevéssé közvetítik.

Ígéretes tehát ennek a lemeznek a belép?je, ahol egy ritkán látható felvételen Pilinszky a néz?re nyújtja a nyelvét és hunyorít hozzá. Holott Pilinszky nem huncut. Nem ezt az arcát fordította az utókor felé. ? és nemzedéktársai, akiket a líratörténet Újholdasokként tart számon, komolyan vették a kivételes pillanatokat, például a mélypont ünnepélyeit. Azaz, hogy voltak ilyen kitüntetett pontjai a térnek, id?nek, sorsnak. Még nem csúszott egymásba és nem vált viszonylagossá a szakrális és a profán. Ráadásul olyan korban történt mindez, amikor az efféle dolgok emlegetése a fennálló ideológia ellenében történt, azaz felért egy függetlenségi nyilatkozattal. Ezek az írók, költ?k átérezték szerepük jelent?ségét, s?t magát a költészetéét is. Ez volt a klasszikus, avagy kés? modern utolsó hajlata, öble a magyar tárgyias líra történetében.

Amikor a CD-ROM, mint új hordozó felt?nt a színen, úgy tetszett, hogy ezután egy ilyen kis plasztik korongon majd mindent lehet. Vagy majdnem mindent. Valóban, erre a lemezre sok minden rákerült, a versek egy része szövegesen, angol és német nyelven is, Vattay Elemér szép, értékes és hangulatos fotói, amelyek nagyrészt már megjelentek a 80-as években, azután Kuklay Antal könyvében és Bogyay Katalinéban, illetve más monográfiákban (ezekb?l sincs túl sok).

Az et?dökhöz a zenét L?rinszky Attila komponálta és adja el?, itt zene, mozgókép, tánc és hang együttesen van jelen. Az anyag minden ízében min?ségi, ünnepélyes és emelkedett. Magában nyugvó és meditatív, mint a múlt meg az emlékezés. Kár, hogy azért némi hiányérzetet hagy maga után. A képeket, bár jó, hogy együtt vannak, mintha már láttuk volna, a szövegválogatás esetleges, a Dóczy Péter el?adásában felhangzó részletek rövidek. Vártam, hogy megszólal az Infinitívusz, a Veszt?hely télen, a Négysoros Dóczy Péter ért? és átélt el?adásában. Jó lett volna, ha az alkotók, szerkeszt?k fel tudják vállalni a monografikus jelleget, amolyan „mindent Pilinszkyr?l” módon. Erre láttunk már példát egy nagyobb oeuvre, az Ady-összes esetében, és reméljük, a CD-ROM valamikori harmadik kiadásakor sor kerül a b?vítésre.

Pilinszky János: Meditáció. Harmónia m?vészeti központ KHT, R&D Art Bt.