A Francia Intézet kiállító termében Brian Eno zenéje fogad, lassú, csendes hömpölygés, és tényleg: a képek is ilyenek. Bár Vancsó szerint a helyszín nem számít, csak a rend kedvéért: Erdély, Marokkó, Egyiptom, Dél-Afrika, Ausztrália, Magyarország… itt a fél világ.
Színes pillanatok, fekete-fehér képeken.
„Bennem születnek”, mondja a fotós, én meg elhiszem. Nem vagyok egyedül ezzel, a tucatnyi magyar közül ? az egyik, kinek a képei külföldön is értékesek. Büszkén inkább mégis azt említi, hogy ha egy társaságban fotókról vitatkoznak, vagy csak más véleményen vannak a beszélget?k, akkor nagy valószín?séggel az ? képeir?l folyik a szó. Merthogy a közönyt is sikerrel gy?zik le a képei.
Bevallása szerint az egész akkor kezd?dött, amikor észrevette, hogy utazásai alatt nem szokványos turistafotók születtek, hanem olyanok, amelyek évek múltán is mutattak valamit. „Régebben el kellett utaznom ahhoz, hogy fotózni tudjak. Egy kis akklimatizálódás után elvegyülök a helyiek között, hagyom magam befolyásolni, vagy éppen nem befolyásolni a szél, a nap, a hangulat által” – mesél munkamódszerér?l.
Ma már utazás nélkül is le tudja vetkezni a napi ny?göket, és Budapesten is egyre többször sajdul bele a kérdés: „miért nincs nálam a gépem”?
A kérdésre már megjött a válasz: következ? kiállítását f?városi képekb?l tervezi.

Vancsó Zoltán honlapja:
www.photovancso.com