Azt hallottam Önr?l, hogy minden el?adás el?tt keresztet vet és imával kezdi a színpadra lépést.

Erre mondhatnám azt, hogy hith? katolikus családban nevelkedtem, ahol súlya volt a hitnek, a keresztényi szeretetnek. Hiszem, hogy Jézus velem van, segít. Hozzá imádkoztam akkor is, amikor elhatároztam, hogy színészn? leszek, ami a mi családunkban reménytelen álomnak, szégyenletes dolognak számított. És valóban velem volt, mutatta az utat nekem, ami egyenesen Párizsba vezetett, a rue Blanche színiiskolájába.

Azóta mondhatni sok víz folyt le a Szajnán. És Párizs nem ? eresztette el?. Itt vert gyökeret, ide házasodott és itt játszik színpadon estér?l-estére. Hollywoodot mai szemmel izgalmas kitér?nek, sztárcsináló fejezetnek tartja?

Nem vagyok sztár. Soha nem voltam az. Egyszer?en csak jó színészn? szeretnék lenni. Nincs BMW-m, nem varratom fel a b?römet, hogy szebbnek, kortalanabbnak, vonzóbbnak t?njek. Sokak szemében lehet, hogy furcsa, különc dolognak számít, hogy a Beverly Hills-i kényelem, a hollywoodi magamutogatás helyett a névtelenebb, csendesebb utat választottam.

Megkérdezhetem, hogy miért?

Szeretek filmezni, szeretek jó rendez?kkel dolgozni akár a tengerentúlon, akár Európában. Amit nem szeretek Hollywoodban, legf?képpen az, hogy az érzelmeket a kamerák el?tt jól m?köd? fogásként értelmezik. Sztereotípiákkal dolgoznak. A n?i szerepekr?l nem is szólva. Hollywoodban a n?k a filmvásznon, tisztelet a kivételnek, nem hús-vér figurák, hanem a férfiak megmutatkozásának csinos, ostoba, ravasz, zavaró és egyéb kellékei. Elérhetetlenek, megfoghatatlanok, papírmasék, legyenek akár szex szimbólumok, akár szentek. Nincs önálló értékük, létjogosultságok, többnyire csak a férfiak által léteznek.

A n?i látásmódot hiányolja tehát?

És ezzel nem vagyok egyedül. Egyik nagy kedvencem, Meryl Streep is azon a véleményen van, hogy az amerikai filmekben a n?i f?szerepek lényegében másodrangúak a férfiak mögött. Ha meg nem, akkor a n?ket az er?szakkal, a szexuális er?szakkal, a kiszolgáltatottsággal társítják.

Nem fél, hogy emiatt feministának tartják?

 Nem félek, mert nem vagyok feminista. S?t, mit több, nem szeretem a feministákat. Elhitették ugyanis velünk, hogy egy n? mindenre képes, mindenben megállja a helyét: forró szeret? az ágyban, odaadó, áldozatos anya a gyerekeivel, szuper háziasszony, egyszóval csodalény, akinek valójában nincs is szüksége férfiakra. Ez mer? ámítás, csalás, hazugság. Ha azt vesszük, én magam is olyan anya oldalán n?ttem fel, aki ennek a n?i felszabadulásnak az összes el?nyét és hátrányát élvezte. És sikerült bennem is elültetni némi b?ntudatot, amiért nem vagyok elég jó anyja a gyerekeimnek, ha az esti elalvás és meseolvasás helyett magukra hagyom ?ket, és dolgozom.

Hollywoodban nem nézték jó szemmel, mint családanyát?

Nem err?l van szó. Szerencsére felvilágosult, hozzám hasonlóan szabad gondolkodású rendez?kkel hozott össze a jó sorsom, mint Robert Altman, Robert Redford, Anthony Minghella vagy Sidney Pollack. A krémek krémje jutott nekem színészn?ként, és ezért nagyon hálás lehetek. De, és itt jön az, amir?l beszélni szeretnék, a kiskorúságot, az úgymond rövid pórázon tartást rettenetesen nehezen viselem el. Hollywoodban pedig ez a játékszabályok része. Nem bújhatsz el, nem élhetsz a magad szakállára, megkövetelik t?led, hogy sikkes helyeken, sikkes emberekkel mutatkozz, jó képet vágj akkor is, amikor legszívesebben sírni volna kedved. Egyszer?en nincs magánéleted. Párizs, a francia szabad szellemiség az egészen más.

Pontosan miben más?

Itt nem a Kristin Scott Thomas nev? sztár vagyok, aki úgy megy a filmstúdióba, mint egy érzéketlen, érzelem és hangulatmentes valaki, hanem Kristin lehetek, akit nem frusztrál, hogy mit szólnak hozzá, mit írnak róla, mit sugdosnak a háta mögött. Párizsban maradéktalanul meg?rizhetem a nyitottságomat, a szabadságomat. A hírnév hatalmas gát sokszor abban, hogy közvetlen kapcsolatunk legyen a valós élettel. Engem rettenetesen zavar, ha felismernek az utcán, és rémült tekinteteket látok, mintha az mondanák, de hisz ez szörny?, ez a n?, akit tegnap még Redford karjaiban láttunk a mozivásznon, nem sokban különbözik t?lünk. ? is farmerben jár, ráadásul nem is sminkeli magát!

Úgy véli, nehéz önmagát adnia civilben, ha felismerik, ha nézik?

Sokszor valóban hátrányként élem meg, hogy nem lehetek olyan, nem viselkedhetem úgy, mint bárki más. Az ?szinteség elérése és megtartása azt hiszem az egyik legnagyobb kihívás, nehézség a mi szakmánkban. Mindenesetre nagyobb bátorság kell hozzá, mint mindig mindenhez jó arcot vágni. Aki mindenkinek meg akar felelni, azzal szerintem alapvet? baj van, mert lényegében önmagát nem képes vállalni. Én túlontúl szabad madár vagyok ahhoz, hogy akaratomon kívül bármire rákényszerítsenek. Egy szó, mint száz, ha néznek, soha nem tudom pontosan, hogy az érdekl?dés, a kíváncsiság nekem szól-e vagy annak a színészn?nek, akit ebben vagy abban a szerepben láttak.

A szabadságon kívül mit szeret leginkább Párizsban, a francia életformában?

Párizst magát. Az életstílust, sokszín?séget, energiát, amit ez a város csak úgy áraszt magából. Szerintem olyan, hogy francia életforma nem igazán létezik, talán csak a kívülálló, az egyszeri látogató szemével. Egy biztos, errefelé az emberek elég öntudatosak, individualisták ahhoz, hogy ne avatkozzanak be egymás életébe, szokásaiba.

És a híres francia divattal például hogyan áll?

A szépérzékemet, az esztétikai kíváncsiságomat  kielégíti olykor, ha divatbemutatókat nézek vagy valami eredeti tervezésre bukkanok. Mint bármelyik n?, én is szeretem jól érezni magam a b?römben, aminek kelléke, velejárója az öltözködés. De nem viszem túlzásba. Különösen a kiegészít?ket, az egyedi anyagokat és színeket kedvelem. Nincs kimondottan kedvenc divatmárkám vagy tervez?m.

Angol n?ként Párizsban élve mi a véleménye a britek és franciák örökös egymást fricskázásáról?

Hogy idejétmúlt, nevetséges dolog. Attól izgalmas a világ, hogy olyan sokszín?ek, sokfélék vagyunk benne, mi emberek, akár a La Manche csatorna innens? vagy túlsó oldalán. Ennek igazán nincs sok jelent?sége az életemben. Megfigyeltem azonban, hogy a francia n?k amennyire önállóak, öntudatosak, és rendkívül sokat adnak általában a látszatra, a külcsínre, annyira hajlamosak sokszor alámenni a férjeiknek, az élettársuknak. Társaságban például a férfiak szava, véleménye, akarata a dönt?.

Ön is hasonló problémákkal küzd a férjével?

Nem akarom elkiabálni, de az én férjem egy földre szállt angyal, aki türelem és megértés dolgában valóban szerencsés kivételnek számít. Egy párkapcsolatban tapasztalatom szerint az egyik legfontosabb összetev?, ha szellemileg, ízlés és érdekl?dés szempontjából férfi és n? képes közös nevez?n lenni. Képtelen volnék együttélni valakivel, aki mondjuk nagyokat ásít az oldalamon egy komolyzenei koncerten vagy egy kiállításon. Amúgy is gyengém a zene és a kortárs képz?m?vészet.

Milyen irányban képzeli el a szakmai jöv?jét?

Szeretem a min?ségi munkát, a jól, hitelesen eljátszható szerepeket, legyenek akár epizódszerepek, mint például egyik legutóbbi filmemben, az Angliában forgatott Vágyak és csalódásokban. Egyszer?en szép, igaz, átélhet? történeteket szeretnék tolmácsolni. Az utóbbi id?ben alapítottam egy vállalatot, amelyik filmtervek megvalósításán dolgozik. Az én szerepem ezen belül annyi, hogy amolyan összeköt? kapocs, közvetít? vagyok írók és rendez?k között. Megveszem bizonyos könyvek megfilmesítési jogait és rendez?kkel tárgyalok a forgatókönyvekr?l. Tudja, a színészet önmagában testileg-lelkileg fárasztó, ha még oly gyönyör? hivatás is. Önmagában már nem elégít ki. Hálás vagyok azért, hogy közel húsz év színészi tapasztalattal a hátam mögött nagyobb lépték? tervekre is lehet?ségem nyílik. De ezek egyel?re még nem publikusak. Jelenleg arra koncentrálok, hogy tisztességgel megbirkózzam egy fárasztó színházi turnéval. De amikor olyan visszajelzéseket kapok, mint például egy munkanélküli többgyerekes anyától, aki levélben megköszönte nekem, hogy a játékom reményt és bátorságot nyújt neki, akkor rettenetesen boldog vagyok. Boldog, hogy azzal, amit csinálok segíthetek talán másokon.