Mi a különbség a régi és az új Madách Kamara között?

A régi szórakoztatóipari volt, az új nem az. Ez persze nem jelenti azt, hogy bekomorultunk, nyomjuk a magas m?vészetet, és akinek ez nem tetszik, menjen haza. Éppen ellenkez?leg! Feln?ttnek, partnernek tekintjük a néz?t. Az ipari színház lenézi a közönséget, a sznob színház kihagyja az el?adásból. Mindkett? rossz. Színész vagyok, az életet keresem a színpadon, néz?ként szeretek röhögni, szóval besavanyodásról szó sincs - de ez a színház csak jó irodalmat játsszon! Neil Simon, Ray Cooney és egyéb szórakoztatóipari profik helyett a mi szerz?ink Molnár Ferenc, Howard Barker, Dylan Thomas, Puskin, Goldoni, Jevgenyij Svarc, Örkény István. Ezek komoly írók, az el?bbiek iparosok. Megvan a maguk helye a színházi világban, de többé nem itt.

Az író azért kezd írni, mert mondanivalója van. Azért lett Önb?l egy színház m?vészeti vezet?je, mert megvalósításra váró ötletei voltak?

Igen. De "általában" nem akartam és nem is tudnék színházigazgató vagy m?vészeti vezet? lenni. Úgy éreztem, ezt a színházat el tudom vezetni egy jobb irányba, mert jól ismerem. Tudok a problémákról, ismerek minden színészt, aki az elmúlt tizenöt évben itt játszott, és azt is tudom, kiket lehet ide hívni, hogy összejöjjön a megfelel? társulat. Ez a színház éppen akkora, amekkorát be tudok látni és lakni. Kérdezgették, miért nem pályázom meg a nagy Madáchot, vagy a Nemzetit. Azért nem, mert nem értek hozzá. Egy akkora hely, ahol legkevesebb évi nyolc bemutatót kell tartani, meghaladja a képességeimet. Zárójelben árulom el, hogy nem is érdekel. Nem szeretnék azért bemutatni egy színdarabot, mert "kell". Azért mutatom be, mert valami érdekel benne. Amit a színházról gondolok, azt most, a 21. század elején Budapesten csak egy ekkora színházban tudom elmondani.

Ha egy színházigazgató csupán három évre kap meg egy színházat, általában panaszkodik, hogy ennyi id? semmire sem elég. Önnek elég lesz, hogy megmutassa, mit is szeretne ebben a színházban?

Az els? év elég volt ahhoz, hogy mindenki számára kiderüljön, merre haladunk, mit gondolunk. A további két év másra kell. Fontosabb dolgokra. Ki kell alakítanunk egy társulatszer?en m?köd? magot és a saját repertoárunkat ebben a színházban. Az eddigi öt bemutató már kijelöli az irányt, de a jöv? évad végéig még sok meglepetésben lesz része a közönségnek, szélesítjük a palettát.

Akkor most megtudunk valami titkot?

A jöv? évadról még nem, de nem kellene nagyon meglep?dni, ha például musicalt játszanánk. Természetesen nekünk írt új darabot, hanger?sítés nélkül. Olyat, amelyik nem a kever?- és fénypult képességeir?l, hanem az emberi hangról szól. Shakespeare-t is tervezünk játszani. De a legfontosabb a társulat és a repertoár kialakítása mellett az új néz?kör megtalálása. A tavalyi évad f? eredményének azt tartom, hogy a Madách Kamara régi néz?i megmaradtak.

Ezt hogyan érték el?

?szintén? Fogalmam sincs. Vagyis van. Azok a tapasztalatok, amelyeket a közönségr?l az elmúlt tíz évben szereztem, biztos kiindulópontot jelentettek. Megéreztem, hogy ebben a városban elfér még egy komoly színház. A többi a munka. Az el?adásaink 98 százalékos nézettség?ek voltak, éppen úgy, mint a nagy Madáchban, a nyári darabbal pedig 77 százalékot értünk el. Ezek a puszta számok, de fontosak. Nem ringatom magam abba az illúzióba, hogy ez mindig tartható lesz. Az idén rizikósabb darabokat választottunk.

Nem korai ez még?

De az, ugyanakkor a lendületet megtörni is hiba. Ezért a rizikósabb megoldást választottam. Most m?soron van a Mi újság, múlt század, a Test?r, A mi erd?nk alján, és ha most ért rá Kovalik Balázs, hogy megrendezze a Borisz Godunovot, akkor most kellett megragadni a lehet?séget, és létrehozni az el?adást.

Azzal, hogy ennek a színháznak a m?vészeti vezetését elvállalta, egy sereg olyan teend?je lett, ami egy m?vészembernek - hogy finoman fogalmazzak - nincs feltétlenül ínyére. Hogy bírja?

Mácsai Pál /fotó: Csibi Szilvia/

Rosszul. De szerencsére nincs bel?le olyan sok, ha az embert megbízható munkatársak veszik körül. Mindenkinek vannak nemszeretem kötelességei a hétköznapi életében is, ha elromlik a bojler, ki kell hívni a szerel?t. A színházban ez ugyanígy történik. Néha döntenem kell, hogy a rendelkezésre álló pénzb?l lámpát vegyünk, vagy függönyt, netán a forgószínpad fontosabb, vagy a légkondícionáló javítása. Nem olyan rémes. És ennek nagy része is szakmai feladat. Abban például kifejezetten örömömet leltem, amikor sikerült felszerelnünk egy új világítási hidat, és a megfelel? helyre telepíteni kilenc megfelel? min?ség? reflektort. A kritikusok meg is írták, hogy a tavalyi bemutatók közül kett?nek olyan látványvilága volt, amilyet még nem láttak a Madách Kamarában. Nem ördöngösség, csak a jól elhelyezett lámpa, és persze Füzér Anni, Horesnyi Balázs, Csanádi Judit tehetsége, akik a díszleteket tervezték. Ilyenkor örülök.

Azt, hogy milyen színészekkel képzeli el majdani társulatát, nagyjából már lehet tudni. De kik azok a rendez?k, akikkel szívesen dolgozna együtt?

Ez nehéz kérdés. Komoly rendez?hiány van az országban. Biztos vagyok benne, hogy jöv?re is vendégeket hívok. Azt hiszem, nem a fiatalok, hanem a nagy öregek között fogok keresni.

Miért?

Mert tanulunk. A fiatal rendez?kben egy fokkal több az önmegvalósítási ambíció, mint amennyit ez a színház ma követel. Vannak remek fiatal rendez?k, de ?k maguk egyel?re fontosabbak számukra a darabnál. Nekünk ez még nem jó. Konzervatív mondatnak hangzik, de nem az. Realista. Sajnálom, de a Madách Kamara még nem rendez?i színház. Több helyr?l jöttünk, más iskolák, hagyományok, szokások közül. Most mesterek kellenek. Nem magamra gondolok természetesen. Babarczyra, például, aki idén rendez nálunk. Máté Gábor, noha nem öreg éppen, a Katona gondolkodását hozza, ahogy Babarczy Kaposvárét. Meg kell találnunk a saját utunkat, de odáig alapok, és jó alapok kellenek.

Az anyaszínházzal milyen a viszonya?

Jó. Ha nem is minden tekintetben feszültségmentes, mert azok a színészek, akiket nem hívok, meg vannak sértve. Ezt ugyan nem teszik szóvá, de érzem.

Tudta, hogy így lesz, amikor elfogadta ezt a pozíciót. Nem aggódott emiatt?

Alapjában véve sokat aggódom. Ez a feladat nekem is új, s a színházzal együtt én is folyamatosan tanulok. A munka szerencsére nem csak nehéz, hanem hallatlanul izgalmas is.

Az idei évad els? bemutatója már lezajlott. Mit próbálnak most?

A Komédiaszínház cím? angyali darabot próbáljuk. Már-már gyanúsan szeretjük, és az néha nem jó el?jel. Ez Goldoninak egy Magyarországon még soha nem játszott darabja, ami arról szól, hogy egy megszállott színész-rendez?-igazgató úgy dönt, a színháza mostantól commedia dell\\\' arte helyett jellemvígjátékokat fog bemutatni. A társulat persze gyorsan megelégeli mindezt, hiszen állandóan próbálnak, és még szöveget is kell tanulniuk, amire eladdig nem volt példa. A magyar szöveget Magyarósi Gizella készítette, a rendez? Babarczy László, a játszó személyek pedig Kerekes Éva, Für Anikó, Végvári Tamás, Dunai Tamás, Debreczeny Csaba, Bíró Kriszta, Crespo Rodrigo, Honti György, Sz?cs Gábor és jómagam.

Az is tudható már, mi lesz az idei harmadik bemutató?

Egy feln?tt mese, A sárkány. A darab írója, Jevgenyij Svarc jól ismert, hazánkban is játszott orosz szerz?, aki f?ként Sztálin ideje alatt írta gyönyör?, okos, és iróniától sem mentes meséit az emberi erkölcsr?l, a hatalom és a szerelem természetér?l. A sárkány feln?tt el?adás, tehát este 7-kor kezd?dik majd, de tele lesz csodákkal, így a nyolc év fölötti gyerekek is élvezhetik. Emlékszem azokra az estékre gyerekkoromból, amikor a szüleim esti el?adásra vittek színházba. Az varázslatos esemény volt. Pusztán az utcán lenni este tízkor - már maga is élmény. A mostani gyerekeket is el kell rángatni a számítógép és a tévé el?l. Akkor lennék boldog, ha ebben a színházban itt ülne estér?l estére háromszáz szül? és száz gyerek, és ki-ki a maga szintjén élvezné az el?adást.