"Olvassatok Tolnai Ottót!" kiáltássál kászálódik be éppen a kirakatból Ficsku Pál, amikor megérkezem. Dél van, kint esik. Az id?pont kevés, az id?járás egy kicsit több érdekl?d?t valószín?sít. A szokott sarokban az asztaloknál tízen, ha ülnek. A boltban annyian vannak, mint máskor. Közülük sokan lépnek közelebb a polcoktól. Bele-bele hallgatnak a felolvasásokba, majd böngésznek tovább.

Az ismer?sök megörülnek egymásnak, a "Hogy vagyunk?, Csinos vagy most is!" párbeszédek csak a szünetekben er?södnek fel. Egyébként muszáj csendben lenni, mert a benti hangosítást könnyen elnyomja a pénztárgép és a jövés-menés.

Közben már Tóth Krisztina verseit olvassa fel Boldizsár Ildikó. A hangosító pultnál egy lila zakós technikus ritkán mozdul, csak a bajszát rángatja rendületlen. Akkor csillan csak fel a szeme, amikor az Óda az ötvenes férfiakhoz következik. Hunyorít picit a kollégájának: figyelj, ezek mi vagyunk! Ám amikor a versb?l a hulló hajszálak, korpa, és írógép elegye hallik ki, keser?en legyint. Nem, ezek sem mi vagyunk!

Felt?nés nélkül szedel?zködhetem, már csak hárman ülünk bent.

Kint az utcán sem sokkal jobb a helyzet. Hallatszik, csak nem eléggé. Persze nem a hanger?t keveslem. Bár a szomszéd kirakatban Kertész Imre fotói és könyvei még frissen tartják a Nobel-díj körüli eufóriát, Boldizsár Ildikó hangjára csak néhányan állnak meg. Pedig rutinosan szemmel tartja az utcát is, és ha van kinek, akkor kifelé olvas. Azért gyanítom, a délutáni programon többen lesznek.

Négy órától Parti Nagy Lajos Bodor Ádámtól, fél ött?l Esterházy Péter Kovács András Ferenct?l, öt órától Térey János Tandori Dezs?t?l olvas fel.

www.irokboltja.hu