Civilizációnk egyik legérdekesebb szakaszába
nyerhetünk betekintést Mika Waltari segítségével. Ráadásul néha „véletlenül” a korszak legizgalmasabb döntéseinek, eseményeinek lehetünk szem-, és fültanúi, bár a szerz?nek nem történelemírás a célja. Waltari regényeiben általában egy kitalált személy életét mutatja be, így nem meglep?, hogy ezúttal is egyes szám els? személyben beszéli el a történetet. A kitalált személy kitalált története viszont hitelesen illeszkedik a tankönyvekb?l is ismert történelembe. Az emberiség ellenségeit olvasva végigkísérünk egy kalandos életutat és megismerkedünk a korabeli vallások (keresztre)feszít? problémáival, miközben még azon is törhetjük a fejünket, hogy hol végz?dik a valóság és honnan kezd?dik a „mese”. Id?milliomosok és lottómilliárdosok utána is nézhetnek egy-egy személy vagy esemény hitelességének. Ott voltak - vagy legalább ott lehettek -  azok a lovagok, szenátorok, consulok, bibliai személyek, vagy azok a (leend?) császárok, ahová írónk id?ben és térben helyezi ?ket?

F?h?sünk (szerencsére) kellemesen cinikus,
elegend? humorérzékkel áldották meg az istenek. Ahhoz képest, hogy római, még csak nem is túl pökhendi. Gyermekinek t?n? naivitását kortársai (s talán az olvasók) azonban nem mindig veszik be. Pedig olyan természetesen (szinte már cinikusan?!) meséli, hogy mint vesz részt  a körülmények ártatlan áldozataként egy összeesküvésben, majd annak leleplezésében, vagy akár egy zaftos tömegmészárlásban. Viszont ?szintének t?nnek csalódásai, amikor n?k használják fel ?t (akár csak apját…)  hatalmi játékaikban.

Mika Waltari

F?szerepl?nk hóbortos atyjának
ifjúkori levelezésére egy bizonyos római úrhölggyel többször is találunk utalást Az emberiség ellenségei olvasása közben. Jelentem, a levelezést sikerrel elfogták és Az ország titka cím? könyvben olvasható. Elég az els? levelét elolvasni, s meg se lep?dünk azon, hogy - rengeteg minden más mellett - Waltari fiatalkorában útikönyveket, krimiket és bizony horror regényeket is írt. Az emberiség ellenségeiben is olvashatunk ezrek véres kivégzésér?l, de Az ország titkában a keresztre feszítés csínyjait-binyjait taglaló három-négy oldal Stephen Kingnek is dics?ségére válna. Szerz?nk „védelmében” annyit hadd jegyezzünk meg, hogy a puszta valóságot tárja elénk, nem kifelejtve annak fájdalmas, kegyetlen részeit sem. Szerz? ehelyütt bevallja férfiasan, hogy a nagy finn klasszikus e tekintetben megmutatkozó realizmusát rongyolt idegzete miatt id?nként átlapozta. Így aztán következ? mondata: „Nem kell megijedni, gyengébb idegzet?ek is nyugodtan elolvashatják a könyv(ek)et, maximum átlapoznak egy-két oldalt…” empirikus tapasztalaton alapul. 

Jó kétezer évvel ezel?tt
játszódik Az ország titka, bibliai tájak elevenednek meg lapjain, miközben megismerkedünk az evangéliumi történetek szerepl?ivel. Az emberiség ellenségei kicsit kés?bbi id?kbe, a Kr. u. els? század második felébe visz, els?ként az agg Claudius császárt, majd a zavarodott Nerót ismerjük meg, de átélhetjük a „négy császár évét” és találkozunk Vespasianusszal és fiával az ifjú Titusszal. Bepillantást nyerhetünk az éppen világbirodalommá váló városállam politikai életébe, hatalmi játékaiba, ármánykodásaiba. Kapzsiság, hiúság, törtetés, karrier, rasszizmus… lehet, hogy tényleg nincs új a nap alatt?        
 

Mika Waltari:
Az emberiség ellenségei. Európa Könyvkiadó, Bp., 2001.
Az ország titka. Európa Könyvkiadó, Bp., 1984.