Az Ernst Múzeum bejáratánál, még a földszinten plakátok fogadják a látogatót: Váli Dezs? korábbi kiállításainak egykori hirdet?i, nagyjából az elmúlt harminc évb?l. Persze mindegyik más. És közben meg valahogy mégis mind egyformák: ugyanazok a színek (ugyanaz a fekete-fehérség), ugyanazok a bet?k, ugyanaz a grafikai elrendezés. Már itt látszik, hogy Váli Dezs? (hiszen a plakátok egyformaságában is teljesen nyilvánvalóan az ? keze van benne) mennyire szereti az azonosságot. Nem, hangsúlyozottan nem az egyhangúságot, hanem a biztonságot adó azonosságot. Hiszen azt is tudni lehet róla, hogy a mindennapjai is pontosan azonos id?beosztás szerint, mondhatni rítusszer?en zajlanak. Mint ahogy a mostani kiállítás (sorozat, hiszen a tárlat Budapest után Kaposváron, Gy?rben és Kecskeméten is látható lesz jöv? tavaszig) katalógusában is ott áll az otthoni telefon-elérhet?sége mellett, hogy ez a szám ?délután 2 - ? 5 között nem m?ködik, mert alszom?. Reggelenként a Lukácsban úszik (err?l is van egy külön plakát); még a legjobb ezerkétszázas idejét is megtudhatjuk (és az bizony nem is olyan rossz).

Aztán felmegy az ember a lépcs?n (szerencsés esetben a délutáni nap fényében ragyog a Rippl-Rónai-ablak), és ott vannak a képek, a Váli-képek, szép, alapos válogatás az elmúlt több mint három (ha alkotójukhoz ill?en precízek akarunk lenni, mondjuk három egész egyharmad) évtized terméséb?l. Szépen, sorban.

Az els? két benyílóban a hatvanas évek végi, hetvenes évek elejei munkáktól - köztük a hatalmas méret? Nagy keresztút tagolt, sötét foltjaitól, vagy a Majd befejezi a hálás utókor némi világos színekkel ?kitöltött? finomvonalú rajzától - nagyjából a nyolcvanas évek elején készült alkotásokig. És bár ezek a jórészt absztrakt munkák - különösen a kés?bbi ?sorozatok? ismeretében - még ?többfélék?, azért már itt is érz?dik, hogy Váli mennyire szereti az azonos színvilágú, kompozíciójú, dinamikájú (s?t, egyre inkább azonos méret? és azonos keret?) képeket.

A hátsó teremben aztán, ahol a már a nyolcvanas években készült Régi zsidó temet?k sorozatból láthatunk válogatást, már a témától a megfogalmazáson át a motívumok szín- és formavilágáig rendre vissza-visszaköszönnek a képek alkotóelemei. Váli itt már valóban szinte ?monomániásan? ismétli képr?l képre az egyszer megtalált látványt, miközben persze minden egyes munkájába belelopja - leginkább a színek finom változásaival - az egyéni hangulatot.

Az utcai front nagytermében aztán még inkább feler?södik ez az érzés: itt (és egyébként a legnagyobb számban) az utóbbi másfél évtizedben született m?terem-képek sokféleképpen különböz? ?egyformasága? keríti be, és egyben varázsolja el a látogatót. Az ?ecset által homályosan?, kevés, tompa színnel, elmosódó foltokkal láttatott, szinte üres, s?t legtöbbször sivár enteri?rök ugyanis mégis kivétel nélkül valami nagyon szeretnivaló érzést közvetítenek; a Válihoz ill? tökéletesen letisztult egyszer?séggel talán csak azt lehetne mondani róluk: egészen egyszer?en nagyon jó nézni ?ket. Ráadásul ezúttal a valóságban, és nem ?csak? az Interneten, ahol amúgy bármikor megtekinthet?ek. Az egész eddig Váli-életm?vel együtt, képest?l, naplóstól, kritikástól és úszásid?st?l.

A tárlat október 9-ig megtekinthet? az Ernst Múzeumban.

Váli Dezs? honlapja:www.vali.c3.hu.
Kapcsolódó írásunk.