Még mindig.

     Nemcsak közösségben vagyunk bizonytalanok, hanem egyedül, odahaza a képerny? el?tt is. Tizenkét éve nem kapunk semmilyen szilárd támpontot, hogyan is kellene. És 1956 azért ennyire nem relatív. Lassan ötven évvel a forradalom után neutrális és légüres terekben ünnepelünk. Televízióink pedig h?ségesen követik és közvetítik nekünk. Könny? nekik, mert mindig ezt tették? Esetleg érdemes volna már változtatni egy kicsit? Meg kell próbálni. Önmagunk miatt.

I. közhely: Egmont

     Volt egykoron (dics? XVI. század!) egy bátor flamand, bizonyos Egmont gróf, ki a németalföldi szabadságharcban szerzett elévülhetetlen érdemeket - egészen egy bizonyos Alba herceg által történt lefejezéséig. Népe és jómaga dics?séges harcát az elnyomók ellen egy német zeneszerz?, bizonyos Beethoven öntötte szimfonikus zenébe egy nagyobb partitúra részeként, Egmont-nyitány néven.

     E nyitány a szabadságszeret? népek himnusza, mely leghívebben fejezi ki egy nép harcát az elnyomás, a zsarnokság ellen - mondá a jólfésült bemondó, bizonyos Mohai Gábor az ünnep el?estéjén az M1-en. Álljunk meg itt egy dics?séges pillanatra! Nem vele van a baj, s nem is Egmonttal (most még), hanem a szituációval. Adva van ugye az este, melynek keretében a múlt század egyik legfontosabb történelmi kataklizmájára emlékezünk, ami történetesen egy magyar forradalom volt. Erre jönnek nekünk ezzel az Ekmonttal (by Fülig Jimmy) és túl a közhely mellbevágó katarzisán még moroghatunk is egy sort. Jelesül: miért nem akad egyetlen magyar szerkeszt?, aki átadna Mohai bemondónak egy rövid, szerkesztett, nyomtatott információcsomagot err?l a valóban történelmi lépték? figuráról (öt mondat mindössze - na jó, legyen három). Ha már jogos árvalányhajként díszíti nemzeti ünnepünket, legalább ne maradjunk tudatlanok, ki is vala ??

II. közhely: Egmont, de sokszor

     Rutinos néz? azt gondolná, Egmont lezárva, csusszanjunk tovább az éterben. Szabadságharcosunk azonban kitartó, mint a mecseki láthatatlanok, s kvázi búvópatakként átsz?ve az ünnepi m?sort még sokszor felbukkan. Egyetlen alkalommal legalább azonban egy szpíker értésünkre is adja, mi a nagy egmontozás történelmi eredete, s ezért hála neki és a szerkeszt?nek. Amennyiben azonban az M1 majd más korosztályok felé is nyitna, vegye figyelembe, hogy a 18-49 évesek dönt? hányada (mintegy 100 százaléka) 1956 után született és nem kedveli a vállvereget? belterjességet, úgyhogy egy kicsit el?bb kellett volna. Az Operaházból közvetített (hagyományos) díszel?adás produkciói között szintén a flamand gróf szomorúzenéje volt a másodikként felcsendül? m?. 56-os hagyomány ide, szabadságeszmény oda azért egy tévém?sorban ez mégiscsak a fokozódó agyrém esete. Gratuláció a hatékony egyeztetésért: egy órán belül kétszer is Egmont.

Még egy kis reklám

     Para-Kovács kolléga egyszer csíp?s hangú glosszában kezdte ki az RTL Klub hazug álszentségét, mikoron külön közleményben közölték, hogy lesznek annyira jófejek és a Schindler listáját nem szakítják meg reklámokkal. A közszolgálati 22-én este már megközelítette ezt a mélységet. Egy él? közvetítés végén ugyanis ünnepélyesen fellobbantották a forradalom lángját. Láng ég, körfahrt a gránittömb körül, Himnusz lecseng, Mohai beköszön: és akkor most rövid reklám után a Híradó. Lassan jobbak a Fókusznál: lényegesen egyszer?bb eszközökkel érnek el ugyanolyan hatékony érzelmi sokkot. Kezünk ökölbe szorul, majd elernyed: tényleg nagy sz..-ban lehet a királyi, ha erre az egy perc reklámid?re is szüksége van. A távkapcsoló izzadt tenyerünkbe csusszan.

A többiek

     A kereskedelmieknél nyoma sincs az ünnepi el?estének. Futnak a megszokott húzóm?sorok: BB, VV, BK, B és C*. A Duna Tv az M1 jeleit veszi át s löki szét a Kárpát-medencében, amint valamelyik asszisztens mobilja éppen megcsörren az ?indítsad ?ket, Pistikém? félhangos beszólás után az él? közvetítésben. Több kiemelked? baki azonban tényleg nincs, úgyhogy ha önfeledten akar szórakozni az ember, érdemes a programok közt szörfölgetni. Így olyan pikáns váltásokat élhetünk át, mint amikor a Házelnök Asszony a forradalmi társadalom hármas tagoltságáról beszél, addig a valóságos világ egyik h?sn?je épp a beköltöz? pornószínészn? okozta izgalmakról fecseg. Vagy mikor Liszt második magyar rapszódiájának taktusaira távol-keleti harcosok szeletelik egymást. Varietas delectat - a változatosság gyönyörködtet, mondták a régi latinok, s milyen igazuk volt!

Bál van az Operaházban

     A szabadság napján (halljuk ma már ötödször), a nemzeti egység ünnepén (sokadszor) sajna bizony, de nincs telt ház az Operaházban. Khm: ciki. Az még cikibb, hogy a tévéközvetítésben is szembet?n?en üres, piros fotelek sorjáznak a néz?téren. A programot a szabadság fogalmának jegyében állították össze - szól a konferansz. Sorjáznak is Verdi, Liszt, Beethoven, Erkel idevágó opuszai - szép, nagy csokorba gy?jtve minden szép, ám ordító zenei közhely, ami a témában fellelhet?. Bánk áriája a legvégén az igazi telitalálat- emlékszem, egyszer Czinege elvtárs is ezt óhajtotta hallani egy augusztus 20-i Felvonulók kérték-ben. A hosszúra nyúlt beszély, ünnepi toalettek és közhelyek estéjén arra miért nem vették a fáradtságot, hogy egyszer? feliratokkal is informálják a kés?n bekapcsolódó/rosszul halló/m?veletlen néz?ket a kurrens m?vekr?l? Miért nem hallottunk egyetlen verset, egyetlen prózarészletet sem? Miért nem tudhattuk meg, mely televíziós alkotók munkásságának része ez a közvetítés?

MC

     Az este egyetlen kellemes meglepetését és egyben felvillanó értékét is egy valaha volt et?dsorozat, a Magyarok Cselekedetei idevágó epizódja jelentette. Az emberben mégis rossz szájíz maradt, mert szembesülnie kellett azzal, hogy alig hat-hét éve m?ködtek még itt m?helyek, szerkeszt?ségek bennük szenvedélyes, tárgyuk iránt elkötelezett alkotókkal. Kár, hogy mindez már csak múlt id?ben írható le.