"Ha külföldön elmesélem, hogy van egy lovagkeresztem, harsány hahotára fakadnak. Nem hisznek a fülüknek, miképpen lehet az, hogy magas állami kitüntetésben részesítenek, miközben tízmillió forintot kapok egy évre, harminckét ember eltartására, és három bemutató megtartására. Akkor mi a fenének nekem a lovagkereszt? Inkább adjanak még harmincmilliót, hogy ki tudjuk húzni év végéig."

- Milyen volt a nyár?

- Nagyon aktív nyarunk volt. Szerencsésen összeállt egy b?vített társulat. A régi társulatban hét színész volt, most érkezett másik hét, s az új tagokkal kiegészülve végigdolgoztuk a nyarat.

- Kik az új tagok?

- Rába Roland, Csákányi Eszter, Mucsi Zoltán, Gyabronka József, Scherer Péter Magyarországról szerz?dött hozzánk. Katona László és Viola Gábor Marosvásárhelyr?l, Werner Tilo pedig a Schaubühnéb?l érkezett.

- A Krétakör rendszerint elvonul valahová, amikor egy új produkción dolgozik. Most is így történt ez?

- Igen, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van egy aprócska falu, Bódvarákónak hívják. Az ottani vadászházba költöztünk be nyolc napra, hogy a Hazámhazám cím? új produkciónkon dolgozzunk.

- A történet készen volt már a fejedben, vagy minden ez alatt a néhány nap alatt született meg?

- Természetesen voltak ennek el?zményei. Úgy két évvel ezel?tt Tasnádi Istvánnal azt terveztük, hogy Magyar ponyva címmel írunk valamit az elmúlt tíz év magyar maffiatörténetéb?l. Tasi kutatni kezdett, és az derült ki, hogy bár veszélyes, meglehet?sen kisstíl?, semmitmondó történet ez. Mi azért nem adtuk volna fel, a társulat azonban inkább olyan el?adásra vágyott, amelyben nem az improvizáción, hanem a színészi feladatokon van a hangsúly. Így jött létre akkor a Megszállottak. Az id? azonban haladt, s számunkra egyre izgalmasabbá vált mindaz, ami ebben az országban történik. Már nem csupán a maffiatörténetek érdekeltek, hanem a rendszerváltás óta eltelt tizenhárom év politikai, történelmi eseményei is. Fölkértem Tasnádi Istvánon kívül más írókat is, hogy dolgozzunk együtt ezen a témán, ami végül olyan formában valósult meg, hogy Kárpáti Péter meséket gy?jtött nekünk, Forgách András tanácsadóként, dramaturgként egyfajta "küls? szemként" vett rész a munkában, mi pedig Tasival írtuk a történetet.

- Mi volt ebb?l készen, mire megérkeztetek Bódvarákóra?

- A kanavász és a jelenetcímek. Tasi a párbeszédeken dolgozott. Azt kértem a színészekt?l Bódvarákón, hogy a jelenetcímekre improvizáljanak. Így került "terítékre" a menekült sztori, a választás, a népünnepély, a nacionalizmus, a liberalizmus és ehhez hasonló könny? kis témák.

- Hogyan boldogultak ezzel a feladattal azok az új tagok, akik nem ebben az országban n?ttek fel, s?t, egy közülük nem is tud magyarul?

- ?rületesek voltak. Megint bebizonyosodott, hogy a színház nyelve nemzetközi, és ha jó emberek jönnek össze, akik kreatívak és nyitottak, bármire képes lehet egy csapat. Rengeteget beszélgettünk, és nagyon aktívan dolgoztunk. Szerencsések voltunk a helyszín kiválasztásában is, hiszen ez egy nagyon izgalmas terület, ahol van patak, nagy mez?, lerobbant bánya, és alig járnak arra emberek. A színészek kis csoportokban dolgoztak egész nap, aztán este bemutatták az eredményt. Kapa (Mucsi Zoltán) és Gyabi (Gyabronka József) minden este f?zött valamit, együtt vacsoráztunk, és közben megbeszéltük a napot. Ez a szinte ?sközösségi állapot a legideálisabb erre a munkára.

- Hogyan hangolódtatok rá a korra?

- Filmeket, színházi el?adások videofelvételeit, és Hofi Géza m?sorait néztük. Ez volt majdnem mindenki számára a legnagyobb élmény. Nagyon sokat tanultunk t?le. Voltak, akik nem is láttak még Hofit el?tte, és teljesen megdöbbentek, mennyire korszer? volt élete utolsó pillanatáig, milyen er?sen hatottak a m?sorai.

- A Bódvarákón létrehozott el?adással mikor találkozott el?ször a közönség?

- Zsámbékon. Az persze nem volt még az a darab, ami most elkészült. Et?dök sorozata volt, ami izgalmas közegben, nagyon er?sen hat. Sem a szöveg, sem a mozgás nem volt rögzítve, a színészek szabad lehet?séget kaptak az improvizációra, el?adás közben is. Ett?l lett mindegyik zsámbéki el?adás egyszeri és megismételhetetlen. És valószín?leg provokatív is, mert az egyik el?adáson a közönség egy része annak rendje és módja szerint paradicsomot kezdett dobálni a színészekre. Én egy id?sebb n?t?l olajoshal konzervet kaptam a nyakamba. A dobálók aztán eltávoztak, mi pedig mintegy kétszáz rendíthetetlen néz? el?tt végigjátszottuk az el?adást.

- Mi hozhatta ki ?ket ennyire a sodrukból?

- Az el?adás alapgondolata a totális kiábrándultság volt. Valamennyi alkotó - az író, a rendez?, a színészek - mindannyian egyet értett abban, hogy az eltelt tizenhárom év alatt jelent?s változás az országban, a politikában, az emberek gondolkodásában, a politika és a nép viszonyában nem következett be. A legfontosabb társadalmi kérdésekben nem történt el?relépés. Helyette kicsit megsuhintott minket a diktatúra szele, eljutottunk újra a nacionalizmusig, s kiderült, hogy a nép olyan, mint a kiselefánt: az icipici agyunkkal mindent azonnal képesek vagyunk elfelejteni. És ez minket bosszant, így tehát igyekeztünk az aggodalmainkat - természetesen politikailag függetlenül - megfogalmazni. Háromszor kétszáz ember látta Zsámbékon ezt az el?adást, s számunkra izgalmas tapasztalat volt, hogy többségükben nyitottak voltak ennek a kritikai szellemnek a befogadására. Úgy látszik, másoknak err?l más a véleménye, ami persze természetes.

- Az elkészült el?adást szokatlan helyszínen, a F?városi Nagycirkuszban fogjátok játszani. Hogy kerül egy színház a cirkuszba?

- Erre a kérdésre van két jó válaszom. Az egyik: ennek a darabnak a cirkusz a legideálisabb helyszíne. A másik: mert nincs más helyünk. Mind a kett? igaz. A történet szépségét az adja, hogy a F?városi Nagycirkusz igazgatója maga keresett meg, és ajánlotta fel a helyszínt. Szerte a világban új utak keresésével próbálkozik a cirkuszm?vészet, ?k is szeretnének nyitni, s talán ez megfelel? kezdet lehet. Megnéztük az épületet és elkezdtük a próbákat. Egy álló hónapon át próbáltuk a nyári improvizációs anyagot el?adássá s?ríteni. Nagyon kemény munka volt, de azt hiszem, megérte.
Az el?adás bemutatója Párizsban volt. Hogyan fogadta ezt a magyar történetet a külföldi közönség?
Nagyon sokan kíváncsiak voltak az el?adásra, és mi is meglep?dtünk, milyen nagy sikert arattunk. A szakma is elismeréssel fogadta, pedig az általában ott is h?vösen nyilatkozik. Vették a játék humorát, iróniáját, sok mindent megértettek bel?le, és egy kicsit talán érezték a saját felel?sségüket is, hiszen mi más szemszögb?l mutattuk most be a NATO-hoz és az Európai Közösséghez valós csatlakozás problematikáját.

- A magyar közönség ugyanazt az el?adást fogja látni, amit a párizsiak?

- Majdnem teljes egészében. Néhány apró változtatás lesz, de nem azért, mert most magyar közönség el?tt játszunk, hanem mert egyszer?en eszembe jutott még néhány dolog. Aki látta Párizsban, azt mondja, itthon botrány lesz. Nem csodálkoznék rajta, mert úgy gondolom, vannak Magyarországon olyan politikai csoportok, amelyek nem bírják a kritikát, öniróniával pedig egyáltalán nem rendelkeznek.

- A Nemzeti Színház megpályázásától végül visszaléptetek. Maradtok továbbra is épület nélküli színház, vagy találtatok valami alkalmas helyet?

- Nagyon hosszan kerestünk, és végül találtunk egy remek épültet a metró Dózsa György úti megállója közelében. Az ELM?-nek van ott egy épülete, amelyen belül egy épülettömbb?l úgy húsz éve színházat akartak kialakítani. Az építkezés aztán félbe, vagy inkább negyedébe maradt, de a tér ma is fantasztikus. Felkértük Kiss Péter építészt, készítsen rá tervet. Megtörtént, és kiderült, hogy nagyon sok pénzbe kerülne. A tervek jelenleg a Minisztériumban vannak, és minden létez? fórumon megpróbálunk érvelni amellett, hogy ez a színház megvalósuljon. Azt szeretnénk, ha lenne végre egy helyünk, amit ki tudnánk nyitni a fiatalok, a társm?vészetek, a világ felé, ahol létrehozhatnánk egy valódi kortárs kulturális központot. Tudom, hogy manapság divatos err?l beszélni, több ilyen tervr?l hallani, de a mi csapatunk ezt valóban létre is tudná hozni. Nyolc éve m?ködtetek egy színházi m?helyt szinte a semmib?l. Tudom, hogy mire vállalkozom.

- Olyan, mintha folyamatosan "állna a bál" körülöttetek. Keresed a botrányt?

- Nem keresem, de megtalál. Hidd el, akkor lennék a legboldogabb, ha végre lenne egy színházunk, ahol nyugodtan dolgozhatunk, és nem mennének el másra az energiáink. Rongyosra koptattam a számat, és mélységesen belefáradtam már. Nem keresem a botrányt, amir?l beszélünk, az maga botrányos, egyszer?en csak mi mondjuk ki, vagy mi irányítjuk rá a figyelmet. Így volt ez a Nemzeti Színházi pályázat vagy a Kritikusok díja esetében is. Ha te színházigazgató vagy, hogy nézel a vezet? színészn?d szemébe, aki nap mint nap meghal a színpadon? Próbáld neki elmondani, hogy amit csinál, az csak az alternatív kategóriában méltó elismerésre! Nem érdekel az alternatív színház, hat éve nem vagyok tagja az Alternatív Színházi Szövetségnek, nem akarom, hogy alternatív színházak legyenek. Színházak legyenek, így jelz? nélkül. Minden er?mmel azon dolgozom, hogy azok az el?adások, amelyeket a Krétakör Színház létrehoz, ezt a szemléletet igazolják.

Hazámhazám
A Krétakör Színház el?adása a F?városi Nagycirkuszban
Rendez?: Schilling Árpád
El?adások: 2002. október 22. és 23.