- A m? színpadi megvalósítása el?ször tíz éve kezdte Önt foglalkoztatni. Miért gondolta, hogy ez a filmben igen er?s történet ugyanilyen hatásos lehet színpadon?

- A filmbeli két ember, a fiatal lány és az id?söd? férfi kapcsolatában olyan dráma feszül, hogy már amikor a filmet néztem, az volt az érzésem, ez színházban még er?sebb lehetne. És most, hogy a végére értünk ennek a munkának, meggy?z?désem, hogy a színdarab valamennyi jelenete er?teljesebb, brutálisabb, mint a filmen volt. Az ok valószín?leg abban rejlik, hogy kizárólag a két f?szerepl? drámájára koncentráltunk, és elhagytuk a történet filmes mellékcselekményeit. Ezáltal valóban fókuszba kerül az alapkonfliktus, a szerelem, szenvedély és halál végzetháromszögében játszódó történet.

- Nagyon bonyolult, fizikailag és lelkileg egyaránt megterhel? feladatot jelent a színészek számára a férfi és a n? megformálása. Hogyan választotta kis a színészeket?

- Már tíz éve is Balikó Tamást gondoltam Paul szerepére. Jól ismerem ?t, tudtam, hogy képes megjeleníteni a színpadon ezt az összetett figurát. Szerintem az élet, a sors szerencsésen a kezünkre játszott abban, hogy az el?adás akkor nem jött létre, mert az azóta eltelt id? a mai el?adás szempontjából nagyon hasznos volt. Tamás tíz évvel vagy száztíz évvel öregebb lett, én is legalább kétszázzal, és az eltelt évek emberi és m?vészi tapasztalata beles?r?södött az anyagba. Most, amikor újra el?vettem a darabot, eszembe se jutott, hogy másik férfi szerepl?t keressek.

- Milyen szempontok alapján kereste a n?i f?szerepl?t?

- Nem tartom véletlennek, hogy Jeanne szerepét annak idején Bertolucci is az akkor még teljesen ismeretlen Maria Schneiderre osztotta. Szüksége volt ugyanis egy olyan fiatal lényre, akinek a fiatalságából adódó pimaszságában, lendületében, és természetesen testi csábításában rejlik az ereje. De ki az a fiatal lány, aki a színpadon a puszta biológiai adottságainál fogva olyan provokáló er?vel bír a férfi számára, hogy ett?l maga a történet hitelessé válik? Ez nagy kérdés.

- Ezért gondolt egy amat?rre?

- Ezt a szerepet nem lehet eljátszani. Ide az kell, hogy megszülessen valami a két ember között, hogy a n? elképeszt? hatással legyen a vele szemben álló férfira, és viszont. Ha ez nem m?ködik, akkor az el?adás nem jön létre. Ezt a csapdahelyzetet hívják a színházi emberek "Júlia-szindrómának". A Rómeó és Júliában Júlia eljátszásához egy igen fiatal, de tehetséges színészn?re van szükség, ami tulajdonképpen lehetetlen, mert ha valaki eléggé fiatal a szerephez, általában még nem birtokolja mindazon színészi képességeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ezt a komplikált, nehéz szöveget hitelesen mondja el. Aki pedig erre képes, sajnos már nem elég fiatal. A mi esetünkben nem a szöveg jelentette a nehézséget, hanem a színészi feladat bonyolultsága. Ki az a fiatal n?, aki képes kíváncsi kislányból n?sténnyé érlel?dni száz perc alatt? Ez komoly színészi feladat. Megkockáztatom, hogy bonyolultabb szerep, mint a férfié. Kiírtunk egy szerepl?válogatást.

- Balikó Tamásnak mennyi szava volt a n?i f?szerepl? kiválasztásában?

- Elhatároztam, hogy azt a lányt választom a jelentkez?k közül, aki Tamásnak és nekem egyformán tetszik. Ha nem egyezik a véleményünk, akkor az kapja a szerepet, akit Tamás választott. Hiszen ez a játék rajta áll vagy bukik, nem az a fontos, hogy nekem tessék, hanem hogy ?t inspirálni tudja.

- A mai színházi gyakorlatban ritkán fordul el? szerepl?válogatás. Sikeres volt?

- Akkor azt hittük, igen. Nemcsak színészn?ket hallgattunk meg, hanem teljesen amat?röket is. Hosszas gondolkodás után végül elkezdtük a próbákat valakivel, akinek nem volt színházi gyakorlata. Két hétig nagyon keményen dolgoztunk, akkor azonban rá kellett döbbennünk, hogy vakvágányra jutottunk. Nem tudtuk folytatni a munkát. Újra ott álltunk n?i f?szerepl? nélkül.

- Újabb meghallgatás következett?

- Szerencsére nem. Az ember néha nem veszi észre, hogy akit keres, ott áll el?tte. Verebes Linda évek óta az általam vezetett szolnoki társulat fiatal színészn?je. Ma már nem tudom megmagyarázni, miért nem jutott eleve eszembe Linda, amikor f?szerepl?t kerestünk. Pedig szerencsés, hogy végül ? kaphatta meg ezt a szerepet.

- Hogyan tudta megteremteni köztük azt a harmóniát, ami egy ilyen nehéz el?adás végigjátszásához nélkülözhetetlen?

- Amikor Lindát felkértem, ?szintén és pontosan elmondtam neki, milyen testi és lelki gátlástalanságot igényel ez a szerep. Elolvastattam vele a darabot, vázoltam az elképzeléseimet jelenetr?l jelenetre. Azután hagytam neki id?t, hogy gondolkodjon. Fontos volt, hogy érezze, hogy megértse, mire vállalkozik. Ez volt az els? lépés. A próbák folyamán pedig az jelentette a nehézséget, hogy mindazt, ami történik, vagy aminek történnie kellene, nevén nevezzük. Furcsa, de igaz, hogy a munka során én sokszor nem is úgy éreztem magam, mint egy rendez?, hanem mint a lélek n?gyógyásza. El kellett fogadnunk, hogy ez a darab olyan gátlástalanságot és nyíltságot vár el mindannyiunktól, ami egyébként egy próbafolyamatban nem szokásos.

- Bertolucci filmjének bemutatója 1971-ben volt. Ugyanazt jelenti még 2002-ben Az utolsó tangó, mint akkor?

- A mondanivalót tekintve a világon semmi nem változott. Ugyanolyan aktuális, mint harminc éve. Észre se vettük, és Az utolsó tangó felsorakozott a nagy szerelmi történetek közé. Szinte olyan már mint a Carmen vagy a Salome, és meggy?z?désem, hogy a történetre száz év múlva is emlékezni fognak. Ami a film megoldásait, formai világát illeti, azon persze fogott az id?. A világ nagyon sokat durvult az eltelt évtizedek alatt. Ennek tudható be, hogy mai szemmel egyáltalán nem értjük, miért volt ez olyan tiltott gyümölcs annakidején, miért nem lehetett a vágás nélküli változatát bemutatni Olaszországban. A világban tomboló durvaság az emberek ízlését is durvává tette, így a film akkoriban megbotránkoztató részei ma már inkább megmosolyogtatóak. Csodálkozunk, vajon min is botránkoztunk meg harminc évvel ezel?tt? De ez valójában csak a felszín. Ez egy nagyon jó film és remek történet, s ebben igazán kevés része van annak, hogy Maria Schneidernek milyen iszonyú jók voltak a mellei, és milyen guszta fiatal lány volt. Az id? Marlon Brandónak, az ? tehetségének, az ? színészetének kedvez.

- Elismerem, nagyot változott a világ, de sokszor azt tapasztalom, még mindig nem vagyunk eléggé nyíltak. Nem fél attól, hogy egy ilyen túlf?tött szexualitással megterhelt el?adást egy zsebkend?nyi színházban ma is nehezen fogad a néz??

- Persze, hogy félek. Ebbe mindig beleütközik az ember, ha olyan témához nyúl, ami mélyen megérinti az embereket. Néhány napja az el?adás talán legkritikusabb jelenetét próbáltuk, azt amikor a f?h?s análisan szeretkezik a fiatal lánnyal. Utána leültem a színészekkel, és arra kértem ?ket, hogy ha ezen jelenet közben kuncogást, nevetgélést hallanak a néz?térr?l, jusson eszükbe, az nem az ? játékukat min?síti. A közönség azért nevet, hogy a zavarát leplezze. Biztos vagyok abban, hogy érzékelhet? lesz majd kínos zavar a néz?téren, de ez talán természetes is, hiszen az ember óhatatlanul azonosul egyik vagy másik szerepl?vel. Különböz?ek vagyunk, ezért a bennünket ért hatást is különböz?képpen dolgozzuk fel. Az emberek többsége kínjában nevetgél. Ez ilyen egyszer?. Nem ez az egyetlen jelenet, amely a néz?t olyan pszichés présbe helyezi, ahonnan nehéz kitörni. Félek is, hogy adott esetben a néz?téren azok kerülnek többségbe, akik a zavarukat leplezni akarván elutasítják a színpadi hatást, mert nincs ahhoz elég bátorságuk, hogy hagyják, hogy megérintse ?ket a történet.

Az el?adás a Budapesti Kamaraszínház KHT, a Pécsi Nemzeti Színház és a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház közös produkciója.
Szerepl?k: Balikó Tamás, Verebes Linda, Dózsa Zoltán, Hayth Zoltán, Kóti Kati, Bódis Irén, Osir Liliana
Színpadra alkalmazta és rendezte: Szikora János