- A 2002-es könyvhétre jelent meg a Kerékkutya cím? regényed. Honnan jutott eszedbe ez a cím? Te találtad ki, vagy ott, Pozsonyban ezt gyakorta használjátok?

- Nem, nem pozsonyi, az biztos. Nem is tudom már. Kerékkutya, kész; csak jött. Bennem volt. Vagy tényleg én találtam ki, de nem emlékszem rá; vagy ez egy csallóközi szó. Én Dunaszerdahelyen születtem, és ott vannak olyan szavak, amelyekkel itt nem tudnak mit kezdeni. Vannak jó történetek err?l… Például írtam egy novellát, amiben szerepelt ez a szó: rékas. A Jelenkornak küldtem el, ?k meg visszaírtak, hogy határoznám meg közelebbr?l, mi az a rékas. Hát mondom, az egy olyan szó, amit Csallóközben használunk a mosatlan tányérokra.

- A kerékkutya mit jelent?

- Tulajdonképpen az a kutya, amelyet az út szélén látnak az emberek. Akiket elütött az autó. Már kezdett összeállni a történet, kezdtek m?ködni a figurák, mikor beugrott a kerékkutya, mint metafora. A kerékkutyának az a végzete, hogy áll az út szélén, és nem lenne szabad mozdulnia, mert ha dinamikus és aktív, az a halálát jelenti. Csak áll, ott mellette mennek az autók, megy a teherautó, valami miatt hirtelen elindul, nekiugrik, és vége van. Agresszív. Jobb lenne neki, ha nem mozogna. Mégis nekiugrik! Simonnak, a f?h?snek is ez a végzete. Csak megy, folyamatosan lép, közben összeomlik körülötte minden. Semmi mást nem akarok, minthogy kísérje az olvasó ?t, menjen vele. Nézze meg, hogy mit csinál az a szerencsétlen tag. Közel kerül az olvasóhoz ez a Simon, aki teljesen nyugodtan lefekszik az élettársa lányával, s?t, annyira naiv, hogy a n?t még azzal akarja vigasztalni, hogy a lány nem is volt sz?z, mit gondolsz te, nem akartam t?le semmit, mondta.
- A regény vége felé Simon a fejére csap, hoppá, Kerékkutya lesz a regényének a címe. Regény a regényben, hiszen a regény f?h?se egy regényt ír, azt a regényt, amit te írtál meg róla. Mennyire vagy te Simon?

- Úgy vagyok Simon, ahogy Rehák is, ahogy Mirko, ahogy Barbara, vagy akármelyik kis szajha: egy személyben vagyok mindegyik szerepl?.

- A regényben fontos szerepet játszik a tarot. A Te életedben is ekkora jelent?sége van?

- Ennek megvan a maga misztikuma. A tarot számomra olyan, mint mikor valaki elolvas egy jó könyvet. Ha el akarok mélyülni, el?veszem. Segít a helyzetemet átgondolni, elemezni. Három síkja van ennek a regénynek: el?ször is a fizikai sík, hogy Simon mit csinál, éppen melyik n?vel kavar. A másik sík a pszichedelikus vonal, ahol delíriumban furcsa lények jelennek meg: a mr?dök, a Böfög?k. A növények világa a leg?sibb párhuzamos világrendszerünk, ugye. A pszichedelikus világ áthatol a fizikai tereken is, mint a skizofrénia, Simon látja a saját világát, és ez számára valósnak t?nik. Abszurddá azért válik, mert a többi ember számára is valóságosnak jelenik meg. Csak Simonnak kellene látni a mr?döket, de erre mi van, még a színészek is látják. Nem azt mondják, hogy Simon, már megint buta vagy, ne szívjál már annyit, hanem ?k is látják. A harmadik sík a tarot misztikus világa. Ha valaki ismeri a lapok jelentését, vagy utánanéz, mit jelent az Akasztott ember vagy a Piramis, egy újabb regény, egy egészen új cselekmény születik. Simon pont az ellenkez?jét teszi annak, amit a kártya szimbolikája javasol neki. Tanácsot kér a sorstól, de nem fogadja meg. Kihívja a sorsot maga ellen, és meger?szakolja.

- Az utolsó kártyalap a Halál. Ez azt jelenti, hogy Simon meghal?

- Nem, nem. A Kaszás nem a halált jelképezi a tarotban, hanem a változást, az újjászületést. A lapok jelentései így egészítik ki a cselekményt.

- A Kerékkutya az els? regényed, ami Magyarországra is eljutott?

- Igen. A Kalligram adja ki a könyveimet, és most már itt is van képviselete. Ez egy örök probléma a felvidéki kiadóknak: áthozni a határon, fogadni, átvenni, ezek a butaságok… Hosszú.

- Vércsapolás, Kitörés, Az utolsó légy, Ütközés, Kerékkutya. Ez már az ötödik könyved. Van-e kedvenced, amelyik szívedhez közelebb áll?

- Mindig az a könyv a legérdekesebb számomra, amivel foglalkozom. Az aktuális. Most a Kerékkutyával voltam elfoglalva az utóbbi egy vagy két évben, ebben élek. A regények tulajdonképpen életemnek egy-egy korszakát jelentik. Amikor a Vércsapolás íródott, akkor én egy eléggé deviáns kultúrában éltem a pozsonyi punk korszakom kell?s közepén. Azokat a tapasztalatokat, élményeket írtam le, amelyek akkor értek, de mire abból könyv lett, már nem voltam ebben. Új id?szak, új könyv. A Kitörés nagyon gyorsan jött Ez egy furcsa, kelet-európai pikareszk regény. Pár fiatal nekiront a Nyugatnak, persze stoppal. ?rjöngésszer?en belerohannak a világba, nem tör?dnek semmivel. Kitörnek önmagukból, az országból, a megszokott erkölcsi normákból. Balhé, kábítószer, Párizs, onnan kitiltás, mi vissza, újra balhé, pörög az élet.

- Ezt mind te is végig csináltad? Csavarogtál?

- Persze, persze. Hát, ami a könyvben benne van, azt nagyjából én is átéltem, bár persze egy elég nagy lapáttal rá is tettem. Kalandos volt: a lopástól kezdve a rend?rségen át, a kiutasításig, jó nagy adag ?rület volt ebben a dologban. Valamiféle düh, hogy megmutassuk nektek, hogy ieegen, akartátok azt a Kelet-Európát? Akkor most itt van nektek… Aztán megjelent a regény ’93-ban, és én már megint teljesen mással foglalkoztam. Egy átmeneti korszak volt az, kicsit válságba kerültem, azt hiszem, végül jól kerültem ki bel?le. Kezdtem visszafogni magam. Szakítottam az addigi életemmel, az anarchista elképzeléseimmel, a punkkal, ezzel a szubkultúrával. Akkor már foglalkoztam Az Utolsó Légy szövegeivel.

- És az Ütközés?

- Az egy „cyberpunk”, ahogy mondaná a Zoltán… (Németh Zoltán) Most hogy újraolvasom azt a szöveget, legszívesebben megpofoznám egy kicsit, vagyis irodalmilag átdolgoznám. Azóta eltelt néhány év, és úgy látszik, változott az ízlésem.

- Németh Zoli azt is írta a felvidéki magyar írókról szóló tanulmányában, hogy sztár lettél Szlovákiában, de legalábbis „kult-író”, kultikus figura.

Németh Zoltán: (Muszáj beleszólnia…) Ha-ha, már az volt, még miel?tt elkezdett volna írni! ? volt Süne, a punker. Aztán elkezdett írni…

Gy. A.: Nem… Engem a kutya nem ismert, hajós voltam. Elmentem pár hónapra, visszajöttem.

- Mesélj a hajós életedr?l!

Én matróz voltam négy évig, a Dunai Flottán. Utána három évig kormányostiszt. Huszonhat évesen lettem Szlovákia egyik legfiatalabb kapitánya! Az ám, csak akkor jött a  délszláv háború, és a háborús helyzet miatt összeomlott a hajózás. Cs?dbe mentek a nagy nemzeti hajóstársaságok, megváltoztak a különböz? gazdasági útvonalak stb. Ez teljesen megváltoztatta ezt az egész kereskedelmi zónát.

- Akkor hagytad abba a hajózást?

- Igen.

- Addig nem is írtál?

- Dehogynem. ’88-ban jelent meg az els? novellám, Megint egy nap, megint egy szám. Akkor még azt sem tudtam, hogy mi fán terem. Berobbantam a szerkeszt?ségbe, és mondtam, hogy itt van, lobogtattam egy indigóval átírt papírt. Erre ?k, na, gyere, ki vagy te.

- Ez melyik lap volt?

- Az Irodalmi Szemle, akkor még az volt egyetlen. Mentem, vittem a novellát, képzeld el: jön egy fazon, kilenc fülbevaló, orrbavaló, piros haj, pizsamaföls?, WC-lánc, nyakán lakat, b?röv, b?rnadrág, meghajlított villák…

- Elképeszt? figura lehettél…

- Úgy hívtak a pozsonyi punkok, hogy manekin, tehát manöken. Nekik is sok voltam.

- Vitted a szöveget, és azonnal megjelent?

- Igen. ?k nem értették, hogy honnan jött ez a fazon, megjelent a balfenéken, tudod én meg nyomtam ott az elképzeléseimet. Én persze nagyon meg voltam elégedve magammal, hogy megjelent az írásom: Mondják, hogy újabbat. Mondom, írni? Akarod? Igen, persze, akkor írok. És így kezd?dött az egész. Írtam egy másikat, harmadikat. Aztán jött a változás, ’89-90. Ekkor alakult a Kalligram. Fölvette a ritmust, modern akart lenni, fiatal, kortárs szerz?kt?l közölt írásokat. Fölfigyeltek rám is. Ami a sztárságot illeti, én meg is csináltam magam. Gondold el, Pozsonytól Királyhelmecig, ez kb. 20 gimnázium, bejelentkeztem az igazgatónál, és elmondtam neki, hogy szeretnék egy órát tartani, be akarom mutatni magam. És eladni a könyvemet, természetesen. ?k néztek rám, menjél, fiam. S berontottam az órára, na gyerekek, szervusztok, fölolvastam, persze mindig valami vadállat részt, szétdobtam nekik a könyveket.

Németh Zoltán: (Persze, megint nem bírja ki, hogy ne kotyogjon bele.) Lányoknak meg beírtál a könyvbe: „lennék a bugyid”.

Gy. A.: Persze, aláírásoknál. Ha-ha. Jó volt. Eladtam kétezer könyvet így, két hét alatt. De akkor állandóan mentem a hátizsákkal az iskolába, jó napot kívánok, jöttem olvasni. A második könyvemnél volt is balhé, kitiltottak az iskolából, mert olvasták a gyerekek a pad alatt. Meg a téma… Hát, ez a Kitörés volt, ott már mindjárt az els? oldalon egy homoszexuális jelenet van, a f?h?s a másik fickóval szórakozik az asztalon. Elindult egy ?rület: szinte minden gimnáziumban akadt egy páros, egy banda, akik a könyv hatására nekiugrottak Párizsnak, elmentek Koppenhágába, Amszterdamba, stoppoltak össze-vissza. Jöttek nekem a képeslapok mindenhonnan a világból, hogy itt vagyunk, ott vagyunk.

- Ez Magyarországra is átgy?r?zött?

- Nem igazán, csak úgy, hogy a diákokból egyetemisták lettek, mentek mindenfelé, vitték a híremet: Így hívtak meg felolvasni Szegedre, Pécsre, egyetemi klubokba. El?adhattam magam.

- Még egy utolsó kérdés, aztán elengedlek titeket: honnan kaptad a becenevedet: Süne?

− Phú, a 70-es években, mikor a John Travolta volt a sztár, tudod, Szombat esti láz, akkor mindenki ezzel a digó fazonnal nyomult. Nekem meg olyan felfelé álló, sete-suta hajam volt, ahogy a kisgyerekek rajzolják a hajat, olyan égnek mered? vonalak össze-vissza. ?spunk lehettem, csak én ezt nem tudtam. Csúfoltak, hogy én vagyok a sündisznó. A Süne. Hát így.

Kapcsolódó linkek:

a könyvr?l szóló ismertet?

a három szlovákiai magyar szerz? Bárka Színházbeli estje