Nem riasztott el a kedvcsináló bevezet?? S?t, érdekelni, izgatni kezdett a téma? Helyes, itt a következ? megmérettetés: egy kis hangulatteremt? m?remek az Ondó vérrel cím? darabból: „Második kép: Tátott szájú / patkány a hímvessz?re húzva, / fel-alá mozgatom. Fogai barázdákat húznak a gyökérbe, / apró, értelmetlen szemével / mereven figyel. Telefröcskölöm, / gyomráig söpör a maró genny / és lecsordul farkamon az ondó / vérrel.” Tisztelt olvasó, talpon maradtál? Ha idáig már eljutottál, most ne iszkolj el, a harmadik próba maga a jutalom… Igen, Ön nyert! „kattintsd föl bennem a / szerelmet lecsókolom foszló / ajkait alatta gyönyör? / a kifehéredett fogak lebeg? / sora és illatos ha még / jobban lehúzom a bugyit…”
 Vannak tehát „soft”-osabb darabok, melyekben a költészet és a filozófia úgy bukkan fel a tocsogásból, mint az Unicum-reklám idült vigyorgású, elázott feje a tengerb?l. Ám a kötet abszolút Leitmotiv-ja mégis a test különböz? okokból történ? nedvedzése. A nedvek f?szerepl?vé válnak, a költ?i én csupán saját dühödt húsának, váladékainak koordináta-rendszerében bolyong.
 Muszáj idéznem – a szöveg magáért beszél (s?t ordít, artikulálatlanul): „A férfivágyak netovábbja nem az, hogy / a hasadig hajolva leszopd a farkad. / Hanem, az irányt még tovább folytatva: / száddal húzni seggedb?l a szart, / vagy: egyenesen belenyomni a szádba.” (Topiknak ajánlom a Fórumba egyébként: mi is a férfivágy netovábbja?) A szöveg háromféleképpen értelmezhet?: ironikusan, szimbolikusan és konkrétan. Ha ironikusan, akkor nincs humorérzékem. Ha szimbolikusan, akkor egyszer? vagyok: nem értem. Ha konkrétan, akkor zavarba jövök. S itt kezd bonyolódni az ügy…
 A verseket egy utószó követi, mely a perverzió irodalmi megjelenítésének apoteózisát adja. Csodálatos virtuozitással felépített, szellemes elméletet állít A perverzió méltóságának. (Felébred bennem a sanda gyanú, hogy a sokkoló erej? versek csupán azért kellettek, hogy az értekezés alapjául szolgáljanak…) Az eszmefuttatásban Németh Zoltán több értelmezési lehet?séget is felkínál nekünk A perverzió révén így saját testünkhöz regrediálunk, ez fontos, mert elfelejtettük a hús hatalmát. Újra kell domesztikálni testnedveinket, idegenné vált testrészeinket, s?t perverz vágyainkat. Az utószó megvilágítja az els? látásra csupán egyszer?en provokatív versek játékosságát: felajánlja a lírai szöveg prostituáltként való értelmezését. Briliáns gondolat! Ezt f?zi tovább mesteri pofátlansággal, mikor az olvasó helyzetét elemezve megjegyzi: „Olvasói pozíció – vagy pozitúra? (…) vajon milyen testhelyzetet foglal el az olvasó a szöveggel szembesülve, könyvvel a kezében. Néhány javaslatot erre a kötet is megkockáztat.” Pimasz, ugye? De jó.
 A versek borzalmasak, az utószó zseniális; ez utóbbi így legitimálja az el?bbit.

Németh Zoltán: A perverzió méltósága. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2002.

Kapcsolódó linkjeink:

Fiatal felvidéki irók felolvasóestje a Bárkában