B?nügyi magazint készíteni ugyanis istentelenül nehéz. Jót még nehezebb. Az alkotók állandóan problémákkal küzdenek. Egyrészt ugye – sajnos – téma van dögivel, itt mondhatni tényleg az utcán hever. Másrészt ebb?l kell okosan válogatni egy-egy feszes adásnyira valót. Harmadrészt a nyomozás “háta mögé” kukkantani - amit?l igazán érdekes lehetne egy-egy anyag - éppen a sikeresség érdekében nem lehet, mást kell kitalálni. Negyedrészt az adást szerencsés él?ként leadni, hadd látszódjon, hogy nálunk, a mi m?sorunkban folyamatos, lázas munka folyik, állandóan a b?nöz?k sarkában loholunk, amihez kérjük a kedves néz?k segítségét telefonon és „ímélen”. Ötödrészt hatásos és ravasz dramaturgiával kell a riportokat összeállítani, mindig fenntartva a néz?k érdekl?dését, uram bocsá’ izgalmát. Hatodrészt direktbe vért, szexet, hullát és kurvát f?m?sorid?ben nem mutathatnak (már a b?nöz? is határeset, apropó: miért nincs figyelmeztetés a m?sor elején?) Hetedrészt – inkább nem folytatom.
Nos, e felsorolt és alkotói leleménnyel kiküszöbölt, azaz megoldott problémák közül egy sincs, ami a királyi tévé b?nügyi magazinját er?sítené. Az egykor legendás hír?, rettegett és hipernézett “Kék fény” M1-es utódm?sorának alkotói ugyanis már nem küzdenek. Megfáradtak a szerkeszt?k? Feladták az operat?rök? Kikoptak a riporterek? Mindegy is, ez már az alkotók édes titka marad, nekünk néz?knek marad a dögunalom. Ugye, rémes így leírva? Igen. Sajna egy unalmas, fásult, ötlettelen és a kelleténél éppen kétszer hosszabb m?sort láthatunk hétf?nként, f?m?sorid?ben.
Egyrészt ötven perc akkor is sok lenne ebb?l a típusból, ha az egyik héten a Feny?-ügyet, a következ?n az Aranykéz utcát, a harmadikon meg a Prisztás-gyilkosságot göngyölítenék fel a m?sor oknyomozói mintegy besegítve a szerveknek. (Persze akkor legalább néznénk és nem a távkapcsoló keresgélésével töltenénk az id?t két ásítás között.) Másrészt unatkozunk, mert az adás elvileg él?, ám ebb?l abszolúte semmi nem érz?dik, és nem látszódik: nincs nyüzsgés, nincs esemény és ember a stúdiótérben. Harmadrészt a m?sorvezet?k ötletszer?en hol a pulpitus mögött, hol meg el?tte papíríz? szövegeket mondanak a “rémes” riportok között, majd tét nélküli beszélgetést folytatnak az aktuális vendéggel. Negyedrészt a képes beszámolók szerkeszt?i az ötvenes évek termelési riportjain edz?dtek, narrátoraik pedig egy dobozból beszélnek hozzánk maréknyi altatóval a szájukban. Ötödrészt az operat?rök leragadtak az „egy lámpával pofán világítom, fejét levágom és a függöny/fal/polc elé beállítom/ültetem” roppant izgalmas képi látásmódjánál. Hatodrészt a vágók tízkockányi terjedelm? /azaz felfoghatatlan, tehát értelmetlen és öncélú) képeket vágnak az egyébként iskolástempójú szövegek fölé, s úgy képzelik, a riport ett?l dinamikus lesz. Hetedrészt az atmoszférahang nélküli, hol színes, hol fekete-fehér képsorokat bántóan ízléstelen digitális trükkökkel és az abszolút híradós stílusú interjú beállításokkal vegyítik egybe. Nyolcadrészt – nem folytatom.
Pedig akkora élmény lenne végre jót írni egy MTV-s m?sorról. Egész megtáltosodnék.