A történetben egy Szarka nev? 17 és fél éves lány meséli el a papírnak nyári utazását a Barbival. Azért a papírnak inkább, mert a szülei fullra szétzuhannának t?le. És mert „nem lehet elmondani, nemcsak mert meredek, vagy bevállalós. Fingom sincs miért. Talán ezért a leglényeg.” Az út során Szarka egy csomó tubus zselét ken a hajára.
„Fogalmam sincs, hogy bizonyos emberek honnan veszik a bátorságot a könyvíráshoz”–csap a húrokba Szarka, és ezzel a nyitómondattal némiképp szabad teret ad magának mindarra a b?séges, akár kísérleti jelleggel összebabrált baromságra, ami mondatról mondatra végighömpölyög a könyvben. Persze ilyen kísérleti módban is rátéphet az olvasó, meg aztán ott van a történetszövés, ha nem is pszichésen sokkoló igazán. Mondjuk, hogy nyári olvasmány.
A kalandtúra balatoni pincérkedéssel indul, röpizés a strandon (háttérben a reklámszakma: „Zöld zsepi, hogy ne látsszon a fikuszod”). Szarka Amszterdamba vágyik, de Barbi eladja a Volvót, és elindulnak Bárhova. Izraeli vidámpark, ölbehányás, egy Aurél nev? nagyon jófej arisztokrata csóka Rómában stb. A pasik a Barbinak mind bejönnek közben, Szarka meg leginkább töpreng és stilizál. De azért tanul egyet-mást Barbitól és az HBO-tól. „Ma kapjuk meg a havi zsét, felvesszük és elrepülünk Rómába.” Meg Barcelonába. A reptérr?l taxival egyenesen a Sagrada familia tövébe, ott várni egy fiút, aki másképp késik, mintha a Moszkva térr?l. Aztán a palik sorra beégnek, az egész cucc elpunnyad, és Szarka a 166. oldalon arra jut, hogy „ De jó volt ott ölelgetni a Barbit, és hagyni, hogy átfájjon minket az élet.”
A realitások jótékony kizárásával létrejöv? térben utazgat a két tini, és minden megtörténik velük, ami egy speciálisan a számukra fejlesztett közepes grafikájú virtuál élet-szoftverben megtörténhet.
De asszem összességében leginkább olyan gimis.

Salinger Richárd: Apám beájulna
Ulpius-ház, 2002. 1580 Ft