 |
|
|
|
 |
 |
Az egyik énemmel látom a másikat (Archívum)
Beszélgetés Ildikó Márky svédországi író- és doktorn?vel
|
| Szerző: Mika Róbert
2002. november 26. 12:59
|
|
- A kötetbéli Valériának van egy ikertestvére, Önnek viszont nincs. Nehéz lehet kétféle énnel élni.
- Az "ikertestvérem" is én vagyok, persze. Hasonló, de mégis csak két énem van azóta, hogy 1956. november 26-án eljöttem édesanyámmal Magyarországról. Édesapám itt maradt, ? nem akart velünk jönni.
- Egyik svéd írásában (Min ungerska far) ki is mondta ezt: "Tulajdonképpen nincs apám. Soha nem is volt." Ez a "soha" megdöbbent?, még akkor is, ha 16 éves kora óta nem élt vele.
- Már a világháború idején elmentek a férfiak, így természetes volt, hogy az apám távol van. Aztán, az ötvenes években megint el-elt?ntek otthonról az emberek. Amikor apám börtönben volt, folyton arra gondoltam: bárcsak visszajönne, akkor nem élnénk ilyen nehezen! Aztán egyszer csak megjött, amikor a legkevésbé sem számítottam rá. 1956-ban pedig azt mondta, hogy az ? családjában nem szokás elhagyni a hazát. Mivel börtönben volt, kés?bb se kapott útlevelet, még az esküv?mre, a doktorálásomra sem engedték ki Svédországba.
- Miként fogadták önöket a svédek 1956 végén?
- Hallgatták a magyarországi híreket, drukkoltak nekünk. Rendkívül együttérz?ek és segít?készek voltak, így a legtöbben hamar beilleszkedtünk. Hamar természetes közegemmé vált a svéd nyelv.
- A gyerekei beszélnek magyarul?
- A fiam nem, ám a két lányom tanul és tud is magyarul. Édesanyám 1969-ben meghalt, így utána nem volt kivel magyarul beszélnem. Mivel az ottani emigráns magyarokkal nem tartottam fenn semmiféle kapcsolatot, néhány éven át senkihez se szóltam magyarul. Egyszer, amikor a 70-es évek közepén visszajöttem, újságolvasás közben hirtelen rádöbbentem, hogy nem értem, amit olvasok. Hiába értettem a szavakat, a mondatok mégse jelentettek semmit.
- Azt hittem, az anyanyelvét még idegenben sem felejti el az ember.
- Én is azt hittem. Ijeszt? érzés volt, amikor ráébredtem az ellenkez?jére. Elkezdtem tudatosan olvasni, édesapám rendszeresen küldött Élet és Irodalmat, s ha egyedül voltam, hangosan, lassan olvastam.
- Megtanult újra magyarul?
- Tudatosan megtanultam a feln?tt magyar nyelvet. Bennem ugyanis a gyereknyelv élt, hiszen csak a gyerekkori élményeket éltem át magyarul. De a szakmámat már svédül tanultam, svédül éltem át a szerelmet és az anyaságot.
- Van, ami azért ma is csak a magyar nyelvhez köt?dik?
- A költészet még mindig magyarul a leger?sebb. Ha el?veszi az ember József Attila verseit, beleborzong, mert az ? világát a legkit?n?bb fordító se képes visszaadni. Van, aminek nem ugyanaz az íze, annyira más például az adott szó csengése a másik nyelven. Nem ugyanaz a bánat sugárzik bel?le. József Attila verseit nagyon nehéz más nyelven visszaadni. Viszont a férjem, Gunnar D. Hansson verseit jelent?sen befolyásolta József Attila. Szerinte egyébként magyar képekben gondolkodom, noha svédül írok. Ez valahol mélyen bennem van.
- Miért lett orvos az, aki ennyire mélyen érti és érzi az irodalmat?
- Svédországban sokan mondták: reáltárgyat válasszak, hogy meg tudjak élni. Pedig irodalom- és m?vészettörténetet akartam tanulni. Egyébként nem ritka a világirodalomban az, hogy valaki orvos és író, hisz mindkett? az élettel és emberekkel foglalkozik.
- Lehet, hogy idegenben még fontosabb a biztonságérzet, s ezt az orvosi munka sokkal inkább nyújthatta?
- Ez egészen biztos, hogy közrejátszott a döntésemben. Meg az is, hogy azonnal fölvettek az orvosira. A 4. év után azért egy esztend?n át tanultam m?vészettörténetet, de aztán megint folytattam az orvosit. Másfél évig voltam pszichiáter, az nagyon érdekes volt, ám iszonyúan meger?ltet? is, mert 25 évesen minden narkóst meg akartam menteni.
- Erre olyasmit választott, ami lelkileg szintén komoly teher lehet, hiszen rákos gyerekekkel foglalkozik.
- A gyerekek 70-80 százalékát meg tudjuk megmenteni, de mert sokat szenvednek, mindent meg kell tennünk, hogy megkönnyítsük az életüket. Állandó harc ez, sokszor versenyfutás a halállal. Ezeket a gyötrelmeket is svédül ismertem meg.
- Akkor ön most svéd író?
- Sem a svéd, sem a magyar nem a sajátom.
- Ez az ára a szabadságnak, amire vágyott?
- Mindig kell valami árat fizetnünk a jóért. Rettenetesen vágytam a szabadságra, mindenáron el akartam jönni Magyarországról, a félelem légköréb?l. Szeretek Svédországban élni, er?sen köt?döm oda.
- Külföldön se mondja soha, hogy svéd?
- Svédül írok, svéd a férjem, s azt szoktam mondani, hogy Svédországban élek. De magyar se vagyok már. Hiába tudom a nyelvet, a "kódot" már elvesztettem. Az ember érzi: lelkileg oda tartozik valahová, aztán a gyakorlatban kiderül, hogy mégsem.
- Akart a svédekhez tartozni?
- Nagyon akartam asszimilálódni, és ez sikerült is. Az ember kissé keverékké válik, ugyanakkor ez némi kívülállást is ad. Rálátást mindkét világra, mindkét kultúrára. Érzékenyebb is az, aki mindent két oldalról lát.
- Amikor öt évvel ezel?tt önnél jártam, az ágya mellett feküdt Nádas Péter Emlékiratok könyve cím? regénye, magyarul. Most mi van az ágya mellett?
- Az Emlékiratok könyve. Ezt a regényt folyamatosan olvasom. Sokszor éreztem, hogy amikor a legbens?bb dolgokról ír az ember, Nádas Péter ott kezdi, ahol például Thomas Mann abbahagyta, s ahol én is abbahagyom. Az ? m?vei segítettek, hogy át tudjak lépni egy falon, s meg merjem tenni, amit addig nem. Nádas felszabadít. Azt hiszem, az Emlékiratok könyvét már kívülr?l tudom.
- Talány, miként van ideje minderre. Nem elég, hogy három gyereke van, osztályvezet? f?orvos, konferenciákra jár, fordít és ír is. A svédországi hosszú, sötét télt?l több ideje lesz az embernek?
- Talán ez is közrejátszik abban, ha az ember este nem vágyik arra, hogy kimozduljon. De az alapvet? ok az, hogy ha egy n?nek gyerekei vannak, megtanulja beosztani az idejét. Ráadásul ha fölmegyek a "szigetemre", Smögenre, ott remekül lehet írni. Paradicsomi nyugalom és csönd van, gyönyör? hely, csodás halászokkal. Nem kell oda semmi. Legföljebb egy-két könyv...
- ...egy "kis" Nádas.
- Meg Esterházy, Mészöly, az ? m?veiket szintén folyamatosan olvasom. Ott igazán bele lehet merülni az olvasásba és az írásba.
- Budapesten mit lehet tenni? Nosztalgiázni aligha, ha olyan rosszul érezte itt magát gyerekként.
- Már a nyolcvanas évek elejét?l jobb volt visszatérni. Elmentem a régi házakhoz, ismer?sen kopogott a járda is. Szerencsém, hogy Magyarország nem volt gazdag, így sok minden megmaradt úgy, ahogy régen volt.
- Él önben ma olyan beidegz?dés, amely a gyerekkorból ered?
- Ha elutazom, fél órával a vonat indulása el?tt kimegyek a pályaudvarra. A svédek nevetnek rajtam, mert ?k abban a légkörben n?ttek föl, hogy tudták: tökéletesen megbízhatnak abban, amit mondanak nekik. Például a menetrendben. Mi meg az ellenkez?jében n?ttünk fel. Ezen nem tudok változtatni. Tanulságos, néha meg kifejezetten mulatságos, ha az egyik énemmel látom a másik világát.
- Történelmietlen a kérdés, de ett?l még az ember föltesz magának ilyesmit: mi lett volna, ha Magyarországon marad?
- Talán grafikus lennék. Egyet sejtek: Magyarországon nem kezdtem volna írni. Ezért is hálás vagyok Svédországnak, a keleti és a nyugati énemnek. Itthon soha nem mertem volna kiadni, legföljebb magamnak írtam volna. A svédek között el?ször is a toleranciát, a mélyen bennük él? demokratikus gondolkodásmódot tanultam meg.
- Milyen érzés, hogy amikor már sikeres svéd írón?, az ötödik kötete megjelent magyarul is?
- Kit?n? Rácz Judit fordítása, ennek ellenére bizonyos részek, például, amelyek a szigetr?l szólnak, nem ugyanolyanok magyarul, mint svédül. Sok mindennek már svéd íze van számomra. Más megérteni és más megélni a szavakat. De a magyar kötetnek varázsa van, az tény. |
| |
| |
 |
|
Jelenleg 4 olvasó böngészik a Papiruszon |
Ingyen hirdetés | Fesztivál, rendezvény
Weboldal készítés
|
 |
