MTV: a közszolgálati reality-show
A mi játékunkban a nyertes még 15 milliónál is többet kaphat (amit végkielégítésnek hívunk), ám e bánatpénzért cserébe el?bb kicsinyt a nyakába kell vennie egy csekélynek nem mondható cs?dtömeget. Egy igazi, reméljük, tényleg tétre men? közszolgálati valóságshow-ban tizenöten pályáznak egy olyan intézmény élére, amelynek jelen pillanatban:
- nincs székháza és már megint nincs alapt?kéje;
- hiányos a szakembergárdája s minden munkatársának tartozik;
- tízmilliárdos adósságaiés minimális (reklám)bevételei vannak;
- nézettsége a statisztikai hibahatár körül mozog;
- hitelessége és egykori értékteremt? ereje romokban.
E feladatsort kellene az elnöki szoba nyertes lakójának hatékonyan és gyorsan megoldania. Az alapos renoválásra szoruló intézmény neve: Magyar Televízió (miért nem hívja senki M1-nek 2-nek??). No, de hátrébb a könnyed hangvétellel, elvégre mégiscsak a legfontosabb tömegkommunikációs intézményünk és súlyos adóforintok forognak itt kockán.
Számos szakmabeli azzal érvel, hogy soha ennél kedvez?bb pillanatot egy gyökeresen új, friss televízió létrehozására. A kormányváltás óta megtett lépések és az elmúlt öt év (nyugodtan mondhatunk persze tízet is) tapasztalatainak birtokában legalábbis szkeptikusak lehetünk. Egy biztos: nem látszik az alagút vége és semmilyen biztosíték nincs arra, hogy egy akár sikeres, akár sikertelen elnökválasztási procedúra után ezt a televíziót, ezeken az alapokon újjá lehet szervezni. A Nahlik Gábor emlékezetes regnálása óta bevett “tejfa” (teljes elnöki jogkörrel felruházott alelnök) intézménye stabilan konzerválta a káoszt, s engedte át mindenkor az egyik legfontosabb nemzeti intézményünket (az enyémet és az Önét) a politika játékterére. Maradjunk most csak annyiban, hogy az MTV egyik “interregnumból” sem jött ki jól. Ugyanakkor egy ujjunkon meg tudjuk számolni, hány olyan elnök volt, aki határozott és világos koncepcióval közelített az intézményhez. Egy:  Hankiss Elemérnek hívják. De hogy a határozott és világos koncepció a valóságban is jó lett volna-e – az id? hiányában nem derült ki.
A 2002-es elnökjelöltek mindenesetre még lelkesek, tettre készek és bizonyára tele vannak jobbnál-jobb koncepciókkal. Kár, hogy a nagyközönség nem ismerheti meg a gondolataikat. A tizenöt aspiráns közül ugyanis tizenegy név és mindössze egyetlen pályázat vált ismertté: Dr. Friderikusz Sándoré (továbbiakban: FS). A pályázó sikerorientált személyisége, vitathatatlan szakmai érdemei és népszer?sége kitüntetett figyelmet szült, ám a nemzet Fridije volt annyira bátor, hogy személyén kívül pályamunkáját is a szélesebb nyilvánosság elé bocsátotta. A gesztus ugyan önmagában értékes és fontos, ám magában hordja azt a veszélyt, hogy esetleg akadnak majd népek, akik nemhogy elolvassák, de meg is kritizálják írását.

FS motivációi és kampánya
Egyik legtehetségesebb televíziós m?sorkészít?nk újbóli pályázását a tavalyi, (mellesleg borítékolható) kudarc és az idei kormányváltás után szinte biztosra lehetett venni. Nincs más választása, mert amennyiben nem bulvárhírek szerepl?jeként, hanem tevékeny és befolyásos alkotóként akar a média-mainstream-ben megmaradni, pozícióba kell kerülnie. Tegyük hozzá: helye sincs máshol a befogadó “királyin” kívül. A televíziós szakmában ugyan magas a m?sorkészít?k fluktuációja, ám a közszolgálati értékek iránt igazán elkötelezett alkotók dönt? hányada soha nem tudott végleg beleidomulni a kereskedelmi létbe. FS az akkor még egyeduralkodó MTV-ben fantasztikus sikereket és elképeszt? nézettségeket produkált, ám valószín?síthet?, hogy mind ? maga, mind a néz?i szokások alaposan megváltoztak 1997 óta. Az utóbbi öt évben, a közszolgálatban szerzett kereskedelmi tapasztalatai ellenére számos, súlyos kudarcot gy?jtött be. A nézett show ellenére botrányosan vált el az RTL-t?l, a per azóta is tart. Tisztázatlanul futottak korábbi produkcióinak válogatásai a TV2-n, ahol aztán a m?sorai sem igazán váltották be a csatorna túlf?tött reményeit. A Friderikusz Szubjektív, az Osztálytalálkozó, a Fantasztikus Európa rendre elvérzett. FS pedig nem adja fel, mert egyszer?en nem az a típus. A m?sorkészítésben begy?jtött siker- és kudarcszéria után, túl a hazai televíziózás és önmaga zenitjén a legfontosabb közszolgálati médium elnöke kíván lenni.
Elszántságát is bizonyítandó komoly kommunikációs kampányt folytat maga mellett. A promóció nem csupán sajtónyilatkozatokban és tájékoztatókban, illetve az MTV nézettségér?l folyó polémiákban merül ki. Az exshowman-nel ma is jó kapcsolatot ápoló, s részben bel?le él? bulvárlapok egyként sorakoztak fel az elnökjelölti kampány megsegítésére. A Friderikusz online-on többtucatnyi sztár és közéleti szerepl? foglalta írásba gondolatait a névadó elnöki ambícióival kapcsolatban. Akit érdekel, hogyan tudja ötvenkét ember különböz? mondatokkal, ám meglep?en egysíkúan megfogalmazni ugyanazt: FS dicséretét és e baráti felkérés okozta kommunikációs zavarát, az olvassa ?ket figyelemmel. Kivétel szerencsére azért van: Aczél, Vitray, Hankiss. A kampány része még az elnökjelöltek közötti vita a Magyar ATV-n, amit kihívó félként szintén Friderikusz kezdeményezett, valamint a politikusok és kurátorok nyilvános és zártkör? lehengerlése. Az elmúlt napok eseményeib?l kiderült, hogy ez utóbbi egészen furcsa módon zajlik, és bizony felveti a kérdést, hogy vajon Friderikusz nem jut e ismertsége - és ismeretségei - által jogtalan el?nyhöz a politikusok meggy?zése során. Akkor nem lenne kifogásolható, hogy FS prezentációkat tart pályázati anyagából a dologhoz mit sem ért? politikusok el?tt, ha ugyanezek a politikusok hajlandók lennének más pályázókat is ugyanilyen érdekl?déssel végighallgatni, biztosítva így az esélyegyenl?séget. Nem FS a hibás, ? csak felkínálja a lehet?séget, hanem a politikusok, akik élnek ezzel, s így látszat-demokratikussá teszik a kuratórium elnökválasztási igyekezetét.
Magyarországi közintézmény vezet? posztjáért vívott harcot biztos nem kísért még ekkora érdekl?dés. Remélem, hogy nemcsak a pályázó személye, hanem maga a pályázat is ér annyit, hogy továbbolvassák ezt a cikket.

A pályázat egészér?l
Nem kell aggódni: a 27 oldalas anyag részletes, kritikai elemzését nem végzem el; dolgozzanak meg a tévékurátorok is a pénzükért. A pályamunka alapos átolvasása után azonban vitába szállnék az elnöki koncepció egyes elemeivel.
Általánosságban és elöljáróban szót kell ejteni a m? egy-két alaphibájáról és erényér?l. A pályamunka gördülékeny stílusban íródott, de a kelleténél gyakrabban kioktató a hangnem. Végig érezhet?, hogy a szerz? nem tudott az elvárható mértékben függetlenedni sem m?sorkészít?i/üzletemberi énjét?l, sem személyes ambíciójától, és ez a tartalmon bizony lenyomatot hagy. A pályamunkát politikusok, civilek, de nem tévés szerkeszt?k olvassák, s ami még kellemetlenebb, nem is ez utóbbiak szavaznak róla. A definíciók, alapelvek megfogalmazásai, a tendenciák felvázolásai is gyakran homályosak, inkoherensek és csúsztatottak. Nem ildomos például a piac- és vagyonvesztést illusztráló grafikonokat 1997-es adatsorokkal kezdeni, amikor az MTV még egyeduralkodó volt a teljes reklámpiacon. És egy példa az inkoherenciára is: az értékközvetítés mellett érvelve FS kijelenti, hogy unalommal nem lehetértéket közvetíteni, itt az ideje tehát, hogy a min?séget is számon kérjék. Az unalom és a min?ség nem tükörfogalmak, és roppant szubjektív, kinek mi az unalmas (min?ségi dokumentumfilmen, vagy hangverseny-közvetítésen is nyugodtan lehet hortyogni).
Az öt fejezetben jó ötletek, friss gondolatok és érdekes m?sorpolitikai elképzelések sorjáznak – ahogy az egy tapasztalt tévést?l el is várható -, ám hiányzik bel?lük az a rendez?elv, ami koherens egésszé gyúrná e szilánkokat. Nem derült ki, mi az az alapérték, amely mentén FS közszolgálati, magyar televíziója újjáépül és m?ködik. A nézettség, az értékteremtés, a pénzügyi egyensúly, az új szervezet, a reklámbevétel? Bizonyára a szoros határid?, az új munkatársak gyors bevonása a team-be is közrejátszhatott e tartalmi, koncepcionális hiányosságok kialakulásához.

A közszolgálatról
A legfontosabb fejezetben, a közszolgálat lényegének megfogalmazásában FS kísérletet tesz egy önálló definícióra, bár korábban maga is elismeri, hogy a fogalmat lehetetlen egzakt módon körülírni. Erre még a BBC sem volt képes, s nem véletlenül. A közszolgálat fogalma ugyanis egy olyan gumicsont, amit nálunk is közel tizenkét éve rágnak és alakítgatnak publicisták, televíziósok, jogalkotók egyaránt. FS megállapításainak jó részével épp ezért egyet lehet érteni, bármennyire közhelyesek, önkényesek és kiragadottak a hívószavak, jelesül: a közszolgálat korrekt, érdekes, türelmes, sikerorientált stb. (A közszolgálatnak persze része lehet a sikerorientáltság is, de els? körben mégse a pénzzé transzformálható értéket jelentse, csak mert “reklámbevételekhez juttatja az emelked? néz?szám miatt a televíziót”. A siker túldimenzionálása és állandó harsogása posztmodern korunk sajátossága, ami egy id? után taszítást és Story-magazin szint? siker-érdekl?dést vált ki a néz?b?l, fogyasztóból.) Idézve Friderikuszt: “a közösségi érték (kispolgári, vallási és személyiségben integrált értékek) és a fogyasztói érték (anyagi és örömértékek) közvetítésének feladata” a közszolgálat egyik funkciója. A közszolgálat azonban jóval több ennél, s elnevezésében már benne rejlik a lényeg: egy ilyen médium a köz érdekében szolgáltat. Ha csak egyszer?en kiszolgálja néz?i igényeit, abból egy mutáns Rex-felügyel?, Dáridó, Vad angyal és ValóVilág születik az MTV-n is.  A közszolgálati tévé vezeti néz?it, alakítja igényeiket, színesíti világlátásukat, értéket alkot és közvetít. FS itt zavarban van, s ez az értékközvetítés kérdésében tapasztalt fogalmi zavar is jelzi, hogy a pályázó a saját maga számára már bizonyítást nyert, sikeres életvezetési receptjét szándékozná közszolgálati fed?néven abszolutizálni. A munka, a család, a szeretet, a másik/mások tiszteletének és megbecsülésének értékei (nem feltétlenül a siker prizmáján keresztül) szintén a köz szolgálatának részei, f?leg egy olyan értékvesztett és értékzavaros társadalomban, mint az ezredforduló Magyarországa. FS mindezt tudja, hiszen a Millennium évében “Alaphangok” címmel az emberi alapértékekr?l filozofáló, magas fajlagos költség? et?döket szállított az MTV-nek.

A televízió víziójáról
A fogalmak tisztázásán túl egy tévéelnöki pályázatnak tartalmaznia kell azt a konkrét elképzelést, ami benyújtójában kialakult a közszolgálati csatornáról. Tartalmaznia kell azt a koncepciót és cselekvési tervet, ami mentén a jelölt valóra válthatja vízióját. Az aspiránsnak tudnia kell, kiket akar megszólítani, kikre számít néz?kként, milyen terméket állít el?, ezeket hogyan értékesíti valamint, hogy kikkel és hol kell versenyeznie. Az elnökjelöltnek tisztában kell lennie azzal, hogy Magyarországon ma a tévénéz?k dönt? hányada a kereskedelmieket nézi, onnan tájékozódik, oda orientálódik, onnan veszi életvezetési mintáit. S tudnia kell azt is, hogy a jelenleg rossz kereskedelmi tévéként m?köd? Magyar Televízió soha olyan kilátástalan helyzetben nem volt, mint most. A pályázatból úgy t?nik, Friderikusz mindezeket tudja, ám a szigorúan lefektetett rendez?elv hiánya miatt sorozatosan rossz válaszokat ad.
Egy kicsi és szegény (értsd: forráshiányos) ország, amely három, teljes érték? közszolgálati tévéprogramot, monstre állami rádiót és távirati irodát tart fenn, nem valószín?, hogy megengedhet magának egy ötcsatornás m?sorszóró központot – eleinte javarészt közpénzekb?l. A digitális terjesztés? tematikus csatornarendszer ötlete remek, de: hogyan és mib?l kerül rá terjedelmes m?sorfolyam? Ha vásároljuk, az sem kevés pénz, legyártani pedig a lehetetlennel határos: ebben az országban nincs elég és megfelel? tudású szakember és olyan, hatékony produkciós bázis, amely ezt elbírná. Az is kérdéses, hogy lehet-e a köz pénzét olyan televíziós szolgáltatásba fektetni, amely amúgy csak nem is kis plusz összeg havi befizetése révén válik a köz számára hozzáférhet?vé. Hiszen a digitális terjesztés? csatornákat csak parabola antennák vagy a kábel szolgáltatók révén lehet elérni, s így a mindenki által finanszírozott intézmény tematikus programjai legjobb esetben is csak a lakosság fele számára lesznek hozzáférhet?ek.
Az internetes portál és egyéb mobilkommunikációs terjesztés? szolgáltatások ötlete szintén kiváló, de számolt-e azzal FS, hogy a jóval t?keer?sebb és e téren tapasztaltabb Matáv négy éve folyamatosan önti a pénzt a portáljába – s a megtérülés talán majd két év múlva lesz esedékes. Az elérend? néz?szám (2,1 millió/nap) és a m?sorsáv-prioritások megadása a pályázatban példaérték?, hiszen a konkrétumokat számon lehet majd kérni az elnökön. A hozzá vezet? út és eszközök kijelölése azonban a valóságtól elrugaszkodott idea, f?leg annak ismeretében, hogy a Magyar Televízió részvénytársasággá válása óta nem akadt ember például, aki forintosítani tudta (merte?) volna a bels? kapacitást és a tényleges m?ködési költségeket. Egy ennél is nagyobb és átfogóbb szervezet kialakítása, m?ködtetése és a m?sorok gyártása/vásárlása belátható, hogy akkora összegeket kívánna, amelynek nagyságára még csak utalás sem történik a pályázatban. Mind az országnak, mind az MTV-nek sajnos tucatnyi, ennél fontosabb fejlesztése halasztódik évek óta.

És minden egyébr?l – röviden
FS jól látja, hogy egy tévé legfontosabb vagyona a m?sorideje, ám legfontosabb “terméke” nem a m?sora, hanem a néz?i. A néz?, akin a reklámok átfutnak ugyan, de arra már jobban figyel - mert joga van tudni - hogy az adóforintjait okosan használják-e fel. Ha egy vállalat f?ként állami finanszírozással tartja fenn magát, akkor elvárható, hogy olyan terméket állítson el?, olyan szolgáltatást nyújtson, ami jól és több helyen értékesíthet?. A közszolgálati tévé ne csak a pillanat kiszolgálója és konzerválója legyen: dolgoztassa embereit hatékonyan, az értékek és ne a reklámtorta felé törleszkedjen, használja fel sokrét?en m?sorait és kapcsolati t?kéjét (könyvkiadás, oktatás, oral-history archívum, információ-szolgáltatás, rendezvényszervezés, közérdek? tájékoztatás stb.). Végezetül egyáltalán nem biztos, hogy az MTV-nek kizárólag a kereskedelmi televíziókkal kell versenyeznie a hirdetési piac kegyeit keresve.
Igaza van Friderikusznak: a közszolgálati csatorna legel?ször szerezze vissza a néz?it, azt a több százezer embert, aki elpártolt t?le. S hogyan? Szakmai alázattal és elfogulatlansággal, tisztességgel és megbízhatósággal, k?kemény munkával és kiváló m?sorokkal – csupa olyan értékkel, melyek nélkülözhetetlensége vitán felül áll, s ebben remélhet?leg Friderikusz Sándor is egyetért.
És még valamivel: szuverenitással.
Hisz minden más csak ezután jöhet.