Az els? dolog, amit az ember megállapít, hogy mind az elnöki posztra pályázó, mind a politikus hazug ember.
A politikus több helyen nyilatkozta, hogy olyan tévét szeretne, amelyre nincs befolyása a politikai hatalomnak, és mindent megtesz azért, hogy szemben az el?z? kormányzati ciklus elítélend? gyakorlatával ez az MSZP kormányzása alatt ne így legyen. Nyilatkozatai összhangban voltak pártja a Magyar Televízióval kapcsolatos választási ígéreteivel.
A tévé elnöki posztra aspiráló médiaszemélyiség is többször nyilatkozta, hogy károsnak tartja a politika dúlását a televízió körül. Legutóbb a Magyar Hírlapban nyilatkozta a riporter kérdésére (Lát arra esélyt, hogy ezúttal szakmai alapon válasszanak tévéelnököt?): Kivételesen most tényleg azt látom, hogy van esély erre, ugyanis Medgyessy Péter - a rendszerváltás óta az els? hivatalban lév? miniszterelnök - nyilvánosan is kimondta: a politikának ki kell vonulnia a közszolgálati televízióból. Én pedig ezt bizony komolyan veszem, és arra törekszem, hogy minden kormányon lév? és ellenzéki párttal elfogadtassam: olyan tévéelnök szeretnék lenni, aki tisztán szakmai alapon szervezi újjá a Magyar Televíziót. S hasonló húrokat pengetett a Magyar Nemzet újságírójának kérdésére is: ?Megismétlem: én és a televíziós szakma, továbbá a politika is soha annyira nem volt abban érdekelt, mint most, hogy tizenkét évnyi cs?dtömeg után, amely a mindenkori hatalom jóvoltából jött létre, végre érvényesülhessen a szakma.?
 Az elnöki posztért folytatott kampányában is folyamatosan azt sujkolta/sujkolja az emberek fejébe, hogy ? csak és kizárólag szakmai alapon pályázik, semmi köze a politikához. Ezután a telefonüzenet után viszont  úgy t?nik, hogy az ismert médiaszemélyiség vizet prédikál és bort iszik.
Miért? Mert egy ilyen üzenetnek el?zménye kell legyen. Megbeszélés, beszélgetés, találkozás, egyezkedés. Nem is kevés.

A második dolog, ami az ember eszébe jut, hogy itt hülyének nézik. Egy ilyen megállapítás persze több kérdést is implikál: ki és kit, valamint, hogy miért? A kit? kérdésre egyszer? a válasz: nemcsak bennünket állampolgárokat, akik adóforintjainkból eltartjuk politikusainkat és médiasztárjainkat, hanem a Magyar Televízió Közalapítvány kurátorait (függetlenné váló politikai delegált elnökségi tagokat és a társadalmi kurátorokat egyaránt), az elnöki pályázati kiírást 75 ezer forintért megvásároló tizenöt magyar állampolgárt, valamint egy teljes szakmát és holdudvarát.
A ki? kérdésre adandó válasz már bonyolultabb: az üzenetet küld? politikus és az üzenet címzettje bizonyosan. De ismeretében az üzenetnek, amely támogatásáról biztosítja az ismert médiaszemélyiség elnöki aspirációját, úgy t?nik, nem csupán ?k ketten. Hiszen az üzenet hivatkozik - keresztnéven említve - még egy támogatóra is. Biztosak nem lehetünk benne, de legalábbis gyanús, hogy ez a Péter keresztnev? személy nem Kiss Péter, munkaügyi miniszter. (Ebben az esetben persze - a Magyar Hírlapbeli nyilatkozat és hivatkozás fényében - a hazugok száma is háromra emelkedik?)
Ezen a ponton azonban - a hangfelvételre alapozva - b?víthetjük a kört. Hiszen az elmúlt id?szakban annyi politikus nyilatkozta, hogy neki vagy pártjának semmi köze nincs a köztelevízió személyi ügyeihez, jelenéhez, jöv?jéhez. (Kis merészséggel és némi túlzással kijelenthetjük, hogy az elmúlt tizenkét évben soha nem volt magyar politikus, aki nyilvánosan elismerte volna, hogy neki bármi köze lenne a közmédiumok sorsának alakulásához?) A nyár folyamán az MSZP fiatal médiapolitikusa ?szinte szemekkel és némi felháborodással utasított vissza ilyen és ehhez hasonló vádakat. De az SZDSZ veterán politikusa is határozottan visszautasította a politikai befolyásolásra vonatkozó kérdésbe rejtett állítást. A Fidesz vagy az MDF egykor hatalmon lév? politikusairól már nem is beszélve. (Ugye emlékszünk még rá, milyen határozottan bizonygatták a kisgazda protezsált Szenes Andrea szakmai érdemeit? Mert ?t is tisztán szakmai alapon választották meg annak idején? Ahogy az egykori kormányf? katonatársát, Szabó László Zsoltot és a Fidesz I. kerületi önkormányzati delegáltját, Mendreczky Károlyt.)
Summa summárum, úgy látszik a közmédiumok, azaz a köznyilvánosság ügyében minden politikus inkább hazudik, mint igazat mond.
A legfontosabb - és legfogósabb - azonban a miért? kérdésre adandó válasz. Hiszen az elmúlt tizenkét év fényesen bizonyította, hogy a politika nem tud mit kezdeni a médiával. A leglátványosabb kudarcot kétség kívül a Magyar Televízióval vallotta, de a közrádió felett sem múlt el viharok nélkül a rendszerváltás utáni évtized, a kiegyensúlyozott médiapiac megteremtésére tett kísérletek a nyomtatott sajtó területén vagy a kereskedelmi tévék indulását megel?z? ORTT-s pályázat botránya szintén a politika számlájára írandó. A sajnos nagyon is aktív (akár a rombolásig men?) tehetetlenség magyarázata egyszer?: annak a közel ezer-kétezer embernek, aki ma politikával foglalkozik (és abból él) nem azonosak a médiumokkal kapcsolatos érdekei a tízmillió állampolgáréval. A politikusok számára - akár elismerik ezt, akár nem - a nyomtatott és elektronikus sajtó pusztán szócs?, amelynek segítségével el tudják érni a választópolgárokat. Nem nagyon érdekli ?ket más, mint a médiumok hírfelülete, a híradók, krónikák, politikai háttérm?sorok szellemi birtoklása, az, hogy bármikor megszólalási lehet?séget kapjanak.
A dolog persze nem ilyen egyszer?, nem csupán a politikáról szól. A média üzlet is. Nem is kicsi, ezen belül is a legjelent?sebb összegek éppen a televíziózáshoz kellenek. Az elmúlt tizenkét év a Magyar Televízió gazdasági kiszipolyozásáról szólt, a különböz? kormányzatok a klientúrájuk számára biztosított fej?stehénként használták az intézményt. Ez is színezi a miért? kérdésre adandó választ.
És van egy harmadik pont is: az, hogy politikusaink nem tanulnak el?deik példájából. Úgy t?nik, a mostani kormányzat is ugyanazon az úton jár, mint el?dei, és a hangoztatott nagy elvek ellenére sem akar a közt szolgáló, átláthatóan finanszírozott, szuverén televíziót.

Persze felmerül az emberben a fentiek végiggondolása és az üzenet hallatán a kérdés: van-e joga ehhez bármelyik politikusnak vagy bármelyik politikai er?nek. Hiszen miközben a televízió a cs?d közelében van, felel?st nem találunk sehol. Pedig vannak. Hiszen kuratóriumok tagjaiként fizetjük mi, állampolgárok, a pártok delegáltjait a felel?sséggel végzett munkáért. Lehetséges, hogy a csonka tévé kuratórium tagjait nem lehet felel?sségre vonni személyi és anyagi döntéseikért? Lehetséges, hogy az els? ORTT tagjain soha nem lehet számon kérni azt a négymilliárd forintot, amit csak azért dobtak ki, hogy ne Baló György és társai kapjanak kereskedelmi frekvenciát? És folytathatnánk a felsorolást.
Ezekre a kérdésekre nehéz választ találni, de lehet, hogy elég csak megfogalmazni ?ket.
De térjünk vissza az alapkérdéshez, s?t, fogalmazzuk át egy kicsit! Van-e joga a politikusoknak, a politikának tönkre tenni az egyik legnagyobb magyar kulturális intézményt? Hisz beletekintve az amúgy szintén ?mocsokban? fogant Filmmúzeum javarészt a Magyar Televízió archívumából válogatott m?sorába, világosan látható, hogy mi a televízió lényege: a kulturális közösség építése, a közös élmények biztosítása, az értékek bemutatása és meg?rzése. Az elmúlt tizenkét év politikusai nem pusztán a Magyar Televíziót tették tönkre, hanem mindnyájunkat megfosztottak az elmúlt tizenkét év közös kulturális élményét?l. A politika foglyaként a hírm?sorok b?völetében él? televízió a rendszerváltás óta nem hozott létre szinte semmi maradandót. Nem hiszem, hogy húsz év múlva lenne bármi ismételni való a kilencvenes évek m?sorából - nevetséges módon -  talán az egy Szomszédokat leszámítva.

A hangfelvétel fényében persze sok mindent másként láthatunk.
Az önállóságukat, a delegáló pártjuktól való függetlenségüket el?szeretettel hangoztató, éppen elnökválasztásra készül? kurátorokat például. Minek annyit dolgozni, pályázatot olvasni, hogy ha a dolog már el?re el van döntve? Át kell rajzolnunk az elnöki posztra pályázó médiaszemélyiség képét is. Félre kell dobnunk a szakmaiságról hangoztatott nézeteit, és szembe kell néznünk azzal, hogy szabályosan házal a politikusoknál az elképzeléseivel, és feltehet?en ígér is nekik valamit cserébe azért, hogy támogassák jelöltségét. Egyetlen hangüzenet elegend? ahhoz, hogy ismét csalódjunk, a mostanában más kontextusban, sokat emlegetett ?való világban?.