Jönnek a rossz fiúk…

Elanyagiasodott, globalizálodó, rossz, csúnya stb., stb. világunkban azonban mindenbõl bizniszt csinálnak. A Mount Everest sem úszta meg… 1985-ben egy texasi milliomos szerény mászótudással jutott fel a csúcsra. Összevásárolta a kellékeket, hegymászókat, vezetõket, akik saját hírnevük öregbítésére (és bankszámlájuk jelentõs gyarapodásával) felvitték õt a hegyre. Krakauer történetének idõpontjában, 1996-ban már több cégnél lehetett jelentkezni csúcsmászásra. Volt, amelyik azzal dicsekedett – és nem is alaptalanul –, hogy bárki épkézláb embert felvisz a hegyre. Egy dolgot kellett csak tennie a csúcsra vágyónak: leperkálni 65 ezer amerikai dollárt. Voltak ugyanott olcsóbb kereskedelmi expedíciók is, sokan pedig az északi oldalon próbálkoztak, Tibet felõl, potom 20-40 ezerért… A turistákat a legkönnyebb úton és legdrágábban a csúcsra szállító vállalatok (Adventure Consultants, Mountain Madness) természetesen a rivalizálás mellett szorosan együtt mûködtek, szinte baráti kapcsolatban álltak egymással. A vezetõ hegymászóik (Rob Hall, Scott Fischer) minél több gazdag, nem megfelelõen felkészült amerikait akartak

Az egyiknek sikerült, a másiknak nem

Az elsõ hivatalos – de sikertelen - expedíció 1921-ben indult az Everest meghódítására. 1924-ben tûnt el a legendás Mallory és társa, Irvine, akiket 8500 méter felett láttak utoljára. (Az azonban sosem derült ki, hogy vajon jártak-e a csúcson. Mint ahogy Krakauer is írja, az Everestet nem elég megmászni, hanem élve le is kell jönni onnan. Bizony sokan nem tudtak – ma sem tudnak – idejében visszafordulni.) 1953 májusában Hillary és Tenzing Norgaj elsõként tértek vissza a csúcsról, 1978-ban Messner és Peter Habeler már „tisztességes eszközökkel” (by fair means), oxigénálarc nélkül, viszonylag kis létszámú és költségvetésû csapatban mászta meg a hegyet. Messnernek nem az volt az elsõdleges, hogy elmondhassa, hogy járt a csúcson. Õ az emberi állóképességet akarta próbára tenni a világ egyik legextrémebb helyén.

A Vegyépszer kimaradt…

Ahhoz azonban, hogy az elkényeztetett, de pénzes – és csúcsra vágyó – amerikaiakat, vagy akár bennünket, fotelban üldögélõ olvasókat felvonszoljanak a Világ Tetejére, komoly építkezésbe kellett fogni. A profi hegymászók és a serpák kiépítették az alaptábort (5400 méteren, több mint 240 férõhelyes sátorváros, telefonnal, internettel, konyhával, kórházzal), további négy tábort (a legfelsõ 7900 méteren), elõre felcipelték a kuncsaftok tartalék élelmiszereit, oxigénpalackjait, végig kiépítették a mászóutakat (fix kötelek, létrák stb.). A különbözõ szakaszokat más-más vállalkozók (BT-k, kft-k, közép- és álvállalkozók) építették ki, és mindegyik sápot szedett saját útvonalán. A komoly hegymászók közül sokan lenézõ megjegyzéseket tettek az Everest meghódításának elüzletiesedésére, hiszen olyan turisták is feljutottak a csúcsra, akik nemcsak hágóvasat vagy jégcsákányt nem tudtak rendesen használni, de felkészültségük alapján még egy lift kezelését sem bízná rájuk az ember.

újságíró - mint tudjuk, komoly sziklamászó múlttal -, aki felmérte, hogy nincs elegendõ magashegyi tapasztalata, lapjával befizettette magát egy exkluzív hegy hágásra. Szerencsés fickó, mert beteljesült gyermekkori álma, ráadásul életben maradt és testközelbõl számolhatott be arról, hogy a sok pénz a Világ Tetején kevésnek bizonyulhat. 1996 május tizedike és tizenharmadika között kilenc ember halt meg a Mount Everesten, a csúcs közelében. A két konkurens cég egymással vetélkedõ világhírû hegyivezetõi, Fischer és Hall, jóval a visszafordulás elõre kijelölt idõpontja után sem fordították vissza ügyfeleiket. Talán arra vártak, a másik lép elõbb, és „futamodik meg” a kuncsaftokkal együtt. A Hall csapatában mászó Krakauernek is több társa maradt a hegyen örökre. (Így fotelben üldögélve-olvasgatva az ember elgondolkodik azon, hogy vajon érdemes-e elõre retúr jegyet váltani…) Pár nappal késõbb az alaptáborban a túlélõk próbálják magyarázni, mi és miért történt. Sok apró tévedés, félreértés, de legfõképp a heggyel szembeni alázat hiánya okozhatta történteket. A serpák ezt viszonylag egyszerûen meg is fogalmazzák: szerintük a nyugati hegymászók valamivel úgy felbosszantották az istenasszonyt, a világ anyját, hogy rettentõ haragra gerjedt, s ennek az õt háborgatók itták meg a levét.

Epilógus

1996 szeptemberében Krauker még az élmények hatása alatt megírta a történetet az Outside címû magazinban. Cikke komoly visszhangot kapott, így aztán érthetõ, hogy nemcsak õ foglalkozott a történtekkel bõvebben az Ég és jég címû könyvében, hanem más résztvevõk és érintettek is kötetekben számoltak be a tragédiába forduló kalandról. Ebbõl is látszik, hogy a hegymászásba fektetett pénz – már ha túléli az ember a kalandot -, ha másként nem, de a könyvkiadás területén részben visszanyerhetõ.

Jon Krakauer: Ég és jég (Into Thin Air) 328 oldal. 2000, Park Könyvkiadó, Budapest.

Kapcsolódó linkek: További olvasnivalók a Hegymászó könyvek címû honlapon bõven találhatók.

Van mááááásik!

Ha megtetszett Krakauer stílusa, akkor érdemes kézbe venni nemrég magyarul is megjelent másik kötetét, a ……………… És ha valaki kíváncsi a másik oldal véleményére is az 1996-os tragikus mászással kapcsolatban, akkor keresse a nemrég elhunyt Anatolij Bukrejev könyvét. Már a címe is sokatmondó: Hegyi õrület.