Ilyen és ehhez hasonló párbeszédek zajlottak apám és köztem, amikor idén augusztusban megmásztuk az Ankogelt. Mert bizony nem fordultunk vissza. S?t! Miközben vidáman szökdécseltem lefelé a csúcsról, és magunk mögött hagytuk a „kissé nehéz” legfels? szakaszt, már nagyobb és még nagyobb hegyek meghódításáról ábrándoztam (és ábrándozom azóta is). Na de hogyan kerül az ember Ausztriába, egy háromezres hegyre? Egyszer?: idén megjelent Nagyváthy János könyve, az 50 hegymászótúra az Alpokban. Megvettük, elolvastuk, kedvet kaptunk, nekivágtunk… El?ször a Sopronból is látható Schneeberget (2076 méter) hódítottuk meg (el?ször es?ben, másnap szárazon), következ? hétvégi kiruccanásunkkor pedig a Hochkönig (2941 méter) és az Ankogel (3246 méter) lett kipipálva. 
Egy magyar könyv az Alpokról? Ráadásul igazi hegymászó élményekkel, útvonalakkal, értékes, pontos és friss információkkal? Bizony, bizony, egy igazi hegyi kalauz: leírja az adott utat (képekkel, rajzokkal), ismerteti a túra nehézségi fokát (mi a legkönnyebb hegyek megmászásával kezdtük…), s?t meglep?en pontosan megadja a túrához szükséges id?t is. Bár ha belegondolunk, hogy a szerz? végigjárta az összes útvonalat, melyr?l a könyvben szó van, ezen nem kell úgy meglep?dni. A jónéhány túrához kapcsolódó személyes élmények ecsetelése, a hegyek és környezetük (növény- és állatvilág, házak, parkolók, felvonók) leírása is nagyban segít a kalauz olvasmányossá tételében. A könyv ráadásul számtalan lélegzetelállító, színes fotót és tartalmaz, bár  meg kell jegyeznünk, hogy a hegyek a valóságban nagyobbak, meredekebbek és barátságtalanabbak tudnak lenni, mint a felvételeken.
A kocahegymászó (én) a kimerít? túrák után, esténként a puha meleg ágyikóban el?veszi a könyvet és még egyszer, de még mindig nem utoljára fellapozza az aznapi kirándulására vonatkozó fejezetet. Bizony örömmel, büszkeséggel olvassa hogy „másfél kilométer szintkülönbség” meg hogy „a cél elég ijeszt?en csúcsosodik felettünk”. Ám rendkívül bosszantó, amikor aznapi h?stette után ilyesmiket talál „a Nagyváthyban” hogy „nyáron könny? kilátóhegynek számít”. Az, kilátóhegy! Persze, annak, aki felvonóval megy fel, annak! Megizzadt volna itt akárki! Holtfáradt h?sünk ilyen és hasonló hörgések közepette következ? célpontjának keresésébe fog. Amikor egy útvonal leírásában olyasmit olvas, hogy „nagyszer? mászóélmény” szörny? horrorfilm kezd peregni szemei el?tt, úgyhogy gyorsan továbblapoz, és máris egy másik hegyóriás meghódításának lehet?ségét kezdi mérlegelni.
A könyvet olvasva ötvenszer mászhatjuk meg az Alpok egy-egy büszke óriását kényelmes hintaszékünkben ülve – azonban vigyázat, tisztelt gyanútlan érdekl?d?k, ugyanis – mint láthatják – egyszer csak könnyen valódi havon, valódi sziklák közt, egy teljesen igazi hegyen találhatjuk magunkat, amint „kellemesen” fáradtan, érthetetlenül boldogan nevetünk a sokadszorra próbálkozó, mindig sunyi bels? hang kérdésén: mi a frászkarikát keresel te itt? 

Nagyváthy János: 50 hegymászótúra az Alpokban
204 oldal, sok szép kép.
Budapest, 2002. (A szerz? és a Timp kft. közös kiadványa.)