- Meglep?dött, hogy debütálása után azonnal díjözön hullott a nyakába a POSZT-on, majd megkapta a Szép Ern?-díjat is?

- Inkább örülök! Még jobban örülnék, ha a címszerepl?, Maday Gábor is díjat kapott volna a Pécsi Országos Színházi Találkozón. Rendkívül nehéz szerepet, egy autista fiút játszik. Nem kis feladat egy pszichésen sérült személyiséget úgy eljátszani, hogy ne essen túlzásokba, sematizmusokba a színész.

- A monotonitásával, a félmondatok körkörös, állandó visszatéréseivel igazi költészet a darab. Nehezíti vagy könnyíti a színész helyzetét az ilyen szövegépítkezés?

- A színészeknek el?ször én olvastam fel a darabot. Debrecenben ez a szokás. A közvetlen reakció az volt, hogy baromi jól szól, micsoda életszer? párbeszédek ezek, minden szerep fontos és jelent?s. A munka során derült ki számukra, hogy a dolog nem ennyire egyszer?. Egészen minimális csúsztatások vannak a visszatérésekben, nagyon apró mozdításokkal, de halad el?re a szöveg. Ezt nem lehet elrontani, itt nem lehet rögtönözni. Ha elrontod, megölöd a darabot. Nehéz azért is a szöveg, mert a köznyelvi játékok mögött van egy metafizikai játszma, amit nekik kell felfejteni. Hogy is jönnek egy naturális környezethez, egy szocioháttérhez az Istenek? Mi a szélesebb konnotációja a szövegnek?

- Az él? nyelv visszaadása nem okozhatott nekik olyan problémát, mint a megemelt rétegé. Az utóbbi az a költészet, amely nem teljesen és nem egy az egyben az utca nyelve.

- Minden irodalmi szöveg, a legnaturálisabb is stilizált szöveg. Ez is az. Azt a látszatot kelti benned, a néz?ben, hogy nagyon életb?l vett, nagyon onnét ellesett dolog, ugyanakkor egy teremtett m?vészi kompozíció. Valójában ahhoz, hogy ?k ezt a szerepet jól el tudják játszani, tisztázni kellett, hogy milyen történet zajlik a szövegben. Egy autista fiú monoton ismétel dolgokat, megsokszorozza a saját szövegét, többször ugyanazt, ugyanabban a monotonitásban mond el. Egy nem beteg világba akar asszimilálódni a ?beteg? fiú.

- Aki sok mindent sokkal élesebben lát, mint a nem beteg környezete.

- Élesebben lát, és ahogy szövegszer?en haladunk el?re, egyre tisztább lesz a beszédmódja, egyre pontosabb világképet hoz le, miközben a nem beteg világ egyedei egyre inkább ráállnak Géza beszédmódjára. Persze nem olyan drasztikusan, hogy autistává válnék a többi szerepl?. Szövegszinten van egy pici átperdítés a dologban. Ezt a színésznek is hoznia kell, ugyanis ez a szövegtörténés jellemtörténés és a történet el?rehaladása is egyben. Ezeknek együtt kell haladnia, és minden szinten meg kell történnie a cselekménynek ahhoz, hogy igazi tragédiát élj meg a végén.

- És ez bekövetkezik?

- A reakciók alapján igen. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy A Géza dramaturgiájában nem hozza a szokványos polgári dráma építkezését, miszerint nyomjuk fel a feszültséget, aztán futtassuk bele az egészet egy bombasztikus tragédiába! Azért persze én is nyomom felfelé a feszültséget, csak kicsit másként. Amikor színházi emberek el?ször olvasták, az volt a reakciójuk, hogy gyilkosság kell a végére, öljön a Géza vagy öljék meg a Gézát. De nem - mondtam - a Géza nem fog ölni, mert nem gyilkos. És nem is fogják megölni, mert nem válok meg t?le. Sötét színházi gondolkodás az, hogy kell az el?adás valami esemény, aminek nagy a robaja. Itt az a nagy robbanás, hogy nincs robaj. Géza megpróbál asszimilálódni az egészségesek világába, és onnan visszakeveredik újra a saját autista valójába. Ennek a bels? tragédiája elég er?sen üt. Ahogy a színészek mondták: talán nem volt olyan el?adás, ahol ne lett volna könnyez? néz?. Ez azért valahol jó, mert bármennyire is divatjamúlt a fogalom, de a katarzis mégiscsak alapja a m?alkotásoknak.

- Az utca nyelvét, a kocsma nyelvét ilyen hangsúllyal még soha nem használta.

- Néhány novellát írtam már ebben a tónusban. A Gézagyerek is eredetileg novella volt.
 A Xanadu cím? regényemben pedig - kis blaszfémia - az angyalok beszélnek úgy, ahogy itt a melósok. Használtam ezt a nyelvet, csak hosszabb lélegzet? m?re kiszélesítve nem. A Dzsigerdilen és a Xanadu nyelve egy sajátos, kicsit a mesére hajazó, emelkedett nyelv. Engem akkor ez rettenetesen izgatott, s amikor olvasod ezeket a könyveket, érzed azt az izgalmat, ami engem is fenntart: a kedélyt, a kedvet. Ezzel a kedvvel mentem végig a szövegeken, ez a kedv az, ami fönntartja a szövegek olvashatóságát. De egy id? után, ha már nem elemi er?vel szólal meg számomra ez a nyelv, el kell hagynom. Nem reprodukálhatom ezerszer. Még akkor sem, ha az olvasó örülne neki, ha a Xanaduhoz hasonló újabb és újabb mutánsokat kapna. Ez egy jó, szerethet?, történetgörget? nyelv, de az én számomra a kihívás az, hogy egy világot hozzak létre, és az találja meg a maga nyelvét. Evidens volt, hogy nyelvet kell váltanom.

- Ezt a nyelvet, ezt a történetet viszi még tovább?

- Igen. Amíg fogva tart a Géza nyelve, nem osonhatok el el?le. Amíg van benne bejáratlan tájék, ott kell bolyonganom. Amikor Banda Lajos elkezdi Schopenhauert nyomni kocsmaszinten, az újra életre hívja a bennem halódó dolgokat. A Gézában, ahol az emlékezés és a felejtés problematikája elég er?teljesen fut végig, újra ringbe dobtam néhány kedvencet, többek közt Schopenhauert és Nietzschét.

- Schopenhauer és Nietzsche a nem rég elkészült új darabjában, a Herner Ferike faterjában is olvasható, hallható lesz?

- Igen, csak változatlanul Herda Pityunak és Banda Lajosnak hívják ?ket.