- A hetvenes években els?sorban a Magyar Állami Operaház határozta meg a hazai táncéletet. Járatlan utat választva sok akadállyal kellett megküzdenetek?

- Titokban kellett szervezkednünk, hiszen abban az id?ben tilos volt az Állami Balett Intézet záróvizsgája el?tt leszerz?dni. Az Andrássy úti Negro presszóban írtuk alá a megállapodást, ami persze valahogy kiderült, és mivel sejtették, hogy én vagyok a "f?kolompos", majdnem fegyelmit kaptam. Az akkori fels?bb vezetés is komolytalannak tartotta, hogy mi, teljesen ismeretlenül, társulatot szerettünk volna alapítani, és éppen Gy?rben, ahol - szerintük - nem is volt igény a táncm?vészetre.

- Nem vonzott soha, hogy a Magyar Állami Operaház színpadán táncolj, mondjuk A hattyúk tavában?

- Nem igazán. Bár érdekes, hogy A hattyúk tava hercegével diplomáztam. Növendékként rengeteg id?t töltöttünk az Operában, és olyan fantasztikus m?vészek próbáit, illetve el?adásait láthattuk, mint Lakatos Gabriella, Róna Viktor, Fülöp Viktor, és még sorolhatnám. Sokat köszönhetünk balettmesterünknek, L?rincz Györgynek, aki nem csak m?vészetre, hanem emberségre is tanított minket. Az ? érdeme volt a Béjart Ballet els? magyarországi vendégszereplése. Akkor voltunk hetedik évfolyamosok, és amikor megláttuk a T?zmadárban Markó Ivánt táncolni, eld?lt a sorsunk. Annyira magával ragadott bennünket az est, hogy nem volt kérdés, mi is ezt akarjuk csinálni. Volt közöttünk, aki operaházi szerz?dést utasított vissza, ketten kimehettünk volna egy évre, Szentpétervárra, a Vaganova Intézetbe tanulni, mégis egy emberként kitartottunk. 1979 novemberében megszületett a Gy?ri Balett, és ezzel elindult egy sikersorozat, emberfeletti munkával, rengeteg küzdelemmel és szépséggel.

- Ez az id?szak 1991-ig tartott, amikor Markó Iván megvált a társulattól. Hogyan sikerült talpra állnotok?

Kiss János (a portréképeket Dobó László készítette)

- Az 1991-es évet az ellenségeimnek sem kívánom. Senki nem volt felkészülve arra, hogy egyszer csak családf? nélkül marad a család, ráadásul Iván letiltotta a darabjait, így ott álltunk "mezítlenül", repertoár nélkül. Megint a nulláról kellett indulnunk, mint 1979-ben. Voltak ugyan, akik azt sugallták, hogy Markó Iván nélkül Gy?ri Balett nem létezhet, de hála Istennek az együttes akkor is összefogott, és a szerencse szintén mellénk állt. 1991-ben a pápalátogatás tiszteletére hihetetlen bátorsággal létrehoztuk az Árpádházi Szent Margit legendája cím? el?adást. Ez jelentette az újrakezdést.

- Te pedig 1991-ben az együttes élére kerültél, majd egyre kevesebbet lehetett táncosként látni. Mi volt ennek az oka?

- Liszt Ferencnek igaza volt, amikor azt mondta: ha egy napig nem gyakorolok, megérzem magamon, ha két napig, megérzi a zenekar, ha három napig nem gyakorolok, megérzi a közönség. Ez a táncosokra is igaz. A társulat jöv?jét kellett építeni, s ez rengeteg id?be és energiába került. Nehéz döntés volt, de úgy érzem, sokkal jobb volt így.

- Az eredmény téged igazolt, hiszen olyan neves koreográfusokkal kezdtetek dolgozni, mint Robert North, Günter Pick vagy Libor Vaculik. És újra megnyílt az út a külföldi turnék felé.

- Az 1991 el?tti id?szakban Markó Iván neve fémjelezte az együttest, ? a 12 esztend? alatt összesen két vendégkoreográfust hívott meg. Már akkor éreztem, hogy jót tesz egy társulatnak, ha más alkotókkal és stílusokkal ismerkedik meg. Iván távozása után olyan koreográfusokat kerestem, akikkel a Gy?ri Balett m?vészi irányát tovább tudtuk folytatni. Én ezt pozitívnak érzem, hiszen ennek köszönhet?en az együttes is rengeteget fejl?dött, és szerintem a közönségnek is jót tett, hogy a táncszínházi hagyományok megmaradtak - csak más-más megfogalmazásban. Két év után felépült a repertoárunk, és id?vel külföldön is kaptunk lehet?ségeket, amihez szerencse, de még inkább hatalmas kitartás kellett. A nemzetközi táncéletben óriási a konkurencia, ott is megvannak azok a bebetonozott együttesek, akik járják a világot. A sikerért tehát nap mint nap küzdeni kell, hiszen este lemegy a függöny, a sikernek vége, és másnap minden kezd?dik elölr?l.

- Miközben a Gy?ri Balett jöv?jét építetted, egyre nagyobb szerepet vállaltál a magyar táncm?vészetben is. Az együttes igazgatása mellett a Magyar Táncm?vészek Szövetsége elnöke vagy. Milyen feladatok hárulnak rád ebben a min?ségben?

- Ez egyfajta érdekszövetség, amelyben olyan együttesek vezet?i ülnek, akik k?keményen egymás konkurensei. Ez az igazság! Mindenki a közönségért, a sikerért dolgozik, de vannak olyan stratégiai kérdések, amelyekben igenis össze kell fogni. A másik fontos dolog, hogy a Magyar Táncm?vészek Szövetségének mindenféleképpen politikamentesnek kell lennie, mert nekünk a szakmáért kell harcolnunk. A táncos pálya kegyetlen; az ember gyerekkora óta semmi mással nem küzd meg, csak a testével - minden nap, minden percben. Negyvenéves korában pedig azt mondják rá, hogy öreg. Ha ezt a rövid id?t nem tudja kihasználni, megkeseredett emberré válik. Manapság egyre több társulat követeli magának a lehet?ségeket, teljes joggal. A szövetségben a magyar táncm?vészek érdekeit kell szem el?tt tartanunk, mert bármennyire színvonalas is a szakma, a megbecsülés szempontjából bizony csak a társm?vészetek után kullogunk.

- A megbecsülést anyagi szempontból érted?

- Igen, mert a néz?ket tekintve szerintem jól állunk. Úgy látom, hogy az ezredfordulóra a táncm?vészet hallatlan tért hódított. Azt látjuk például, hogy az elmúlt évtizedekben a színm?vészet táplálta a táncm?vészetet, most viszont a színházi el?adások a táncból merítik az inspirációt. Ezért is tartom fontosnak az utánpótlás kérdését, valamint azt, hogy a m?vészeti képzésben ne csak Budapest legyen a domináns. A Gy?ri Balett szárnyai alatt már régóta m?ködik egy m?vészeti szakközépiskola, ahol a táncon kívül vizuális képzés is folyik. A legutóbbi több mint tíz év bebizonyította, hogy kit?n? tehetségek kerülnek ki t?lünk, másfel?l pedig biztos vagyok benne, hogy akik eltöltenek néhány évet az iskolában, olyan tartást és önismeretet kapnak, amely akkor is kamatozik, ha nem m?vészeti pályát választanak.

- Kitartó munkátok koronája a Gy?ri Balett New York-i turnéja volt idén februárban. Hogyan fogadtak benneteket?

- Valóban ez volt a csúcs a társulat életében, annál is inkább, mert a Joyce Theater színpadán még nem lépett fel magyar együttes. Ez a legjelent?sebb kortárs táncszínházak egyike, amely befogadó teátrumként évente 30 társulatot hív meg. Hat estén át játszottuk a Purimot a Budapest Klezmer Banddel. Tényleg fantasztikusan sikerült, jó kritikákat is kaptunk. Nagyon érdekes az is - és ez a szerz?désünkben benne volt -, hogy a premiert követ? el?adáson az együttes vezet?jének és a darab alkotóinak kötelessége egy közönségtalálkozón részt venni. El sem tudtam képzelni, kit fog ez érdekelni, így nagyon meglep?dtem azon, hogy a közönség 70 százaléka ottmaradt el?adás után, és szinte özönlöttek a kérdések. Csodálatos volt, már azon is gondolkodtam, milyen jó lenne ezt a szokást itthon is bevezetni.

- Szerinted mi a titka a Purim hatalmas sikersorozatának?

- Talán az, hogy - sajnos - a témája örök, hiszen, amíg két ember él a Földön, lesz üldöz? és üldözött. De én sem gondoltam, hogy ez ilyen nagy karriert fog befutni, ennyi országban el?adjuk. A Budapest Klezmer Banddel való találkozásunk véletlenszer? volt. Néhány évvel ezel?tt meghívtak a Városházára, az Izraeli Napokra, ahol a programot a Budapest Klezmer Band koncertje zárta. Megmondom ?szintén, nem akartam ott maradni, így beültem hátulra, hogy megvárjam az els? néhány számot, majd lelépjek. De amikor elkezdtek játszani, annyira magával ragadott a muzsikájuk, hogy a végén megkerestem a zenekar vezet?jét, Jávori Ferenc "Fegyát", és fölvetettem, milyen jó lenne egyszer együtt dolgozni. Sokáig nem jutottunk d?l?re, mígnem egyszer Izraelben jártam, ahol Fegyáék épp koncerteztek. Reggel a tengerparton kávézgatva, ahogy beszélgettünk, egyszer csak megállt egy ment?autó a strandnál, és furcsa maskarákba öltözött ment?sök szálltak ki bel?le. El?ször azt hittem, meg?rültek, de aztán láttam, tényleg betegért jöttek. Kiderült, éppen aznap volt Purim napja, ami a legnagyobb örömünnep ott - a gonosztól való megszabadulás ünnepe. Így jött a cím, Purim, avagy a sorsvetés. A librettót pedig Turán Róbert írta meg az Eszter Könyvéb?l. 

- Te, aki annyit jársz külföldre, hogyan milyenek látod a magyar táncm?vészet megítélését?

- A zene mellett táncm?vészetünknek van a legjobb híre, de hozzá kell tennem, nagyot változott a világ. Ha visszagondolok a rendszerváltás el?tti id?kre, voltak olyan turnéink, amikor úgy néztek ránk, mintha lóháton érkeztünk volna. Ráadásul, ha sikerünk volt, csodálkoztak, hogy a "vasfüggöny" mögött ilyen is van. Még az is el?fordult, hogy az egyik legnagyobb olasz lapban az jelent meg, hogy Gy?r 120 km-re van Bukarestt?l. A rendszerváltás óta egyenrangú partnernek kezelnek minket, már senkit nem érdekel, hogy ez egy volt szocialista ország, amely demokráciát épít. Egyetlen dolog számít, hogy a néz?, aki megveszi a jegyet az el?adásra, csodát lásson. És ha ez sikerül, akkor elkezdenek érdekl?dni, ki ez a társulat, és honnan jött. Mostanában gyakran használjuk az "image" szót. Én azt gondolom, a magyar kultúrának óriási ereje lehet az ország megítélésében.

Jelenetek a Casnaova cím? el?adásból (Kanyó Béla felvételei)

Jelenetek a Purim cím? el?adásból (Kanyo Béla felvételei)