Negyven évi privát tárolás után (fészerben, ágy alatt, szekrényben) hozzáférhető lesz a hatvanas évek avantgárd építészeti csoportja, az Archigram (1961-1974) gyűjteménye. Katalogizálják, digitalizálják, és egy weboldalon közzéteszik a nagyjából 40.000 rajzot, modellt és hangfelvételt, ami a csoport csúcskorszakából fennmaradt. A folyamatot 300.000?-tal támogatja a Westminster Egyetem.

Negyven évi privát tárolás után (fészerben, ágy alatt, szekrényben) hozzáférhető lesz a hatvanas évek avantgárd építészeti csoportja, az Archigram (1961-1974) gyűjteménye. Katalogizálják, digitalizálják, és egy weboldalon közzéteszik a nagyjából 40.000 rajzot, modellt és hangfelvételt, ami a csoport csúcskorszakából fennmaradt. A folyamatot 300.000?-tal támogatja a Westminster Egyetem.

Egy fiatal londoni csoport - Warren Chalk, Peter Cook, Dennis Crompton, David Greene, Ron Herron és Michael Webb -, az Archigram fémjelezte a 60-70-es évek építészeti avantgárdját a technokratikus jövő pop inspirálta vízióival. ?Úgy döntöttünk, elkerüljük a hanyatló Bauhaust, és letámadjuk a funkcionalizmust? - írta David Greene az Archigram első számában közzétett versben, abban az időben, amikor az értelmiség Michel Foucault, Roland Barthes és Claude Lévi-Strauss elméletein gyúlt lángra, Angliában viszont a háborút követő rekonstrukció utáni önelégült nemtörődömséggel ignorálták ezeket a változásokat.

Az Archigram második száma 1962-ben jelent meg, ekkor már Warren Chalk, Dennis Crompton és Ron Herron is szerepelt benne. Egy évvel később készítette el a csoport a Living City kiállítást, azon gondolatuk manifesztumát, hogy ?a város egyedi organizmus?, több, mint épületek gyűjteménye, egy eszköz arra, hogy a technológia használatával felszabadítsa az embereket, és képessé tegye őket arra, hogy maguk válasszák meg, hogyan éljenek. Az Archigram ezzel nem várt csúcsra ért, az új pop-építészet úttörőjének kiáltották ki.

A csoportot kevésbé a határozott alapelvek, mint inkább az optimista szellem jellemezte. Abban hittek, hogy a társadalmi változás és a technológiai haladás hathatós kombinációja emberségesebb építészetet fog teremteni, és alkalmas lesz arra, hogy felölelje a kortárs élet komplexitásait és lehetőségeit. Michael Sorkin amerikai kritikus úgy jellemezte az Archigramot érő hatásokat, mint Anglia heroikus mérnöki múltjának, Buckminster Fuller technokratikus idealizmusának keverékét, amit sci-fi filmekkel, popművészettel gyúrtak össze.

A hatvanas évek végére az Archigram magazin egy-egy számából több ezer példány kelt el, és addigra többek között Nicholas Grimshaw, Arata Isozaki, Hans Hollein és Otto Frei munkáit is publikálták. 1969-ben, amikorra Colin Fournier és Ken Allison is csatlakozott a csoporthoz, építészstúdiót nyitottak egy nyertes kimenetelű Monte Carlo-i pályázat miatt. Ám a finanszírozásuk összeomlott, és a szabadidőközpontot sosem építették meg. Közben a kulturális klímából kiveszett a korábbi optimizmus, látva a technológiai előremenetelés sötét oldalát Vietnamban.

A következő öt évben az Archigram szép lassan szétesett, végül 1974-ben feloszlott. Addigra három projektjük megvalósult, mind 1973-ban, Dennis Cromptonnak és Ron Herronnak köszönhetően: egy játszótér Milton Keynes-ben, egy kiállítás a Commonwealth Institute-ban Londonban, és egy úszómedence Rod Stewart számára.

De az Archigram hatása tartós volt. Ez nemcsak a tagok munkáiban, hanem például Richard Rogers és Renzo Piano Centre Georges Pompidou-ján vagy Will Alsop Peckham Könyvtárán is érezhető. Rem Koolhaas a Report on the City 1 és 2-ben az Archigramot az ?egyik utolsó új mozgalomnak nevezi? az urbanizmus területén.