László Attila a hazai dzsesszélet kiemelked? és köztiszteletnek örvend? személyisége, a Magyar Jazz Szövetség elnöke. A 80-as évek közepén kezdett igényes és magával ragadó dzsesszrockot játszani, s olyan társakkal lépett fel, mint például a ma már világhír?, Németországban él? szaxofonos, Tony Lakatos. Az 1953-ban született dzsesszgitáros és zeneszerz? a budapesti jazzkonzervatóriumban végzett.
1985-ben Tony Lakatossal együtt alapította meg a Things együttest, amelyben a jelenlegi összeállításból Horváth Kornél, Lattmann Béla és Oláh Kálmán is játszott. Ezzel a zenekarral két CD-t jelentettek meg a német Jazz-Point kiadónál. 1987 óta a Liszt Ferenc Zenem?vészeti F?iskola tanára és big bandjének vezet?je.
1997-ben László Attila vehette át az év zeneszerz?je díjat (az ARTISJUS elismerését), 1999-ben Szabó Gábor életm?díjat kapott, s ebben az esztend?ben választották a Magyar Jazz Szövetség elnökévé is. 1999-ben Szabó Gábor jazz életm?díjat kapott, 2000-ben Weiner Leó zenepedagógiai díjat vehetett át, 2002-ben az ARTISJUS el?adói díját - hogy csak a legfontosabb hazai elismeréseket említsük.
Olyan neves zenészekkel muzsikált, mint Anthony Jackson, Randy Brecker, James Moody, Tommy Campbell, David Friedman. A László Attila Band 1992-ben alakult meg.
|
A képeket Dobó László készítette |
Oláh Kálmán ma az egyik legnevesebb zenész Magyarországon. Az 1970-ben született zongorista-zeneszerz? 1990-ben végzett a Bartók Béla Zenem?vészeti Szakközépiskola jazz tanszakán, ahol Szakcsi Lakatos Béla és Gonda János növendéke volt. 2000 óta ? maga is tanít: a Liszt Ferenc Zenem?vészeti F?iskola jazztanszékén. Ugyanabban az évben megnyerte a leverkuseni Európa Jazzversenyt.
1988-tól tagja volt László Attila Things együttesének, majd játszott a Tomsits kvartettben és a K?szegi trióban is. Id?közben létrehozta saját együttesét, a Trio Midnight-ot, amellyel 1995-ben megnyerték az egyik legjelent?sebb verseny, a belgiumi Hoeilaart nemzetközi dzssesszversenyt, de sikeresen szerepelt fesztiválokon is.
A trióval több lemezt készített, ezek közül a legnagyobb elismerést a legutóbbi hozta, az On Track, amelyen Lee Konitz is közrem?ködött. 2001-ben a stuttgarti kamarazenekarral készített lemezt, amelyen Bach Goldberg variációk cím? m?vének témáira improvizál. Ezt az albumot Dél-Koreában adthttp://www.papirusz.hu/browser/ák ki, a Távol-Keleten egyébként több tízezer példány fogyott el bel?le. 2001-ben ? nyerte a Gramofon cím? folyóirat Magyar Jazz-díját.
Horváth Kornél játszik üt?hangszereken az együttesben (igaz, a június 7-i koncerten külföldi fellépései miatt ?t nem hallhattuk). Az 1954-ben született üt?s az egyik legjobb zenész Magyarországon, a legtöbb ismert üt?hangszeren játszik. Egyéni technikáját szerte avilágon elismerés övezi, ezzel már 1990-ben hatalmas sikert aratott a Philadelphia Percussion Festival-on. Játszott például Tony Lakatossal, Szakcsi Lakatos Bélával, David Friedmannel, Anthony Jacksonnal.
Szend?fi Péter szintén bámulatos technikájú és sokoldalú dobos. Stílusát az amerikai neves dobostól, Dave Wecklt?l (Chick Corea egykori zenésztársától) tanulva alakította ki. A Liszt Ferenc Zenem?vészeti F?iskola diplomája után ugyanis ösztöndíjasként a Drummers Collective iskolában tanult New Yorkban. 1992-ben saját zenekart is alapított Fusio Group néven.
Lattmann Béla a László Attila Band tagjaként ma is bizonyítja, hogy ? az egyik legjobb basszusgitáros. 1960-ban született, a budapesti konzervatórium jazz tanszakát nagyb?g? szakon végezte el. 1989 óta a Liszt Ferenc Zenem?vészeti F?iskola jazztanszékén basszusgitárt tanít. Játszott többek között Zbignew Namislowskival, Tony Lakatossal (vele két lemezt is készített), Tommy Campbellel is, egyébként László Attilával és Horváth Kornéllal már több mint két évtizede muzsikál együtt.
A László Attila Band lemezei: Only One - 1995
Smart Kid - 1999, a BMC gondozásában (www.bmc.hu)
A június 7-i koncert vendégszólistája Fekete Kovács Kornél trombitás, az 1998-ban létrehozott Budapest Jazz Orchestra egyik alapítója és m?vészeti vezet?je, aki a Liszt Ferenc Zenem?vészeti Egyetem jazztanszékén tanít.
1999 novemberében a Black Smith Workshop nev? zenekarával jelentette meg a Childhood Around 2000 cím? lemezét. 1993-ban a Krakkóban megrendezett Jazz Juniors Competition jazzversenyen zenekarával els? helyezést ért el, emellett a legjobb trombitás díját is átvehette. 2000-ben a magyar zenem?vek kimagasló bemutatásáért az ARTISJUS Zenei Alapítvány elismerését kapta.
Stúdiózenészként körülbelül 100 lemezen játszott együtt a hazai zenei élet olyan el?adóival, mint például Presser Gábor, Horváth Charlie és a Jazz + Az tagjai.
Kapcsolódó cikkeink:
Dzsesszre fel!
A világjáró szaxofonos
Magyarország, a zenei nagyhatalom
A legifjabb jazz tehetségek
Világkörüli úton
Csodatév?k a Raiffeisen Jazz Klubban
Egy este, négy zenész, sok m?faj
Akikkel Pat Metheny is szívesen játszik