papirusz: Ilan Eldad, azaz Lengyel József Szabadkán született és 1948 óta él Izraelben. Mi késztette arra, hogy ilyen hosszú távollét után ezt a darabot rendezze meg szül?városában?

Ilan Eldad: A véletlenen múlott, hogy a szabadkai színház meghívott. Akkor ezt a darabot ajánlottam, mert úgy éreztem, hogy a történet Szabadkára vonatkozik. Ez egy határmenti város, ahol a lakosság több generáción át szenvedett a háborúktól, az elosztástól, az elválástól, a gy?lölett?l. A darabnak mi adtuk a címet: Nem fáj! -  mert mindannyian keressük valahol azt a bizonyos "Igen, fáj"-t. Ötven év után tértem vissza Szabadkára, ahol gondtalan, rózsaszín, kispolgári szép gyermekkorom volt, és ahhoz, hogy az ember visszatérjen, kell egy bizonyos fájdalmat keresni. Megtaláltam. Ez a darab visszahozott engem, nemcsak mint rendez?t, hanem mint emlékez?t is Szabadkára, ahol a szüleim háza és a nagyapám kávéháza állt, ahol a temet?ben számtalan rokonom nyugszik, ahol a gettó volt, ahonnan a vonatok elvitték apámat. Nagyon is fájó élmény. Ez a két érzés, a darabhoz való viszonyom és a személyes érzelmeim összeforrtak, és mi, színházi alkotók önz?k vagyunk, kihasználjuk a saját érzéseinket ahhoz, hogy a színpadon valamit mondjunk.  Úgy érzem, sikerült ezzel a darabbal elgondolkodtatnom - az ilyen színházat szeretem. A színház nem változtatja meg a történelem menetét, de gondolkodásra késztet.

- Agota Kristof magyar származású, Svájcban él? írón? 1987-ben írta meg els? nagysiker? regényét, a Nagy Füzetet. Ezt követte nemsokára A bizonyíték és A harmadik hazugság. Európa-szerte a Trilógia els? részéb?l készül színpadi változat. Önök miért döntöttek úgy, hogy mindhárom regényt feldolgozzák?

- Szerintem dramaturgiailag a három regény összetartozik, a második és harmadik részben megmagyarázódnak - vagy éppen nem magyarázódnak meg dolgok. A rendez?nek végeredményben az a feladata, hogy szolgálja az anyagot. Ahhoz, hogy Agota Kristof munkáját továbbvigyem, ezáltal párbeszédet alakítsak ki a közönséggel, minden szemszögb?l láttatni kellett a m?vet. Ugyanitt, a Trafóban láttam ugyanezt a darabot két évvel ezel?tt, egy briliáns belga társulat, a De Onderneming el?adásában. Négy színész játszotta az összes szerepet, óriási bravúr volt - de úgy éreztem, a bravúr mögött elveszett valami a dolog érzelmi és tartalmi részéb?l. Akkor jött az a gondolatom, hogy ezt valahogy másképp kell színpadra állítani, bár ilyen nagy anyagot egy színpadi estébe beleer?szakolni nehéz, majdhogynem lehetetlen.

- A darab megnyerte a vajdasági színházi találkozó díját, beválogatták a III. Pécsi Országos Színházi Találkozó el?adásai közé, meghívták a kisvárdai szemlére. Mit jelent ez a siker egy nagy tapasztalattal bíró rendez?nek?

- Van egy kegyetlen színházi vagy filmes törvény: mindig olyan jó vagy, mint amilyen jó illetve rossz az utolsó munkád. Messzir?l jöttem, bár a kulturális gyökereim itt vannak, a színházat itt szerettem meg gyerekként. Tudatában vagyok annak, hogy illuzórikus dolog szenet vinni Newcastle-ba vagy homokot a Negevi-sivatagba. Itt számtalan fiatal, tehetséges rendez? m?ködik, és ahhoz, hogy valami fontosat itt létrehozzak, meg kellett találni a személyes motivációmat. Nekem az utolsó élményem a kakastollas Magyarország, és jó érzés az, hogy hoztam egy anyagot, amit egy újabb generáció, egy újabb Magyarország örömmel fogadott.

- Milyen élmény volt együtt dolgozni a szabadkai társulattal?

- Idegen rendez?ként jöttem, nem ismertük egymást, úgy osztottuk le a szerepeket, hogy a színészeket alig láttam játszani azel?tt. Ösztönösen választottam ki a szerepl?ket. Az egész darab konstrukciója minimalista, a színészek a színpadon ülnek, felállnak a székr?l és belépnek a szerepbe. Szóval nincs szerep-építés, és ez nagyon nehéz munka volt nekik is, nekem is. Az elején éreztem a bizalmatlanságot - új rendez?, új színészek, új felfogás, néha a nyelv is gondot okozott: akkor még kerestem a szavakat magyarul, kevertem a szerbbel meg angollal, hogy meg tudjam magyarázni, mit akarok. A legfontosabb, hogy ebb?l a stádiumból elérkeztünk idáig, ahol számos díjat kaptak. Számomra ez jutalom.

Szabadkai Népszínház, Vajdaság
Nem fáj! - Agota Kristof Trilógiája alapján
Szövegkönyv: Ilan Eldad és Brestyánszki Boros Rozália
Rendezte: Ilan Eldad
Kortárs Drámafesztivál, április 25., Trafó
www.trafo.hu