Már a tárlat címe is félrevezet?, legalábbis ellentmond az elvárásoknak. Ami az els? részét illeti, inkább erotikáról kellene beszélni, annak is a lehet? legh?vösebb változatáról. Igen sok n?i testet látunk ugyan a fotókon, de nem szex közben, nem is a szexuális vágy fokozása érdekében, hanem épp ellenkez?leg. Nem tudom, más hogy van vele, de én például egyáltalán nem gerjedek ezekre az átlagosnál fél méterrel hosszabbra nyúlt agresszív n?kre, akkor meg pláne nem, amikor egyikük épp a klozetbe okádik, másikuk meg revolverrel a kezében várja – el sem tudom dönteni kit és mit: talán szerencsétlen partnerét, vagy inkább a halál pillanatát. Az embernek elmegy a kedve a szext?l.

Ami a tájképeket illeti, megint csak kétértelm? a helyzet. Ha a tájat a természet kivágatának tekintjük, ami szakmai körökben bevett szokás, bizony hosszasan ráncolgathatjuk homlokunkat az agg mester munkái láttán. Nem természet ez, különösen a szó eredeti görög értelmében (phüszisz) nem az, hanem legalább annyira m?vi, mesterkélt, szofisztikált valóság, mint a Newton lencséje el?tt pózoló hölgyek sokasága. Inkább valamiféle kultúráról, ember teremtette valóságról kell tehát beszélnünk, amelynek megörökített részlete sem táj, hanem – Lukács György találó kifejezésével élve – sokkal inkább tevékenységi terep: a repül?gép kondenzcsíkjának például, amit oly nagy el?szeretettel fotografál Newton, már nyilvánvalóan nincs köze semmiféle természethez.

Fontosabb azonban a hogyan kérdése. A most nyolcvankét éves mester, aki mondén divatfotográfusként vált világhír?vé, ezen a kiállításán végképp lemondott mestersége jól bevált rutinjairól, és megpróbált valami egyetemesebb érvény?, múzeumi cuccot produkálni. Míg korábban a fotográfiát jobbára áttetsz? közvetít?nek tekintette, amely képes mindent vonzóvá és csábossá tenni, most magát a médiumot teszi próbára, attól sem riadva vissza, hogy ennek érdekében az „akármit”, s?t a „semmit” fényképezze. A kondenzcsík erre is jó példa, de szempontunkból még lényegre tör?bb A Nagy Akt megsemmisítése IV. cím? felvétele, amelyen azt látjuk, hogy valaki épp felhasít egy Newton által készített életnagyságú n?i aktfotót. Ez a m? tudniillik mindenekel?tt azt üzeni, hogy a fotó csak fotó; nem a valóság, hanem annak csupán mesterkélt, ráadásul igen sérülékeny közvetít?je. Közvetít?je, szabálytalan közvetít?je, vagy épp lemondás a közvetítésr?l – mindhárom változatra van példa a kiállításon -, hogy maga a médium, a fotográfia mibenlétének kérdése legyen a m? igazi üzenete.

Csakhogy, s ez a lényeg, amit Newton ezen a kiállításán próbálgat, az a hatvanas-hetvenes évek alternatív m?vészetének egyik legunalmasabb közhelye. De még kínosabb, hogy maga az eljárás épp az olyan típusú áttetsz?, „etet?s” fotográfia elleni reakcióként alakult ki, amilyent divatfotósként maga Newton is tonnaszámra produkált. Másként fogalmazva, kett?s ügynökkel van dolgunk, aki ezen a tárlatán azt az oldalát fordítja felénk, amelyhez nincs kell? tájékozottsága, érzékenysége, s?t bizonyára erkölcsi alapja sem.

Ludwig Múzeum Budapest – Kortárs M?vészeti Múzeum
http://www.ludwigsmuseum.hu
2002. május 30. – szeptember 29.