August von Pettenkofen bécsi festőművész hadirajzolóként kísérte Magyarországra az osztrák hadakat az 1848-as szabadságharc idején. Soha többé nem sikerült szabadulnia a Szolnok környéki táj varázsától: az 1850-es években itt telepedett le. Hatására osztrák, német művészek keresték fel Szolnokot, a század végén pedig olyan magyar festők éltek és dolgoztak itt, mint Deák-Ébner Lajos, Bihari Sándor, Mednyánszky László vagy Fényes Adolf. A két világháború között is fontos menedéke volt néhány kiváló képzőművésznek, megfordult itt Pólya Tibor, Aba-Novák Vilmos, Bernáth Aurél is. Az 1950-es évektől új generáció költözött be a műtermekbe.

Az 1902-ben hivatalosan is felavatott kolónia fontos szerepet játszik tehát a magyar művészet történetében, különösen a második világháborúig. A Szolnoki Damjanich Múzeum a Budapesti Történeti Múzeumban megrendezett kiállításából ez azonban nem derül ki. A szándék: a kronológiát követve bemutatni a telep történetét.

Talán nem csak a helyszűke az oka annak, hogy a térben eluralkodott a káosz. Pettenkofen egyetlen kiállított munkája mellett (a kurátor szerint nehezen fellelhetők az osztrák művész képei Magyarországon) néhány korai szolnoki magyar alkotó műve sorakozik. Bihari Sándor ökrei békében összeférnek Mednyánszky viharával, a 19. századi életképek közvetlen szomszédságában Aba-Novák avantgárd művei, a terem közepén a kortárs Hangay-Szabó László műmárvány csillaga. Ahol maradt még egy kis hely a falon, oda beszúrtak egy, ha stílusában nem is, de méreteiben éppen odaillő művet.

Ha a látogató történetesen nem rendelkezik kellő előismerettel a Szolnoki Művésztelepet illetően, akkor a fejét kapkodja, és ezután sem lesz okosabb. Sehol egy dátum, egy tájékoztató felirat. Utólag derült ki, hogy a kiállítás kapcsán többszáz oldalas kötet jelent meg a művésztelepről - és bár a múzeumi könyves standon valóban ott áll a háromnyelvű mű, a kiállítótérben még egy utalás sincs erre.

Ezek után fellélegzik a reményvesztett múzeumjáró, amikor a Százados úti Művésztelep évtizedei kiállításon a bejárat mellett talál egy tájékoztató füzetecskét. A tárlat vezérfonala ismét a kronológiai sorrend. Egy pillanatig itt is meghökken a látogató, megzavarja a művek sokfélesége - ez azonban, rögtön kiderül, a Százados úti telep jellegéből adódik. Az 1909-1911 között, Bárczy István főpolgármester hivatali ideje alatt alapított telep sohasem kapcsolódott egy művészeti irányzathoz, különböző felfogású alkotók műhelye és otthona volt. A század folyamán több mint 150 alkotó fordult meg a telepen. Ma 40 művész él itt, vannak köztük festők, grafikusok, belsőépítészek, fotósok és restaurátorok.

Éppen a sokfélesége miatt nehezen bemutatható anyagot sikerült áttekinthetővé tenni. Van kezdet és van végeredmény: az első terem Wossala Sándor városi építész terveit, és a kivitelező Forbáth Ernő, Walla József, Wellisch Andor alaprajzait, vázlatait mutatja be, korabeli fotográfiákon látható a vízmedence és a pergolás rózsakert köré felépült tizenöt ház. A termekben pedig évtizedekre lebontva, irányzatok szerint csoportosítva láthatók a művek. Úgyhogy az első teremtől az utolsóig sétálva összeáll a kép. A folyosón pedig a század folyamán készült képek a művésztelep műtermeiről, az alkotókról.

Budapesti Történeti Múzeum
100 éves a Szolnoki Művésztelep 2003. március 21 - április 30.
A Százados úti Művésztelep évtizedei 2003. március 20 - május 5.