- Amerikát sokan ma is az ígéret földjének hiszik. Valóban könnyebb volt ott boldogulnod?

- Könny?nek azért nem nevezném. Apró lépésekben haladtam, de mind fontos volt. Tipikus New York-iként kezdtem: rövid ideig dolgoztam egy fantasztikus olasz étteremben is. Akkori pincer munkatársaim ma már színészek, tévések, fotósok. Közben, amikor id?m engedte, dolgoztam zeneszerz?ként. Amit elvállaltam, azt valamilyen szinten befektetésnek tekintettem, a továbblépés esélyének.

- Vagyis nem válogathattál?

- Ha nem mozgatták meg a fantáziámat, bizonyos zeneszerz?i munkákat nem vállaltam el. Ezen a téren finnyás voltam: akkor inkább másutt kerestem meg a pénzt a fennmaradásra. Az id? múltával egyre több lehet?ség kínálkozik, és több zenei felkérésb?l válogathatok. Kezdetben persze ez nem így volt. Szerencse, hogy azok a munkák, amiket akkoriban kaptam, 70 százalékban ma is vállalhatóak.

- A többivel mi a helyzet?

- A fennmaradó 30 százalékba fektetett id?t sem sajnálom, az is jó volt valamire: például rengeteget tanultam a filmgyártás technikai fortélyairól és a szakma m?ködésér?l.

- Ma már nem érhet meglepetés?

- Sajnos a csalódás, az intrika és a tisztességtelen bánásmód mindig benne van a pakliban, pláne egy olyan iparágban, mint a film világa. Több olyan zeneszerz?vel állok kapcsolatban, aki Hollywoodban dolgozik - hát, van mit mesélniük! Ahol a pénz és a hatalom diktál, ott el?bb utóbb megjelenik az irigység, a becsvágy és az ízléstelen érdekharc. És persze számolni kell a hozzá nem ért?k hadával is: a dilettantizmus világjelenség.

- Van saját recepted a boldogulásra?

- Biztos recept nem létezik. Naiv, aki azt hiszi, hogy a tehetség és a kitartás elég ahhoz, hogy érvényesülj. Ezek alapkövetelmények, de mégis azt kell mondanom: sajnos nem els?dleges szempontok. A jó filmzeneszerz? üzletember is - és ez sokat elárul a szakmáról. Fontos, hogy személyes kapcsolata legyen az ügynökökkel, rendez?kkel, producerekkel, a stúdióvezet?kkel, de még a ?kisf?nökökkel? is. És pontosan ismernie kell a produkció menetét, a megvalósítás minden fázisát.

- És még mindig nem rajta múlik a siker... Honnan tudod, melyik produkcióban vegyél részt?

- Kell egyfajta hatodik érzék, ami rávezet, melyik a siker-gyanús, és melyik az eleve kudarcra ítélt produkció. Mint említettem, sokat számít, hogy hol állsz a ranglétrán, milyen lehet?ségeid vannak, mennyire engedheted meg magadnak, hogy a saját mércéd, és ne a szükség diktálja választásaidat. De ez az a terület, ahol leginkább a szerencsén múlik minden.

- Emlékszel arra a pillanatra, amikor el?ször érezted úgy: sikerülhet?

- Felejthetetlen élményem marad, amikor el?ször megláttam a nevemet a vetít?vásznon. Tudtam arról, hogy egy vígjátékban fel fogják használni az egyik számomat, de hogy melyik filmben és mikor, arról fogalmam sem volt. Akkor épp nagyon nehéz id?k jártak rám, és a Bájkever? cím? filmet
- Liz Hurley-vel, és egyik kedvenc színészemmel, Brendan Fraserrel a f?szerepben - csupán azért akartam megnézni, hogy egy kicsit elfelejtsem a pillanatnyi nehézségeimet. Ez volt az a film! Amikor meghallottam az ismer?s melódiát, el?ször nem hittem a fülemnek, úgy gondoltam, félrehallottam. Csak a végén esett le a tantusz, amikor a stáblistán felt?nt a nevem szerz?ként. Ez olyan igazán "amerikás" pillanat volt?

- Klasszikus zeneszerz?ként indultál. Ma zenéid nagy részét digitális stúdiódban készíted. Nem volt meredek ez a váltás?

- Amikor kikerültem Amerikába - kis túlzással - azt sem tudtam, hogyan kell bekapcsolni a számítógépet. Három év alatt építettem fel saját stúdiómat, mely valóban tele van bonyolult technikai gépezetekkel. A komponálás mellé a ?zenekészítés? minden technikai fortélyát is meg  kellett tanulnom.

- Másként nem is dolgozhat ma egy filmzeneszerz??

- A ?midi zene? és a komputer korában minden filmzenét el?ször elektronikusan szimulálnak, hiszen a producerek és rendez?k által kért változtatások így sokkal könnyebben végrehajthatók. Így senkit sem érhet meglepetés, amikor a zeneszerz? stúdióba vonul egy nyolcvan tagú szimfónikus zenekarral. Egy ilyen stúdiófelvétel ugyanis nyolcvan percnyi zene esetében több százezer dollárba is kerülhet. Itt keményen közbeszól az üzlet. A zeneszerzés mestersége egyébként ebben a szakmában el?ny ugyan, de nem alapkövetelmény.

- Viccelsz?

- Meglep?dnél, milyen kevés hollywoodi filmzeneszerz? tud fúgát vagy akár egy összetettebb stílusgyakorlatot - mondjuk szonátát - írni. Viszont, amit ezek a zeneszerz?k tudnak, ahhoz sok klasszikus képzettség? m?vész nem ért. A filmzeneszerz?nek sajátosan intenzív programzenét kell írnia, vagyis a képhez kell társítania zenét - ez  önálló m?faj. Ezen kívül rendkívüli tempóban kell komponálnia: a szerz?dés aláírásától a kész felvétel leadásáig három-négy hete van. Egy Oscar-díjas filmzeneszerz? ismer?söm Londonban vett fel egy filmzenét - napközben folytak a felvételek, majd ? este nyolctól éjjel négyig komponált, a hangszerel? ezután fogott hozzá a munkához, utána a kottamásoló nekiállt a sokszorosításnak, és másnap reggel tízkor már fel is vették az éjjel írt anyagot.

- Mennyire lehetsz így önálló m?vész?

- Vannak trükkök. Fontos, hogy olyan módon tudd megszólaltani a zenédet, hogy a muzsikához alig ért? rendez?k és producerek is elégedettek legyenek. Ez kemény dió, a prezentáció néha nagyobb jelet?séggel bír, mint az, amit a kottába leírtál. Tehát gyakorlatilag minden a filmzeneszerz? lelkiismeretességén múlik: felveheti a harcot az igényességért, vagy inkább a csekket veszi fel, és mindent sutba vág, amit a mesterei tanítottak neki.

- Az amerikai filmgyártás központja Hollywood. Miért dolgozol mégis New Yorkban?

- A filmszakmában egyre fontosabbá válik a keleti part, egyre több rendez? és színész költözik át ide. Los Angeles  sokkal kiszámíthatóbb, üzletiesebb hely, a New York-ihoz fogható kulturális változatosságnak ott nyoma sincs. Viszont New York az Egyesült Államok legdrágább városa. Ezért akinek nincs itt komoly célja és dolga, egyszer?en kénytelen elköltözni innen. Anyagilag nem tudja megengedi magának, hogy itt éljen... Itt csak az marad, aki nagyon elszánt.

- Kemény világnak látszik...

- Közben nagyon élhet? hely is. New York számomra olyan, mint egy kitartott: minél több pénzt ölsz bele, annál kedvesebben bánik veled, és annál jobban szeret. Amikor megismerkedtek,  nagyon figyel arra, hogy elcsavarja  a fejedet. Kokettál az emberrel, elkápráztat és ett?l végzetesen beleszeretsz. A rabja leszel és onnantól fogva soha más szeret?t nem akarsz.

- Milyen lehet?ségeket nyújt számodra most ez a ?kitartott??

- Néhány hete fejeztem be egy komplett nagyjátékfilm-zenét. A Hot Lunch angol-amerikai vígjáték, m?fajában roppant szellemes és merész alkotás. A rendez?, Rory Kindersley a tavalyi Los Angeles-i filmfesztiválon hallotta egyik filmzenémet: pár nappal kés?bb megszólalt a telefonom.

- Igazi hollywoodi mese...

- Ez az eset nem is nagyon jellemz?. Általában egy-egy munka megszerzése több száz telefonba, kiküldött demo-anyagba és ?barátkozásba? kerül. A Hot Lunch szerencsére könyebben jött. 

- Nemrég osztották ki a filmzeneszerz?k számára is fontos mércét jelent? Oscar-díjakat. Látsz valamilyen tendenciát a zene akadémiai elismerésében?

- Az Oscar-díj mindig is az üzletpolitikáról szólt. Idén a zenének jó éve volt: Elliott Goldenthal, az egyik legtehetségesebb és legsokoldalúbb filmzeneszerz? - megérdemelten, és maga mögé utasítva a "nagy öregeket" - megkapta a Frida zenéjéért az Oscart. S?t: az Amerikai Film Akadémia nyíltan vállalta azt a blamázst is, hogy bár Eminem felléptetését nem merték megkockáztatni, távollétében neki ítélték a szobrot - szerintem ismét csak teljesen jogosan. Azzal pedig, hogy a Chicago nyerte a legjobb filmnek járó díjat, elmondható, hogy a ?politika? ezúttal a kifejezetten zenére épül? mozinak kedvezett. Tendenciának éppen nem rossz...

www.adambalazs.com