Az már sokkal inkább, hogy a m?sor maga semmir?l sem szól, és ezt a semmit ráadásul sért?en teszi. Jön két, magát jópofának gondoló fiatal riporter, és az ország budapesti Nagykörúton belülre es? frekventált pontjain megállít egy célzott kérdéssel embereket. Ami roppant egyszer?en hangzik: hajlandó-e az illet? elindulni valami exkluzív és távoli üdül?helyre, öt napra, de most azonnal? A kérdés jó, a rá épített m?sorötlet sem ab ovo feltétlenül rossz. A magyar megvalósítás azonban bántó és csapnivaló. Miért is?

Az ember elvei és üzleti vénája nem kell, hogy fedjék egymást. Én azonban még emlékszem Friderikusz Sándor (FS) szeptemberi tévéelnöki pályázatának egyes részleteire, amelyb?l annak idején azt véltem kiolvasni, hogy ? nyílt, tisztességes és minden társadalmi rétegre nyitott, érzékeny és odafigyel? televíziót tervezett. Idézet az akkori pályamunkából: "a közösségi érték (kispolgári, vallási és személyiségben integrált értékek) és a fogyasztói érték (anyagi és örömértékek) közvetítésének feladata" legyen a közszolgálat egyik funkciója.

Azóta eltelt fél év, s a nemzet Fridije, ha nem is megalomán tévéelnökként (öt darab tematikus, digitális csatornával szándékozta megszórni az országot), de m?sorkészít?ként visszatért, s az elveib?l nem sokat látunk viszont a képerny?n. A m?sorkészítési rutinjából még kevesebbet. Az esélyegyenl?ség nyilvános semmibevételéb?l és tapintatlanságból viszont annál többet.

A vágott adás fél órája alatt meg kell találni azt a két áldozatot, aki hajlandó munkát, megbízást, feladatot, családot hátrahagyva az adott álomgép indulásáig a reptérre érni. Rájuk úgy kell - spontán! - ráakadni, hogy lehet?leg nagyjából azonos id?ben, vagy legalábbis pár perc különbséggel érjenek a reptérre, a feszültséget folyamatosan fenntartandó. Nyilván azonos eséllyel stratolhat az egyik a Nagyvárad térr?l, a másik meg a Flóriántól - sebaj, annál izgalmasabb, minél hiteltelenebb. Nagy kár, hogy semmilyen képi ötlet, a mozgóképes megvalósításban rejtez? dinamizmus nem sz?r?dik át a helyjegyért folytatott üldözéses csatában.

A tartalom még gyilkosabb agyi tempót sejtet. Odamegy a mikrofonos ember az alig egyéves gyermekét tartó kismamához, s negédes mosollyal közli, hogy akár útnak is indulhat, a picinek meg majd gyorsan keresnek egy bébiszittert. Érzékeny, a valóság mély ismeretér?l számot adó szerkeszt?i megmozdulás... Sajnos a m?sorvezet?k beszélnek is, és szerintük nincs az a munkahely, család vagy esemény akit/amit ne lenne érdemes eldobni az ingyenjegyért.  Érdekes szociológiai nüansz, hogy mindkét utóbbi adásban végül két-két férfiembert sikerült kihalászni, akik közül egyik sem habozott gyorsan hátrahagyni az élete párját a napfényes szigetekért. ?k volnának a bármely pillanatban mozdítható, mobilisan EU-konform magyar polgárok, akik meglátják a lehet?séget, és élni is mernek vele? De milyen lehet?séget, tessék mondani?

A Repülj most! ékes példája a televíziós mélyrepülésének és a magyar valóságtól történt végleges elszakadásnak. Szabad-e egy felel?s m?sorkészít?nek egyszer?en szembeköpni tízmillió honfitársát? A hajdúdorogi cigánytelep, az ózdi lakótelep, a somogyi aprófalvak bármelyik lakója mikor lesz esélyes arra, hogy ?t szólítják meg és nyomják kezébe a Mauritiusra, Seychelle-szigetekre szóló repül?jegyet? Leírom: soha. Annak az egymilliónak, aki éppen a Nagykörúton belül, lehet?leg az Astoria menti Friderikusz-irodához közel tartózkodik, annak is aprócska - de még ha egész Budapestet (és az agglomerációt) vesszük, ez akkor is egyszer?en gyalázatos.

Friderikusz Sándornak ennél azért voltak érzékenyebb pillanatai is. ?szinték vagy sem, az lényegtelen, de voltak. Most ? a producer, azaz a pénzért, a megvalósításért, a nyereményekért és végs? soron az egész m?sorért egy személyben felel?s ember. A tartalomért, az érzékenységért, az alázatért ki a felel?s? Hogyan vehet át egy ilyen m?sort a közszolgálati Magyar Televízió? A hajdúdorogi cigánytelep, az ózdi lakótelep, a somogyi aprófalvak, a Nagykörúton belüliek és azon kívüliek adóforintjaiból fenntartott nemzeti audiovizuális intézmény?