- Hogyan született a darab?

- Magyar Filmunió rendelte a felújított kópiához, Versailles-ban volt az ?sbemutató, utalva az Eurimages-támogatásra. Salzburgban az Európai Filmunió m?vészmozijában játszottuk, amely már 1914 el?tt is filmszínházként m?ködött. Rómában a Magyar Kulturális Évadon is el?adtuk. Korda Sándor német inzertekkel készítette el Az arany embert, mert akkor így látszott elérhet?nek a nemzetközi karrierje, így ezen a nyelvterületen ma is érthet?. Régen sokat zongoráztam némafilmek kísér?jeként, de a zenekari filmzenélés új módi most Nyugat-Európában. Sznob m?faj, abszolút a fels? tízezer szórakozása, nagyon sok pénzt ölnek bele, neves zeneszerz?t, karmestert kérnek fel, híres zenekar, mondjuk, a BBC Symphony Orchestra játszik - tehát nagy társadalmi esemény, Luxemburgban én is megtapasztaltam.

- Milyen zenét írt Az arany emberhez?

- Speciálisat, és nem gondolom, hogy abban a szempontrendszerben kell elbírálni, mint amikor filmre komponálunk zenét. Él?, koncert-megszólaltatású muzsikaként íródott eleve és ambicionáltam, hogy a film nélkül is el?adható legyen, mint önálló szerzemény. Különleges azért is, mert egy id?utazáshoz hasonló kihívás volt számomra, hiszen szórakoztató lehet?séget adott, hogy játsszam a stílusokkal. Egyrészt adott Az arany ember-, azaz Tímár Mihály-kora, azután Jókai-kora, Korda-kora és a miénk, a jelen. Nem egyszer?. Ráadásul, Korda-kora elég z?rös, 1918 - a nagy fordulatok id?szaka. Módfelett izgatott a korszellem és annak felidézésen kívül a földrajzi érdekesség is, az egzotikus dimenzió a török vonallal, a magyar, szinte folklorisztikus vetület, illetve a polgári dimenzió, amennyiben a a regény is a feltörekv? magyar polgárság ábrázolása. Nagyon boldog voltam, amikor Kézdi-Kovács Zsol Eurimages-képvisel? felkért, mert a darabon messze túlmutató munkán gondolkodhattam. Sok változatot készítettem, most majdnem ?sbemutató lesz, hogy a vokális szálat is beleloptam: Csereklyei Andrea énekel.

- Többféle szempontból közelített, mint rutinos filmzeneszerz? is, gondolom.

- A skála rendkívül széles. Van az illusztratív zene, amit?l a ?lilák? ódzkodnak. Szerintem pedig a filmes kisér?zenék írása is szakma, igenis tudni kell abban az értelemben illusztratívnak lenni zeneileg, hogy tovább er?sítsük a képet, fokozzuk a képi hatást, az ábrázolt szándékot - ez a spektrum egyik széls? szakasza; a másikon pedig lehet?ség van olyan XX., urambocsá?, XXI. századi zenei nyelven megszólalni, ami integrálja - például - a Jókai óta felgyülemlett hagyatékot. Egyébként sem állunk túl jó ennek az anyagnak az ismerésével, hát még a beépítésével. Nem akar kialakulni annak a zenetörténeti értéknek a tudatosítása, ami a magyar zenélésben kimutatható. Technikailag nagy nehéz ez a darab, végigjátszani és végigdirigálni olyan, mintha egy boksz-meccsen vett volna részt az ember. Hetvenpercnyi koncentráció: lebegtetni a tempókat, hogy a szinkronpontok a helyükre kerüljenek, vagy éppen elkerülni a szinkronpontokat, a kiegyenlít? inzerteket bejátszani a helyükre, mert a zárt tételek között szólisztikus, rettenetesen nehéz zongoraanyagok szolgálnak arra, hogy kiegyenlítsék az esetleges csúszást, vagy id?nyerést. ?Pepitában? kell gondolkodni, állandóan. Külföldön nagy siker volt, nem is számítottam rá. Valószín? ezt az intenzív koncentrációban elvégzett munkát díjazták a hallgatók. Örülnék, ha adódna alkalom, hogy eljátsszuk koncerten is, film nélkül, mint önálló, a saját lábán álló darabot.

- A külföldi sikernek milyen összetev?je volt még?

- Óhatatlanul is egzotikus a darab számukra azáltal, hogy - nem túl demonstratívan - de mégis tagadhatatlanul magyar anyag. Akkor is, ha Jókai korának verbunkosára gondolok, és ha erre a poszt-Bartóki kor intonációjára. Egy professzionálisan megcsinált szinkronpont, kiváló zenészekkel, ?rületesen hatásos. Ha kép és hang egy filmen belül ötször találkozik ?egymással? úgy, ahogy kell - az kirobbanó siker.