Marton Éva és Gulyás Dénes

A szép költségvetéssel - 647 millió forintból - készült operafilm némileg megkésett premierjére a Súgó különszámot jelentetett meg. Ebben a m? rendez?je, Káel Csaba közli: ?Mivel Erkel igényes zenéjét és a filmes hangot közös hangképpé kellett formálni, a hosszas hang el?- és utómunka eredménye az operafilmek világában els?k között Dolby Digital 5.1-es hangon megszólaló különleges zenei élmény is egyben.?

Kiss B. Attila és Miller Lajos

Nos, túl azon, hogy a kijelentésb?l minimum egy alany hiányzik, én a Dolby 3.1-gyel is beérném, ha a jelenetek közötti hang-átmenetet nem venném észre. Néha úgy éreztem - persze szimbolikusan - , mintha valamelyik, kátyúk tarkította budapesti  f?útvonalon autóznék. Egy-egy kép f?- és mellékszerepl?je között a hangdinamika nincs arányban (legfelt?n?bben Gertrudis ravatalánál), nem felel meg a szituációnak, a kottának - és mindez zenés film esetében aligha mondható bocsánatos b?nnek. A zenei élmény tehát korlátozott még akkor is, ha becsukott szemmel élvezzük Rost Andrea finom megoldásait Melinda szólamában, vagy Kiss B.Attila árnyalatokban gazdag tenorját a címszerepben, Miller Lajos megrendít? Tiborcát.

Zsigmond Vilmos képei persze gyönyör?ek. A fénynyalábok vetülése, a víz csillogása, a felh?k, az árnyékok játéka roppant artisztikus, de öncélúnak hat. Azt hiszem, Zsigmond abban bízott, hogy egy koncepciózus és a m?fajban rutinos rendez? számára adja védjegyként a nevét. Káel viszont nyilván azt remélte, hogy a világhír? operat?r, aki már rendezett is, operatív módon (és nemcsak operat?rként) ?támasza és talpköve? leend a produkciónak. Ezek olyan feltételezések voltak, amelyek ebben a felállásban - mondhatnánk: törvényszer?en - csakis beválthatatlanok lehettek.
A Bánk bán els? képei szerint a magyarok hepciáskodó, zaklatottan ugrabugráló, lökdös?d? figurák. A merániak meg méltóságteljesen vonulnak föl s alá csinos gótikus ívek alatt. Egy markáns férfiarc, ?a nép fia!? vészt jóslóan néz vissza ránk. Ha égi szózatról a ?dall? a szerepl?, a kamera persze fölülr?l fényképezi. Az égb?l. Melinda és Bánk boldog óráit aranykalászos rónaság képe idézi - és megannyi hasonló közhely.

Félek, a film éppen azt a célt nem éri el, hogy megszerettesse a m?fajt az ifjabb nemzedékkel, a nagyvilágban pedig népszer?sítse a magyar nemzeti kultúra értékeit, köztük Erkel - a korban kétségkívül méltó helyen álló - zenem?vét. Lehetett volna akár kosztüm nélküli, intenzív énekes-színészi jelenlétet igényl?, a magyar történelmet áthallásosan, de érvényesen kezel?, talán még a közelmúltra utaló filmet is készíteni a Bánk bánból. Ez a lehet?ség egy-két emberölt?re elveszett.