- Szociográfusként vált ismertté. Segítette irodalmi nyelve kialakulásában a szakinterjúk készítése, az él?szó lejegyzése?

- Persze, minden tapasztalat segített. A magnós interjúk lejegyzését is lehet irodalmi feladatnak tekinteni, és lehet azt igen magas szinten ?zni – mint ahogy például Csalog Zsolt csinálta.
 
- Mennyiben járultak hozzá a mélyinterjúk ahhoz, hogy mindig történetekben gondolkodik?

- Ezt nem tudom – lehet, hogy akkor is fontosak lennének a történetek, ha soha nem interjúztam volna. Hanem ha ehelyett is csak olvastam volna.

- Öt évvel ezel?tt Jadviga párnája cím? regényével robbant be szerz?ként a magyar irodalmi életbe. A kötet m?faja és alcíme: napló. Új könyve, a Milota egy fiatal n? számítógépbe írt és egy id?s férfi magnetofonra mondott visszaemlékezése. Még mindig ennyire vonzó az én-próza, az egyes szám els? személy? megszólalás?

- Igen, vonzó, de ez nem szerz?i én-próza, hiszen a regényfigurák lépnek föl az én-elbeszél? szerepében. A Milota magnóra-szövegelései, illetve számítógépes följegyzései bizonyos értelemben emlékiratok, amelyek megszólítják és egyszerre váltják ki, illetve reagálják le egymást. Viszont ezek a két oldalról generálódó szövegek mégsem felelgetnek egymásnak, hiszen sem a n?, sem a férfi nem lehet biztos abban, hogy a másikhoz egyáltalán eljut-e az ? szövege. Nem is egyértelm?en egymásnak szánják megszólalásaikat – Milota György például többnyire azzal indít, hogy „Drágáim!” vagy „Kedves hallgatóságom!”.

- Bizonytalanságban tartja olvasóit. Rejtélyességet, titokzatosságot kölcsönöz a szólamoknak, hogy mire is reflektál, kinek is írja írójuk, amit ír. Aztán az embert magával ragadják a képek, a kis történetek: egy-egy emlék el?bukkanása, egy-egy szerelmi részlet leírása. Én például el is felejtettem, hogy az elején lineárisan próbáltam követni, mire is, kinek is, hogyan is felel a szöveg…

- Az elbeszélésnek persze számomra is fontos eszköze – ha nem is öncélja – az izgalmas, olvasnivaló történet. Viszont a keretjátéknak vagy az egymást megszólító szövegek viszonyának a tétje legalább ennyire izgatott – nem beszélve a megszólalások hangjáról, nyelvér?l. Továbbá mindkét szöveg a véghez való közeledés stádiumában keletkezik, amikor tulajdonképpen mindkettejük útja végz?dhet akár a halállal – miközben önmaguknak, az életüknek és az ?ket körülvev? mítoszoknak az áttekintése folyik itt (részben hangos) emlékirat formájában. Kell hogy legyen mindennek valami célja – azon túl, hogy eszköze a retorika, vagyis az a nyelv, amit ez a nagy dumás Milota Gyurka egész életében m?velt. Aki csak meséli a történeteit, meséli egész életében – olyikat egészen kifinomultra csiszolta már hosszú évtizedek alatt, mint a kavicsot a víz. És akkor beleütközik a n?i h?s, Erka emlékiratain keresztül saját élete problémáiba. Ezek megoldhatatlan gubancként állnak ott el?tte élete végén. Kötelességének érzi, hogy rendet tegyen mind önmaga, mind a hátrahagyottak szívében, agyában, lelkében.

- Megelevenednek a mítoszok, a személyes múlt, a negyvenes – ötvenes évek, a kés? Kádár-kor mindennapjai, a párttitkárok és stiklijeik. Mindez hol archaikus, ékesre csiszolt, hol anekdotázó, hol mai köznapi beszélt nyelven történik. Így kerekedik ki a nagy történetet?

- Olyan figurát próbáltam kitalálni, akit nem köt le teljesen saját magára irányuló figyelme, hanem fogékony bizonyos helytörténeti és általában történelmi „valóságok” vagy mítoszok irányába is. Repertoárján tartja a róluk szóló történeteket, megkerülhetetlennek tart bizonyos történetcsokrokat, s ezek között tényleg vannak olyanok, amelyek ?t a hús-vér, eleven valóságában érintik. Más történeteket viszont – például barátjának, Kuhajda Samu téeszelnöknek, illetve felmen?inek históriáit – akár ki is hagyhatna saját legendáriumából, ha nem érdekelné ez ?t magát szenvedélyesen. Ha ezek a legendák bizonyos értelemben nem kísérnék végig az ? családtörténetét is. Ugyanakkor pedig folyton vissza-visszatér legkedvesebb tevékenysége, a méhészkedés kultúrtörténetéhez és nyelvezetéhez.

- Több leírás nyelve is cukros és édes, mint a méz.

- Igen, a méz néhol át kell hogy hassa a szöveg ízét is.

- Els?sorban a szerelmi jeleneteknél.

- Amikor az öreg Milota a méhészkedést tematizálja, annak mítoszába olvad bele maga a szerelmi szövegmondás is. Másutt viszont nagyon is óvakodnia kell attól, hogy a dumája cukros vagy mézes legyen. Sokféle nyelvezetet akartam rábízni – nem törekedtem arra, hogy egyfolytában ugyanazon az egységes nyelven szóló prédikációk, szövegelések jöjjenek ki a száján. Épp ellenkez?leg, olyan szerepjátékba küldtem ?t, ami engem érdekelt, és azt reméltem, hogy h?sömet is izgatni fogja. Abban bíztam, hogy ebb?l az érdekl?désb?l ? majd különböz? módokon hangzó szövegeket fog el?adni, amiket én lejegyezhetek. Pontosabban – még az is kérdés, hogy ezeket a szónoklatokat végül is ki jegyzi le.
Igen, van benne archaizálás, fölfedezhet? a visszatekintés az anekdotaírás, -mesélés hagyományaira, és leképez?dik a XIX. századi-századfordulós patetikus helytörténeti nyelvezet is. Mindezt eleven hangon kellett elképzelni. Sok kifordított-befordított helyzet van benne, és játék, játék…

- Játék n?k és férfiak között is. Amíg a Jadviga párnájá-ban a n?, Jadviga a domináns fél, itt a férfiak. Ez er?sen testi, érzéki dominancia.

- Igen, de a Milotá-ban több szerelmi történet van. Az egyik a keretjátéknak, a jelen id?ben zajló eseményeknek áll a középpontjában – ez f?leg Erka följegyzéseib?l bontakozik ki. Erkának a Milota György fia iránti viszontagságos – hol-van, hol-nincs, pontosabban már csak az emlékekben létez?, mégis elevenen él? – szerelemér?l van szó. Erka a verg?d?, a kiszolgáltatott, az elhagyott fél pozíciójából néz vissza erre a kapcsolatra. Persze, ezt a viszonyt nem ? dominálja, a szöveg terében mégis ? dominál. ? az, aki megírja ezt – a másik felet nem halljuk megszólalni, pontosabban egy másik nemzedéket hallunk: Milota Györgyöt, az apát. De neki csak közvetett ismeretei, benyomásai lehetnek a két fiatal – egyébként házasságon kívüli, tehát konspirált – kapcsolatáról.
Egy másik szerelmi szálban Milota György mesél saját ifjúkoráról: egyrészt a feleségéhez f?z?d? viszonyáról, másrészt a félrelépéseir?l, amelyek közül az egyik különös jelent?séget nyer. Err?l beszél legszívesebben – holott számára is meglehet?sen rejtélyes történet ez a furcsa koreográfiájú és nyelvezet? szerelmi história az ötvenes évekb?l. Ez is házasságtörés. Milota Gyurka bácsi sokszor elmesélt és kicsiszolt nyelvezetén kap formát a történet, továbbá bizonyos méhészettörténeti poéma is szerephez jut benne.
Egészen más a nyelve a nyolcvanas-kilencvenes években lezajlott Erka–Milota János kapcsolatnak. Erka emlékezése sokkal fanyarabb, keser?bb, szókimondóbb. És miközben az öreg Milota is, Erka is azzal buzdul neki, azért idézi föl ezeknek a kapcsolatoknak a történetét, hogy majd a végén okosabb legyen – megfejtést nem lehet várni a dologtól.

- Mennyire szül?helye, gyerekkora, Tótkomlós közösségének történetei regényei? Mennyire szólnak arról a szlovák gazdaközösségr?l, amelynek értékei a század folyamán szétmállottak?

Mind a helytörténet eseményei, mind pedig azok a kultúra-elemek, amelyeket használok – a helyi építészett?l a ruhákon át az írás- vagy olvasáskultúra lenyomatáig – adva voltak nekem, mindent otthonról gy?jtöttem, szedtem össze, no meg a saját emlékeimb?l, leírásaimból és mások leírásaiból. Majd pedig ezekb?l utánoztam, hamisítottam, költöttem magamnak további forrásokat. De támaszkodhattam arra is, amit ez a felemásan nemzetiségi kultúra jelent – mert elmagyarosodott szlovákokról van szó, részben kett?s identitásúakról. Valamint egy furcsa, számomra vonzó nyelvr?l, ami mint örökség fönnmaradt ebben a kultúrában – ez sajnos most fog éppen örökre elsüllyedni. De a történeteimnek dönt? többsége fiktív – csak néhány csírázott ki némely otthoni beszélgetésb?l vagy interjúból. Mert bármit, amit kitalálok, bele tudok helyezni ebbe a közegbe, amit viszonylag ismerek – legalábbis úgy vélem, hogy ismerem (lehet, hogy részben már én találtam ki). Nekem abban a világban inkább meg tud elevenedni a saját kitalált sztorim, mint ha csak önmagában kéne rátekintenem mondjuk egy szerelmi viszonyra. Úgy néz ki, hogy számomra ebben a közegben képes eleven pofát mutatni a dolog. És ha mondjuk távoli térbe-id?be kéne azt belehelyeznem – amit mint író persze bármikor megtehetnék – az rám valószín?leg nem hatna fölszabadítóan.