A fiatal görög filmrendez?, Stavros Ioannou dokumentarista eszközöket használó játékfilmje, megrendít? felkiáltás, kétségbeesett segítségkérés, paradox himnusz a közel-keleti nép fiairól, amely saját - politikailag nem, csak földrajzilag körülhatárolható - ?országát? Kurdisztánnak nevezi. Egy csalóka történelmi pillanat erejéig valóban úgy t?nt, hogy a nagy hagyományú nép, saját országot hozhat létre, és nemzetté válhat. Ám az 1920-ban megkötött s?vres-i szerz?dés hiába biztosította a jogot, hogy létrehozzák a Kurd Államot, a stastus quo fenntartásában érdekelt Törökország biztosítatta magának függetlenségének és területi egységének kimondását - Kurdisztániát felosztották. A kurdok így 2002-ben - az ? id?számításuk szerint 2614-ben - is mintegy ötszázezer négyzetkilométeren, Irak, Irán, Szíria és Törökország területén élnek. Az iszlám vallású nép Kr. e. 612-t?l ?számítja az id?t?, amikor az ókori médek leigázták Asszíriát.

Az Úttorlaszok szerepl?i nem profi színészek. A film rendez?je nyersen darabolva tálalja elénk a történetet. Fésületlenül, kimódolatlanul - de ?szintén. Négy férfi próbál átjutni a török-görög határon. Egy lélekveszt?, játék gumicsónakban eveznek át a folyón. Egyikük az öccsét akarja megkeresni Athénban. A másik aknamez?re lép, felrobban. A báty az utcán alszik, maffiózókkal találkozik, mert úgy tudja, Olaszországba ment át testvére. Találkozik egy földivel, aki - miközben egy kamion ponyvája alatt próbálnak átjutni Itáliába - elmeséli, amit tud a testvér?l. Hogyan élt egy sátorban, ötödmagával.

Ezek az emberek, saját megállapításaik szerint is, ?úgy élnek, mint az állatok?. Az utcán ?laknak?, és reményeiket, vágyaikat, hogy Olaszországba, Németországba, Hollandiába akarnak eljutni, ugyanolyan - látszatra - szenvtelenül, ?közönyösen? emlegetik, ahogy a hazájukból érkezett híreket is, hogy 16-an, vagy 18-an haltak-e meg eddig a falujuk bombázásáiban. Nemcsak a harcok el?l menekültek ám, hanem a ?járulékos következményekt?l? is. Legtöbbjük analfabéta, és társa olvassa föl az otthonról az ismeretlenbe címzett levelet.

Persze, nemcsak ?idillikusan? egyszer?, tiszta szív?ekkel teli a tér, maffiózók is válnak a kurdokból, akik úgy dobják ki segítséget kér? ?testvéreiket? a kocsma ajtaján, hogy lábuk tényleg nem éri a földet. A jótékony ruhaosztásnál is elszedik a jobb darabokat hajlék nélküli társaik el?l, ahogy a kamionosok sem bánnak éppen keszty?s kézzel (inkább a bakancsos lábbal-tiprás módszerhez folyamodnak) a felfedezett potyautassal.

Szépítés nélkül, ?k?keményen? vágja arcunkba a képeket a rendez?. A lassan közhellyé váló mondás itt valóban él: a remény hal meg utoljára.

Úttorlaszok - Kleistoi dromoi (görög, 2000, feliratos - 101 perc)
Rendezte: Stavros Ioannu; operat?r: Diamandis Papadopoulos; zene: Vangelis Katsoulis és  Tania Nikoludi; szerepl?k: Hussein Abdullah, Falaha Hassan, Ahmet Guli, Zirek Mizuri.
Magyarországon forgalmazza a Budapest Film.

Díjak:

- Fassbinder-díj, 2001: Stavros Ioannu, az év európai felfedezettje
- Két díj a Thessaloniki Film Fesztiválon, 2000